2. A heraldika virágkora.
2. A heraldika virágkora.
A) Pecsétek. Az új schema, mely a XV. századra jellemző, voltaképpen már a XIV. század végén jelentkezik. Az oroszlán törzse nem áll a pajzs tengelyében, hanem előre dűl, úgy, hogy a jobb mellső láb a törzzsel ferde vonalat alkot; fejét erősen hátra veti; a farok lángszerűen van kiképezve, a csomó a farktő közelében eltűnik s csak a kettős faroknál marad meg; a száj mélyen ki van tátva, a mellkas erősen feltolódik az alsó állkapocs alá. Ez körülbelül az általános forma, melytől azonban egyes részletekben majd minden ábrázolás eltér. Az új típus nem átmenet nélkül, hanem eleinte a régi formával keverve megy át a végleges gyakorlatba. A pecsétábrázolások elvesztik azt a természetes jelleget, melyet az előző kor ábrázolásai mutatnak. Nem olyan merevek, mozgékonyabbnak látszanak. Ezt a test hajlékony vonalának, a farok sokágú kiképzésének, a lábakon lévő szőrözet és szőrcsomók stilizálásának köszönhetik, viszont azonban mindez a természetesség rovására megy. A farok eleintén egy-két, majd több lángszerűen kiképzett szőrcsomója a XV. század végén már kettős farokká alakul. De utóbbi e korszak végén még nem anynyira gyakori, mint a XVI. századbeli pecséteinken.
A XV. század elején a pecsétek kivitele még későgót modorú; később a renaissance az uralkodó stílus. Általában a német mintákat követik, amit Zsigmond uralkodás a könnyen érthetővé tesz.
Újlaki Miklós országbíró föntemlített nagy pecsétjén* találjuk elsőízben az új típust; de a lábak még nem képeznek oly nagy szöget, mint később. Minden tekintetben követi az új alapformát Csapi László pecsétje,* mely talán az egyetlen, hol a jellemző vonások együttesen jelentkeznek. Hasonló alakú az oroszlán, fején koronával, Eberhard váradi püspök (1407–1409) pecsétjén,* de a pajzs tengelyében áll. Ugyanilyen a helyzete Henrik komáromi comes pecsétjén,* hol jobb hátsó lába egészen lehajlik, jobb első lábában pedig könyvalakú, ismeretlen tárgyat tart. Várdai Pál veszprémi püspök gyűrűspecsétjén* az oroszlán szinte derékszögben hajlik előre. Alsó teste merészen karcsú a vastag mellkashoz képest. Művészi kivitele, finomsága hasonlóvá teszi az Ambruster-armalis oroszlánjához. Várdai Pál mint egri püspök (1524-26),* valamint Beckensloer érsek pecsétein* a gazdag, röpködő szőrözet, a fej, a törzs hajlékony, nyugtalan vonalai, a farok többszörös, kígyózó osztottsága, az erősen tátott száj, kilógó nyelv mutatják, hogy már a renaissance korában készültek. Beckensloer érsek pecsétein a farok már kettősnek mondható (8. kép). Renaissance alkotás az oroszlán a Lardus Tádé 1512-ből való sírkövén látható címerben is.* Alakjának nehézkességét megmagyarázza, hogy kőbe van vésve. Hosszú, kilogó nyelvvel, kétágú farokkal van ábrázolva, testén nyolcágú csillag. Sokkal finomabb és kecsesebb az ábrázolása gyűrűspecsétjein.* Magyar Balázs tengermelléki bán függő 14pecsétjén* a hátsó lábak annyira derékszögben hajlanak előre, hogy az oroszlán szinte ülőhelyzetűnek látszik; fölfelé nyujtott mellső lábaiban gömbölyű tárgyat tart. Ugyanilyen, majdnem ülő helyzetben látjuk az oroszlánt János váradi püspök gyűrűspecsétén.* Az oroszlánnak ezt a helyzetét az idézi elő, hogy háromszögű pajzs helyett kerektalpú pajzsban foglal helyet.
N. Múz. törzsanyag. 1359.
Pozsony város lvt.: lad. 13. No. 916. (1430), a hat pecsétes oklevél negyedik pecsétje.
MODL. 9423 (1408). Közli Bárczay i. m. 347. á., de rosszul.
N. Múz. törzsanyag, 1407.
MODL. 25682 (1523).
MODL. 23942, 24148.
MODL. 16570., mint váradi püspök.
Kassán. Rajza Turul, VI. 125.
MODL. 21126 (1502), 22112 (1511).
MODL. 24853 (1485).
MODL. 16570 (1467).
Ágaskodó helyzetben, de párosával jelennek meg az oroszlánok a Frangepánok pecsétein. Így Frangepán Duimo vegliai és modrusi comes címerében,* hol a két ágaskodó, szembenéző oroszlán mellső lábaival virágalakú (az ősi csillag?) tárgyat tart; továbbá Frangepán Miklós gróf,* Frangepán György kalocsai érsek,* valamint Újlaki Lőrinc herceg pecsétjein,* mely utóbbin a pajzs első mezejében a két oroszlán mellső lábaiban koronát tart.
MODL. 34026 (1452).
N. Múz. törzsanyag, 1502.
MODL. 22154 (1511)., harminchat pecsétes oklevél I. sor. 2. pecsét. l. Turul, V. 1. és 49.
N. Múz. törzsanyag, 1519.
Lépő alakban is előfordul az oroszlán több pecsétünkön. Újlaki Lőrinc gyűrűspecsétjén* balra lépő oroszlán van, zömök testtel, rövid lábakkal, dús sörénnyel, farkát hátsó lábai közé húzva (ritka). Az összes tárgyalt és tárgyalandó pecsétek között nem találtam olyant (Sándor telki apát gemmás pecsétjét kivéve), melyen annyira természetes lenne az ábrázolás, mint Újlaki Lőrinc pecsétjén. Egyébként az oroszlánnak lépő alakban való ábrázolását többnyire megmagyarázza a címerpajzsnak mind gyakrabban fellépő osztása. Vitéz János érsek pecsétjén* is a vágott pajzs felső mezejében jobbralépő, jobb mellső lábát fölfelé nyujtó oroszlán látható, erősen tátott szájjal, hosszú, dús sörénnyel, sokágú, hátafölé vetett farokkal.
N. Múz. törzsanyag, 1511.
MODL. 15698, 15719, 16344. stb.
Az osztott pajzshoz való alkalmazkodás egyik jellemző példája Perényi Imre nádor gyűrűspecsétje.* A négyelt pajzs második mezejében a hátsó lábain álló oroszlán egész teste derékszögben hajlik, mellső lábait ragadozásra nyujtja. Ez a második mező négyszögalaku; a harmadik azonban körcikkely lévén, az oroszlán mintegy a köríven lépdel fölfelé. Szatmári György esztergomi érsek pecsétjén* és Nagylucsei Orbán gyűrűspecsétjén* a harántosztott pajzs osztóvonalán lépdel az oroszlán.
MODL. 21289 (1504), függőpecsétje u. o. 23022.
MODL. 22154, 23150.
MODL. 18750 (1483), 19720 (1491).
Külön csoportot alkotnak azok a címerek, melyekben az oroszlán nincs teljes alakban ábrázolva. Mégpedig az oroszlán címeregyesítés folytán vagy a pajzsot vágó vonalból, vagy pedig koronából emelkedik elő. Az oroszlánnak ez az ábrázolási módja ritkának mondható. A Kacsics nemzetségből származó családokon kívül a XV. században alig néhány olyan család van még, melynek címerében az oroszlán nem teljes alakjában fordul elő. Az osztási vonalból nő ki Szécsényi Tamás unokájának, Frank országbírónak,* Geréb Péter országbírónak,* Gersei Petheő János* (a Gersei Petheőket Csoma a Bór-Kalán nemzetségből származtatja), Kálmáncsehi Domokos erdélyi püspök* és a Thurzók címerében. Az oroszlán felső teste a pajzs tengelyébe esik, Kálmáncsehi Domokosét kivéve, koronás, mellső lábait ragadozásra nyujtja, farka merőlegesen fölfelé emelkedik, kivitele a kornak megfelelő. Geréb Péter címerében e mellett erősen hátrahajlik, madárlábakkal; érdekes, hogy az oroszlán egyenesen levágott teste a vágóvonalat nem érinti, lebeg. Gersei Petheő János címerében testének több, mint a fele emelkedik a vágóvonal fölé. Kálmáncsehi Domokos, valamint a Thurzók (Thurzó János,* Thurzó Zsigmond,* Thurzó György*) címerében az oroszlán farka a vágóvonalból külön emelkedik ki. Thurzó Zsigmond pecsétjén a farok egy hurkot képez, egyébként hol egyenesen emelkedik fölfelé, hol több-kevesebb ágszerű szőrcsomóval van ellátva.
MODL. 8371 (1398). – Pozsony város lvt.: lad. 9. No. 551. – N. Múz. törzsanyag, 1399. – Rossz rajza közölve Turul, XI. 53.
MODL. 29528 (1472), 20440 (1496), közölve Pecsétmutatóban.
MODL. 25427 (1505).
MODL. 20352 (1495); festett címere Mátyás király pajzsán Parisban: l. Turul, XLII. 60–70.
N. Múz. törzsanyag, 1499.
MODL. 22154 (1511), harminchat pecsétes oklevél I. sor, 3. pecsét. Sírköve 1512-ből Csergheő-Csoma: Alte Grabdenkmäler aus Ungarn. 72.
MODL. 23525 (1521).
A gyakorinak nem mondható ábrázolások közé 15tartozik az is, amikor az oroszlán koronából emelkedik ki; pl. Pécsi Pál horvát-szlavón bán gyűrűspecsétjén,* vagy Geréb László erdélyi püspök (1476–1500) pecsétjén.* Különben, ha a pecséten a teljes címert ábrázolják, a sisakdísz oroszlánja rendszerint nagyobb, mint a címerpajzsé.* A teljes címert azonban ritkábban alkalmazzák pecséten. Ugyancsak különleges oroszlánábrázolást látunk Dalmáciának ismert címerében, a három (2–1) szembenéző koronás oroszlánfőt, mely ez ország pecsétjein a XV. században jelenik meg:* először Zsigmond 1405-i pecsétjén,* (a címert ő adományozta) és folytatódik az uralkodók nagy pecsétein, vagy egyes főurak pecsétjén, mint pl. György zagorjai ispán négyelt pajzsának első és negyedik mezejében.*
N. Múz. törzsanyag, 1404.
Orsz. Levt. Becsky-cs. lvt. 1486., 1494.
Pl. Thurzó György pecsétjein. MODL. 23525 (1521).
L. erre vonatkozólag Sufflay M.: A Társaságok címerei. Turul, XXXV. 50.
Döry: Magyarország címerének kialakulása. Turul, XXXV. 12. á.
MODL. 33042.
Némelykor az oroszlánnak különleges, mint például jelenetes ábrázolásával is találkozunk. Azon a két oklevélen, melyeknek «frater Alexander abbas de Thelky» a kiállítója,* a téglalapalakú, papirral fedett gyűrűspecsét ábrája a következő: balfelé haladó kétszarvú, ökörforma állat, melyet hátulról egy oroszlán támad meg. Az oroszlán hátsó lábai a földre támaszkodnak s teste a megtámadott állatra nehezedik, melynek hátsó része az oroszlán súlya alatt leroskad. Az oroszlánnak, mely karmait és fogait az állat nyakába vágja, izomzata, sörénye gyönyörűen kidomborodik. Kétségtelen, hogy itt antik mintára készült, gemmás pecséttel van dolgunk, melyet tulajdonosa «sigil lum consuetum»-aként használt. – Lewkfalvi Péter, a szepesi tízlándzsások szolgabírájának gyűrűspecsétjén* ágaskodó, karcsú oroszlán mellső lábaival vízszintesen egy lándzsát nyújt előre. Sajnos, a pecsét meglehetősen rongált s ezért részletesebben nem írható le. Talán beszélő, vagy pontosabban beszélő-hivatali címernek lehetne nevezni. – Szintén érdekes az ábrája a Szepsi városi (Abauj vm.) kerékgyártó és kovács céh 1499-es évszámmal ellátott pecsétjének.* Ennek mezejében ágaskodó, felső testével erősen hátrahajló oroszlán hátsó lábával kereket hajt maga előtt s jobbjában patkót, baljában kalapácsot tart. Bár későbbi utánvésés ez a pecsét, mégis valószínű, hogy ábrája e korból származik.
Nemz. Múz. törzsanyag, 1473., 1474.
N. Múz. törzsanyag, 1478.
A város levéltárából közli Thallóczy Lajos. Arch. Ért., 1879. 145.
Egészen ritka – a mohácsi vész után találunk egy-két példát – a Pálóczi-család címerének az ábrázolása, melyet Csoma ír le* a sárospataki vár templomának egy sírkövéről. E szerint oroszlánon emberi alak áll, mellette az oroszlán feje fölött az alak címerpajzsa, «benne nyugvó oroszlánra illesztett koronából növekvő hosszúhajú és szakállas férfi bő talárban, jobbjával szakállát markolja, baljában kapcsos könyvet tart.» Az oroszlán szerinte a kihalt hősi nemzetség örök nyugalmát jelképezi.* A természetes ábrázolású, nyugvó oroszlán mellső lábai fölé nyujtott fejét szembe fordítja.
Turul, VI. 126.
A magyar heraldika korszakai. 85.
Összefoglalva e korszak heraldikai oroszlánjának alapformájára vonatkozó megfigyeléseinket, látjuk, hogy koronásan való ábrázolása egyre gyakoribb lesz s mellső lábaiban rendszerint tart valamit. Míg régebben erősen szőrös és sörényes volt, e korban mindinkább csak sörénnyel és a lábakon szőrcsomókkal jelenik meg. Hatalmas mellkas és vékony alsótest jellemzi. A farok bojtja inkább befelé kanyarodik. A renaissance mindinkább érezteti hatását, mely a mohácsi vész után a teljes sablonosságba megy át. A mohácsi vész körüli idő művészettörténetünk fordulópontja. Más szellemet és más levegőt hozott a heraldikába is.
B) Címereslevelek. A XV. századig a heraldikának a pecsétek az elsőrendű forrásai. A XV. század elején azonban elsőbbségüket átadják az armálisoknak. Ezek sokkal beszédesebb források, mert a címerek színes képét vagy legalább is többé-kevésbbé pontos leírásukat adják. Az első címeradományok I. Károly idejéből valók, de még nem tartalmaznak festett címert. Utóbbiak sora Zsigmond 1405-ben a Tétényi- és Haraszti-családok számára adományozott armálisával kezdődik.
Az a tény, hogy az armálisokon festett címerképek vannak, arra késztet, hogy a címeres leveleket 16külön csoportban tárgyaljuk. A pecsétek kivitele ugyanis más és ezért nem tűntethetik föl mindazokat a lényeges vonásokat, melyek a címerekhez szintén szorosan hozzátartoznak, de amelyeket csak a festett armálisok adhatnak vissza.
Eddig mintegy 205 középkori armálist ismerünk.* Közöttük 24 van olyan, melyen oroszlánábrázolás látható.* Ez a szám aránylag meglehetősen csekély. Az oroszlán tehát még nem olyan gyakori alakja az armálisoknak. Előkelő címerállat volt. Csak később, a Habsburgok korától kezdve lett annyira általános és közönséges, hogy majd minden nemesített jobbágy címerében megtaláljuk.
Áldásy: Címereslevelek, II. Bevezetés.
Természetesen egy-két armális elkerülhette figyelmemet, de nem is célom az összes címerek felsorolása, hanem az oroszlán-ábrázolás módja általában.
Károly Róbert és Nagy Lajos ismert címeradományai között nem fordul elő oroszlános címer. Zsigmondtól a következők kaptak ilyeneket:* 1417. Farnasi István,* (9. kép) 1417. Petneházi Márton,* 1418. Lászlókarcsai Török Pál,* 1418. Chapi András,* 1431. Bezerédj Zsigmond,* 1437. Patrohi Mihály.*
Leírásukat nem közlöm, mert ez az idézett helyeken a címerkép másával együtt könnyen megtalálható.
N. Múz. lvt. XX. sz.-i másolat, a címerkép színezett rajzával. Rajza: Címertan IX. t. 6. és Címereslevelek II. 18.
N. Múz. lvt. Színes másolata Turul, VI. 11. és Monumenta Hungariae Heraldica. I. 7. t.
Színes másolata Turul, XIII. 38. és Mon. Hung. Her. II. 4. t.
Színes másolata Turul, I. 116. és Károlyi oklt. II. 34. Szöveg: Címereslevelek, II. 21.
N. Múz. lvt.: Bezerédj-cs. lvt. Színes másolata Turul, XLIII. 8.
N. Múz. lvt. Színes másolata Nyáry i. m. 110., Címereslevelek I. 27.
Zsigmond uralkodása érdekes korszaka a műtörténetnek. Udvara művészi gócpont volt; de ez a budai udvari művészet kozmopolita. Az Anjouk alatt kezdi az olasz művészet térhódítását, mely megmarad Zsigmond alatt is, és Mátyás alatt éri el tetőpontját. Az olasz hatás azonban csak egyik összetevője ennek a sokrétű művészetnek. «Zsigmond király és császár örökös utazgatásai és külpolitikai tevékenységének nyughatatlan sokoldalúsága természetesen művészeti és kulturális kapcsolatok terén is éreztette hatását. Budai udvara valósággal gyüjtőhelye volt a legkülönbözőbb német, cseh, burgundi és olasz művészeknek.»* Ez a sokrétűség meglátszik armálisain is. Ha figyelemmel kísérjük Zsigmond armálisainak kiállítási helyét, észrevehetjük, hogy ezek festési technikája a kiállítás helyének, az illető országnak a hatását mutatják. Zsigmondnak állandó udvari festője a jelek szerint nem volt. Csak az ugyanazon városban kelt címerek festéséből látjuk, hogy azokat egy kéz festette, de általában országok és városok szerint más-más volt a festőjük. Armálisai a késői gót stílust mutatják. A merevség még uralkodó, nem tudják az elevenség látszatát kelteni; de már mutatkozik a reálizmusra, a természetességre való törekvés. Általában a német heraldikát követik, főleg a Németországban kiállított armálisok, mindazonáltal nem szolgai módon. Nem alkalmazzák ugyanis a német heraldika rideg szabályait és kerülik stilizálását, mint ezt alább látni fogjuk. Amit Zsigmond festőjéről mond egyik művészettörténészünk, az áll az armálisok festészetére is: «a világot járó, de legszívesebben Magyarországon tartózkodó Zsigmond királyhoz országának legjobb festője is hasonlatos: a sokféle, firenzei, kölni és sziléziai hatástól ihletett, de magyar nyelven megszólaló Kolozsvári Tamás.»*
Hekler A.: A magyar művészet története. 104.
L. Hauptmann: Wappenkunde. München u. Berlin, 1914. – H. G. Ströhl: Heraldischer Atlas. Stuttgart, 1899. L. még a Der deutsche Herold köteteit.
A Zsigmond által adományozott címereken erősen látszik, hogy még az élő heraldika korában készültek, ennek szabályait tartják szem előtt. Figyelembe veszik, hogy a pajzs sima lap lévén, azon a címerképnek csak a körvonalai ábrázolhatók, minden árnyékolás mellőzésével és kerülve mindent, ami azt plasztikussá tenné. Csak utolsó címeradományánál (1437), a Patrohi-címernél találunk árnyékolást és plasztikusságra való törekvést. Maguk a címerképek alapjában véve* nagyon egyszerűek. Komplikált alakot nem találunk közöttük. De mindig van ott egy-egy jellemző vonás, valami többlet, ami egyénivé teszi a címerképet, a másiktól élesen megkülönbözteti: szarvasagancs, korbács, nyíllal átütött szem, kifeszített íjj stb. A címeralak kitölti az egész pajzsmezőt. Az oroszlánok ábrázolása a legváltozatosabb, 17egyhangúságnak nyoma sincs. Ha az alakok kivitele követi is a heraldika szabályait, nagyrészük nem élettelen, – az egy Petneházi-címer kivételével. Az alakok kivitelében oly természetességre való törekvést látunk, mely jellemzi az egész magyar heraldikát. A címeralakok stilizálása sohasem volt uralkodó módszer nálunk, amint ezt már a pecsétek ábrázolásában is láttuk. Természetességen azonban itt nem szabad természethűséget értenünk, mert ha pl. a Chapi-címert szemléljük, címeralakja bizony nem igen hasonlít oroszlánhoz, továbbá a Bezerédj-címer oroszlánját is inkább kutyának nézhetnők, ha egyéb vonásai nem jeleznék, hogy oroszlánnal van dolgunk. De a természetes tárgyakkal való kapcsolatba hozása: hogy szájába tárgyakat raknak, hogy megsebezve vércseppeket hullat, hogy szája, nyelve pirosra van festve, foga fehéren villog elő (Farnasi, Petneházi, Bezerédj), a pajzsra festett élettelen alakokba mégis némi erőt és életet önt.
Genthon I.: A régi magyar festőművészet. Vác, 1932. 39.
A pajzs alapszíne túlnyomórészben kék (Farnasi és Petneházi-címerekben vörös) és egységes (a Farnasi és Bezerédj vörössel és arannyal, illetve kékkel és vörössel osztott). A kék pajzsszínben ne keressünk speciálisan magyar természetességre való törekvést, mint ezt annyian teszik. A pajzs ércszínét utánozták ezzel. A XVI. századtól kezdve már általános szokássá lesz és alkalmazzák öntudatlanul is. Csak későbbi belemagyarázás az, hogy a levegő kékjét jelenti. Szimbolikus magyarázat, amellyel a XVI–XVII. század heraldikájában többször talákozunk. Mikor a címerkép alá talajt helyeznek s a pajzs színe kék, akkor már valóban a levegő kékjét akarja kifejezni, de a XV. században még nem lehet ilyesmit belemagyarázni. Maguknak az alakoknak színe sárga, ami némelyek szerint szintén a természetességre való törekvés jele, de voltakép az aranyat helyettesítette. Számos példa van rá, hogy az armális szövege szerint «aurei coloris» a címerképen sárga, amivel elesik a szabály elleni vétség, hogy «ércre ércet, színre színt» nem szabad alkalmazni. Az ú. n. gáncsos vagyis szabálytan címerek közé kell sorolni a Farnasi-címert, melyben a vörös mezőben (igaz, hogy arany pajzsfővel) az oroszlán színe kék, ami a heraldikai ritkaságok közé tartozik.* Teljesen kifogástalan e tekintetben a Petneházi- és Chapi-címer, hol vörösben ezüst, illetve kékben arany az oroszlán színe.
Erre még csak egy példát ismerünk: az 1629. évi Dorogh-armális oroszlánja szintén kék. (Lásd később.)
A sisakdísz általában egyezik a pajzsalakkal. Kivétel a Chapi-címer, hol a sisakon az oroszlánt lépő és szembefordított fejjel ábrázolja a festő, míg a pajzsban ágaskodó alakban, továbbá a Lászlókarcsai Török-címer, hol az oroszlánfő a sisakba, illetve a sisaktakaróba harap. A főnek nehezebb elhelyezését a sisakon a festő ügyesen oldotta meg.
Mint említettem, valamennyi címernek megvan a maga jellegzetes megkülönböztető atributuma, ami egyénivé teszi, de föltétlenül jelentéssel bír, kapcsolatban áll az adományozottal. Jól látjuk ezt a Chapi-armálison. Mikor Zsigmond Osztro várát ostromolta, Chapi András oroszlánbátorsággal harcolván jobb szemét a harcban elvesztette, – ezt ábrázolja a címerkép. A szöveg szerint: «Moraviae castrum Osztro vocatum cum suis pertinentibus obsedissemus et in obsidionem posuissemus… praefatus Andreas de Chap… audax et fortis, more leonis inimicis non parcendo… casualiter per sagittam balistae ab inimicis in facie percussus fuisset, perdidissetque ob hoc oculum dextrum…» A többi oklevél határozott eseményt nem említ, de bizonyos, hogy ilyen szimbolumot fejez ki a Lászlókarcsai Török armális átszúrt oroszlánfője is, mely Török Pálról csak annyit mond, hogy Boszniában kitüntette magát; Bezerédj Zsigmondról az áll, hogy Rozgonyi Istvánnal együtt a husziták elleni küzdelemben kitűnt; Petneházi Mártonról pedig, hogy fáradhatatlanul szolgálta királyát. Valószínű, hogy a Patrohi-címer sisakot tartó oroszlánja is ilyesfélét akar szimbolizálni. A Farnasi-címer szarvasagancsot tartó oroszlánjának is szimbolikus értelme lehetett, ha ma nem is tudjuk megállapítani, hogy ez miben állt.
Heraldikai ritkaságok közé tartoznak az I. Ulászlótól származó címeradományok. Tőle eddig csak a Szalóki- és a Kulpi-armálisokat ismerjük. 1443-ban Kulpi Balázs illoki (újlaki) plébánosnak a következő címert adományozza:* Damaszkolt vörös pajzsban szürkés talajon álló ormos fehér torony, melyből jobbfelé kissé szembe néző, természetes 18színű koronás oroszlán emelkedik ki, mellső lábaival a torony oromzatára támaszkodva. Sisakdísz a címerkép. A címerkép heraldikai tekintetben nem mondható kifogástalannak. Plasztikusan van ábrázolva, természetes. A torony talajra való állítása, az oroszlán egész testét borító dús szőrözet, a toronynak sisakdíszként való alkalmazása természetes vonások, de heraldikailag nem szabályosak. Maga az ábrázolás sem szerencsés; az oroszlánt könnyen majomnak lehetne nézni. A címer szintén jelképes, de jelentését nem tudjuk. A címerszerzőnek várostrom alkalmával való éberségét, vagy magában a várban teljesített szolgálatait jelképezheti.
MODL. 13702. Színes másolata Turul, XXI. 38. és Mon. Hung. Her. III. 11. t.
V. Lászlótól a következők kaptak oroszlános címert: 1453. Hunyadi János* (13. kép), 1454. Nagykapusi Hofmaisster Miklós,* 1456. Bethlenfalvi Szepesi Gergely,* 1456. Csikszentmártoni Becz Jakab.*
MODL. 74762.
MODL. 29081. – Turul, XXII. 192. és Mon. Hung. Her. III. 15. t.
MODL. 24763. Másolata Turul, XXII. 36. és Mon. Hung. Her. III. 16. t.
XIX. századi másolat a N Múz levt.-ban. Címereslevelek, I. Pótlék. 1. sz.
Mind a négy armális a címerképen kívül a címer leírását is adja. A Hofmaisster-armális címerképe birodalmi formában lévén kiállítva, középre van festve, a címeralak jobbra fordul. Szerkezet és kivitel tekintetében, a Szepesi-címerrel együtt elsőrendű alkotás, szigorúan kerülve minden plaszticitást. A Hofmaisster-armálisnál kifogás alá esik, hogy mázra mázt alkalmaz. A Hunyadi- és Becz-címerek megbontják a Zsigmondtól Mátyásig egységes pajzsok sorát, amennyiben mindkettő osztott. A Hunyadi-címerben az is kifogásolható, hogy színre színt alkalmaz. Ez utóbbi címerben az oroszlán plasztikus ábrázolású; farka kettős, mely csavarosan emelkedik fölfelé. Miként a pajzs színe: fehér, ezüst, vörös és kék, úgy az oroszláné is változatos: vörös, arany, sárga. A természetességre való törekvés a Hunyadi-címer oroszlánján jelentkezik kifejezetten. A sisakdísz csak a Hofmaisster- és Szepesi-címerben követi a pajzsalakot s már nem nagyobb a pajzs oroszlánjánál. Jelentéses címerek ezek is, mint az előbbiek. A Becz-armális nyilat tartó oroszlánfőinek jelentése ismeretlen. A Hofmaisster-címerben, jóllehet a szöveg nem említ közelebbit, valószínű, hogy a láncnak a nyakon van valamilyen jelentése: talán rabságot, fogságból való szabadulást jelképez.* A Szepesi-címer azonban már világosabban értelmezhető. A szövegben ez áll: «adversum hostes et inimicos regni nostri fideliter et viriliter depugnando, continue maiestati nostre laudabiliter studuisti.» A «fideliter és viriliter»-t jelképezi az oroszlán és fején a kereszt. A Hunyadi-címer jelentését pedig maga az armális szövege világítja meg teljes részletességgel. Ez a címerszimbolikának hazánkban legrégibb írott emléke. Így hangzik: «…significationem eorum et causam exprímere non negleximus. Quod enim forma leonis rubri in campo albo… significat antefatum comitem Joannem… comes Joannes officium gubernationis generalis cum suo honore et onere sustulit… in sincera fide et sollicitundine, quae sinceritas per colorem album designatur… virtuosa bella plurima, suo et suorum sanguine respersa magno animo et leonina, uti dicere solent, audacia plerumque confecit, pugnanti leoni et cruento non indigne assimilatus est, quod autem additum est, leonem ipsum altero suorum anteriorum pedum coronam auream tenere et conferre aperte designat, quod comes Joannes supradictus coronae nostrae iura et possessionem eorundem suis laboribus ab impugnantium manibus erepta et fideliter conservata, devota promptitudine maiestati nostrae obtulit et restituit, suaque praecipue assistentia nos ad eorum regimen feliciter introduxit.»
Az oklevél birodalmi formát követ. Bizonyos, hogy idegen és a birodalmi formákban jártas festő készítménye. Strőhl (i. m. VIII. t. 3. á.) közöl egy birodalmi címert a XV. sz. elejéről, melynek ábrázolása teljesen megegyezik a Hofmaisster-címerrel, csak színben tér el: feketében ezüst, sárga lánccal. A két címer tehát hihetőleg egy kéztől ered. Általában a címerek, egy-kettő kivételével, mindig más-más, esetről-esetre alkalmazott festő alkotásai ezuttal is, amint ezt Zsigmond címerképeinél is láttuk.
Ez a korszak is Mátyásig megegyezik Zsigmond korával; követi a német késői-gót stílust. Még nem észlelhető a címereken, hogy Európaszerte nagy átalakulások és változások mennek végbe.Nyugatról is, délről is új irány indul hódító útjára, hogy Mátyás udvarában meghonosítsa a magyar renaissance-t.
Az olasz renaissance-kultúra első hullámai már Zsigmond alatt elérik hazánkat, fénykorát 19azonban csak Mátyás idejében éli. Ez a gazdag, pompázó irány nem szakad meg II. Ulászló tehetetlen uralkodása alatt sem, legfeljebb az a változás áll be, hogy a szellemi és művészi élet középpontja a királyi udvarból az esztergomi érsek udvarába helyeződik át. Mátyás trónralépésekor még küzd egymással a késői-gót és a renaissance stílus s teljes uralomra csak uralkodása végén jut. Folytatódik II. Ulászló alatt, míg II. Lajos udvarában már inkább a német renaissance jut túlsúlyra.
Mátyásról tudjuk* Oláh Miklós Hungaria c. művéből, hogy Budán mintegy harminc emberből álló műhelyt tartott fenn, melyben a kéziratokat másolták és festették. Kézenfekvő, hogy e műhelyből kerültek ki az adományozott festett armálisok is. Hoffmann Edit világos okfejtéssel bizonyítja,* hogy egyes Corvinákon található Mátyás-címerek a díszítésekkel együtt itthon készültek s valószínűleg magyar festők kezemunkája. Annál inkább magyar kezekből kellett kikerülniök az armálisok címereinek, melyek ezáltal elsőrendű forrásaivá váltak a magyar miniatürfestészetnek. Mátyás armálisai közül kettő, a Nagyrédei és a Nagylucsei Orbán-családé még a késői-gót stílust mutatják, a De Ponte-címer ellenben már renaissance alkotás.
Hoffmann E.: Mátyás király budai műhelyének egyik címerfestője. Magyar Könyvszemle, 1923. 170–175.
U. o. 175.
Az olasz renaissance hatása alatt előáll a színek tarkasága, egyben a heraldikai szabályok háttérbe szorulnak. A címerfestő szakít a gótika merev, stilizált alakjaival és megjelennek a teljesen naturalisztikus ábrázolások (l. Armbruster-címert). A heraldikai szabályokkal szemben a művészet dominál. Nem címert kapunk, hanem a pajzs keretébe foglalt miniatür képet. A festő elsősorban művész, aki nem engedi magát a heraldika merev szabályainak a korlátai közé szorítani. Természetes, hogy itt a heraldikus és a művészettörténész felfogása nem egyeztethető össze. Amit az egyik kifogásol, azért a másik lelkesedik és viszont. Mind hiába, az élő heraldika kora a XV. század végével lezáródik; de ehelyett kapunk örökszép emlékeket, pompás miniatür képeket, melyek a magyar művészet, a magyar génius felbecsülhetetlen emlékei.
Közben felvetődik a kérdés, hogy II. Ulászló alatt nem mutatkozik-e lengyel hatás, a lengyel művészet befolyása, tekintve, hogy Ulászló Lengyelországból jött és a két ország között élénk volt a kapcsolat. Nem szólva arról, hogy a lengyel pecséttan kezdete és címereinek fejlődése más utakon halad és fejlődik, mint a magyar,* hogy egyes elütő vonásokat – a hierogliefszerű vonalak és ábrák előszeretettel való alkalmazását – leszámítva teljesen a cseh-német hatás alatt áll, valamint, hogy a magyar anyag gazdagságával és minőségileg is a lengyelt messze felülmúlja, pusztán azokra a megállapított tényekre mutatok rá, amelyek szerint II. Ulászló öccse Zsigmond herceg, később lengyel király, többször megfordulván Magyarországon, tőlünk vitt hazájába művészeket, építészeket, kik ott folytatták munkájukat; sőt ugyanő megbízást adott némelyeknek magyarországi művek, épületek, rácsozatok stb. lerajzolására, hogy ezeket utóbb Lengyelországban újra elkészítsék.* Thurzó János, a magyar származású boroszlói püspök (1506–1520) pedig Sziléziába ültette át a magyar renaissance-ot. «Határozottan merem állítani – írja róla Hoffmann Edith* –, hogy Budáról kapta ezt a művészi öröklést.» Jellemző tehát a magyarországi renaissance életerejére, hogy még az ország határain túl is európai jelentőségű hivatást tudott betölteni, amennyiben ébresztője és megindítója lett a renaissance kultúra elterjesztésének Lengyelországban és Sziléziában.*
L. Piekosinski: Heraldika polska.
Divéky Adorján: Magyarország szerepe a lengyel renaissance-ban. Arch. Ért. 1910.
A Nemzeti Múzeum Széchényi Könyvtárának illuminált kéziratai. Budapest, 1928.
Hekler: A magyar művészet története. 119.
Mátyás trónralépésétől a mohácsi vészig oroszlánt ábrázoló címer adományozásában a következők részesültek: 1466. Nagyrédei János,* 1480. Nagylucsei Orbán,* 1489. De Ponte Antal fiai (10. kép),* 1500. Batthyány Boldizsár,* 1503. Spissich Miklós, Dragissich Illés és a két Buchai 20testvér (14. kép.),* 1507. Gersei Petheő János,* 1507. Schirmer János,* 1512. Alpári Mihály,* 1515. Verssendi alias Tharyani Ferenc,* 1518. Armbruster Jakab,* 1519. Kanizsai Dorottya,* 1520. Morgondai János (12. kép.),* 1525. Zalczer Lőrinc,* 1526. Campanellis János.*
N. Múz. lvt. Színes másolat: Turul, IV. 83. – Szöveg: Címereslevelek, I. 32. sz.
MODL. 18750. Színes másolat: Turul, XVI. 66. és Mon. Hung. Her. II. 23. t.
N. Múz. lvt. Rajzát közli Áldásy: Címertan, V. t. 9. á.
Rajza Turul, XII. 94. Eredeti a körmendi lvt.-ban. Szöveg: Címereslevelek, II. 64. sz.
Szöveg Katona: Historia critica. Tom. 18. pag. 357–58.
Szöveg: Címereslevelek, II. 73. sz. Siebmacher: Wappenbuch III. 362. t. szerint az oroszlán színe arany, az armális szövege szerint «naturali colore depictus».
Szöveg és rajz Turul, XXIX. 105–106. – Az Erdélyi Múzeum kézirattárában.
Szövegét közli Csoma: Abauj-Torna vm. nemes családjai. 51., rajza a 99. oldalon. Az eredeti az 51. lapon lévő jegyzet szerint a Csoma lvt.-ban.
N. Múz. Ivt. Szöveg és rajz: Turul, III. 143.
N. Múz. lvt. Szöveg és színes másolat: Turul, XXXIV. 96. és Mon. Hung. Her. III. 26. t.
MODL. 24773. Színes másolata: Nyáry i. m. 130. és Turul, XLVI. 68.
XIX. sz.-i. másolata a címerkép színezett fényképével a N. Múz. lvt.-ban. Szöveg: Címereslevelek, II. 96. sz.
MODL. 24119. Csoma (i. m. 107.) és Áldásy (i. m. 53.) hibásan 1507-ből keltezi. Rajza Csoma i. m. 108.
Színes másolata Turul, XXVII. 172. és Mon. Hung. Her. III. 30. t.
Az első három armális különböző kezek alkotása. A farok mindegyikben kis elágazásokkal, a Nagyrédei- és De Ponte-címerekben dús sörény. Az előbbi címerben a hátgerinc élesen kirajzolódik, a pofák félelmetesek. A Nagylucsei-címer oroszlánja szfinx benyomását kelti. A címer leírását csak ez utóbbi armális tartalmazza. Külön érdekesség, hogy a De Ponte-armális oroszlánja a Hunyadiak címerét viseli a mellén. A Nagylucsei-armális annyit mond, hogy tulajdonosa «lateri nostro adherendo, in cunctis rebus nostris, prosperis scilicet et adversis» szerzett érdemeket. A jelentésüket egyébként nem tudjuk. A Nagylucsei-címerben az oroszlán karmai közt lévő arany gyümölcs talán Orbán kincstartói hivatalára céloz.
II. Ulászló öt oroszlános címeradománya közül csupán egyet ismerek eredetiben: a Verssendi armálist, melynek címere egyszerűnek mondható: kék mezőben arany koronából kiemelkedő, balra forduló, kiöltött nyelvű oroszlán (a címerrajzon barna, sörénye arany satirozású), mellső lábait ragadozásra nyujtja, farka több vékony, összekuszált ágból áll. A címerkép azt a benyomást kelti, hogy festője aligha értett oroszlánfestéshez, mert ennek alakja inkább medvéhez hasonlít.
II. Ulászló armálisaival a hanyatlás korszaka áll be. A Verssendi-címer szerkezet tekintetében még megállja helyét, a többieknél azonban a heraldika szabályainak már nyoma sincs. Színre színt alkalmaznak, szakítanak a hagyományos stilizálással, az ábrázolások teljesen naturalisztikusak. Az olyan kombinált címerek, mint a Batthyány- és Dragissich-családé, ugyancsak nem szolgálhattak volna arra, hogy harci pajzsra kerüljenek. Az oroszlánok ábrázolása is tehát természetes, nyelvvel, dús sörénnyel, a szokásos helyzetben. A természetességet utánozzák, de még minden címer egyéni és jellegzetes. Jelentése is meg van mindegyiknek, csak nem mindegyikét ismerjük. Így pl. a Dragissich-címerben a pajzs zöld alapján fekvő tök, horvátul buca, a horvát területen fekvő Bucha falut jelenti, melyet az adományosok (a koronás oroszlán) a török ellen (a sárkány) megvédelmeztek.*
Az okl. alapján kifejti Csoma i. m. 96.
II. Lajos armálisainak oroszlánábrázolásai korántsem ilyen kombináltak. Kék mezőben koronából kinövő koronás arany oroszlán van a Morgondai-címerben és a félig hasított és egyszer vágott Kanizsai-címer első mezejében (a három mező a Gerébek, Kanizsaiak és Perényiek címerét tartalmazza). A Morgondai-címer oroszlánja kitépett fenyőfát tart jobbjában. Művészi és természetes ábrázolás mindkettő. Azonos az oroszlán ábrázolása a Zalczer- és a Campanellis-címerben: ágaskodó arany, illetve ezüst oroszlán, előbbiben kék, utóbbiban vörös mezőben, a Campanellis-címerben keskeny, három liliommal rakott kék pólyával vágva. Sisakdísz a tekercsből kiemelkedő pajzsalak. Természetességüket leszámítva megállhatnák helyüket Zsigmond címeradományai között. (Hasonlóságuknál fogva e két címert ugyanazon festő alkotásainak kell tartanunk, akit a Zalczer-armális meg is nevez: «Desiderii pictoris Itali docta manu depicta.») A Campanellis armális azt is megmondja, tulajdonosa miért kapott oroszlánt: «leone equidem te donavimus eo, quod in re militari et fortitudine et generositate semper usus fuisti.»
A II. Lajos korabeli címeres levelek egyik legszebbike 21az Armbruster-armális. Már a német renaissance alkotása. Vörös mezőben fekete alapon hófehér, gyönyörű kivitelű, jobbra forduló oroszlán két mellső és jobb hátsó lábával számszeríjjat (beszélő-címer: Armbrust-kézíj) feszít. Bolyhos, dús sörényű, hatalmas erős karmokkal, kitátott szájjal, bojtos farka szinte röpköd a levegőben. Sisakdísz: vörössel és feketével osztott sasszárnyon a pajzsalak. Vét az udvariassági szabály ellen, amennyiben jobbra fordul. Stílus tekintetében teljesen különálló, német mintát mutat; festője mintha egy Dürer-rajzot tartott volna szeme előtt. A sisakdísz az e korbeli címereken legtöbbször hiányzik, s ha mégis megvan, jóval kisebb a pajzsalaknál, szinte nyomasztólag hat. Jól látható ez az Armbruster-armális címerképén.
Visszatekintve az olasz renaissance korára, ismételten hangsulyozzuk, hogy a címerképek már nem felelnek meg a heraldika követelményeinek. Szép miniatürök inkább, mint szigorúan heraldikai értelemben vett címerek. Az élő heraldika kora lejárt. Az ágyú, a puska korában nem hordhatta többé azokat a lovag harcipajzsán. Már csak kitüntetésül szolgáltak és dekorativ elemként voltak használatosak. Ebből a szempontból kiváló szép alkotások. Általában azt látjuk, hogy a magyar heraldikát józanság, realizmus jellemzi, mely idegenkedik a stilizált alakoktól; a címerképekben az értelmet keresi, épp ezért szereti a jelenetes ábrázolást, a szimbolikát. Nem szabad azonban magyar fejlődését valamilyen speciális iránynak tartani. A kor és a megfelelő áramlatok szelleme hozta magával a legtöbb mozzanatot azáltal, hogy a művészetek érvényesülésének és hatásainak egyre tágabb tere nyilt meg a heraldika számára is. Az bizonyos, hogy a magyar heraldika semmivel sem maradt el a nyugat heraldikájától.
