3. A heraldika hanyatlásának kora.
3. A heraldika hanyatlásának kora.
A) Erdély. A mohácsi csata fordulópontot jelent a magyar heraldikában is. Míg 1526 előtt, egy-két kivétellel, csak nemesek kaptak címeradományt, a Habsburgokkal nálunk is meghonosodik az armalista nemesség. A címeradományok jobbára nem-nemesek részére szólnak. A Habsburgok trónraléptével a heraldika hanyatlása kezdődik, ami a kor átalakulásából is érthető. A puska és ágyú korában a címerek csak díszítő szerepet tölthettek be; helyük többé nem a harcmező. Csak arra szolgáltak, hogy tulajdonosuk büszkélkedjék armálisával és vele kapott nemességével.
A mohácsi csata után a magyarországi renaissancenak új korszaka kezdődik, melynek egyik ágát Buda helyett Bécsből irányítják, a másik ága pedig Erdélybe vonul át. János király a trónnal elődjei címerfestőit is átvette. Az armálisok festett címerei stílusban és művészi kivitelben követik II. Ulászló és II. Lajos armálisait. A királyi kancellária címerfestői azáltal, hogy – legalább részben – a királyi udvarral Erdélybe huzódtak, kifejlesztették az erdélyi, minden ízében magyar iskolát. Ez az iskola az emlékanyagból magános szigetként emelkedik ki, önállóan fejlődött a maga reálisztikus vonásaival s néhány kivétellel művészi miniatüröket termelt.
Heraldikai tekintetben azonban az erdélyi armálisok a legmélyebb süllyedést jelentik. Erdély heraldikája a XVII. sz. elejéig az olasz-renaissance nyomdokain haladva, éppen ennek hatása alatt hozza létre a XVII. században torzszülötteit. A heraldika süllyedésének a kora, így nevezzük ezt az időszakot, mert a heraldika szabályainak betartásáról nincs többé szó; de ugyanakkor magyar és önálló fejlődésű ez a heraldika, mert minden ízében természetes és kerüli a másik irány stilizálásait.
Olasz-renaissance alkotás a Szapolyai János király által 1532-ben adományozott Vécsey-armális címere:* kék pajzsban ötormójú várfalból kiemelkedő, balra forduló oroszlán, mellső lábaival vörös mezőben felhőkből kinyuló páncélos kart ábrázoló pajzsot tartva.
Századok, 1889. 124.
Báthory István oroszlános armálisait Lengyelországban adta ki s ezért nem bizonyos, hogy címerképeik erdélyi kéz alkotásai. Kivitel szempontjából azonban ehhez a csoporthoz tartoznak. Az 1576-ban Budai János* és az 1583-ban Lipót János* részére kiállított armálisok oroszlánjai élethű ábrázolások; a szőrözet, sörény, bajuszszálak mind kiemelik a naturalisztikus irányt.
Sándor I.: Címereslevelek. No. 6.
Áldásy: Címereslevelek, I. k. 114. sz.
Báthory Zsigmond címerei között már több otromba, nehézkes alakot találunk. Különböző kezek alkotásai, más-más stílus bélyegét hordva magukon. Szebb kivitelű az 1602-ben Vadasdi Dakó István részére adományozott: koronából 22kiemelkedő, kardot tartó oroszlán.* De durva, nehézkes alak az ágaskodó, majdnem emberfejű, mellső lábaival hosszúszárú keresztet tartó oroszlán, melyet Szabó Györgynek adományoz 1589-ben.*
Sándor i. m. No. 29.
U. o. No. 15.
Sok érdekes oroszlánábrázolást találunk Báthory Gábor címeradományai között. A Miszlei-armálisban sziklán ülve, jobbjában kulcscsomót tartva látjuk* (II. kép.). Több címeradományában csak a sisakdíszben fordul elő oroszlán, mint pl. az 1610-ben kelt, hét hadnagyának és ötvenkét vitézének adott armálisban, hol jobbjában véres kardot, baljában keresztes pajzsot tart;* más, szintén tömeges, több közvitézének 1611-ben adományozott armálisában hét egymással szembe forduló és flintát fogó oroszlánt látunk vörös mezőben.* Különösen érdekes az 1610-ben kelt, Elek János hadnagy és 128 más vitéz részére szóló armális.* A címerben páncélos vitéz áll fekvő oroszlánon. Ehhez hasonló ábrázolás csak sírköveken fordul elő. Változatos, kevés kivétellel tetszetős kivitelű címerek, – de heraldikai szempontból lehetetlen alkotások.
Orsz. lvt.: Br. Radák lvt. 1609. – Áldásy: Címereslevelek, I. k. 166. sz.
Sándor i. m. No. 66.
Sándor i. m. No. 73.
U. o. No. 71.
Sok armális maradt Bethlen Gábortól, valamennyinek címerképe változatos és érdekes alkotás; magukon hordják a nagy fejedelem udvarának légkörét. Nagy István harcban szerzett érdemeiért 1616-ban művészi kivitelű, torkán karddal átütött oroszlánt kapott címerül* (15. kép.). A Szaniszló-armális (1621-ből) oroszlánja a pajzs keretéből emelkedik ki, mellső lábaiban búzakévét tartva.* Nagy Ferenc armálisában (1626) az oroszlán zászlós kopjára tűzött török fejet tart.* Az erdélyi református papoknak 1629-ben adományozott armális oroszlánja gomolygó felhők közül emelkedik ki.*
U. o. No. 87.
Gen. füzetek, II. évf. 92.
Sándor i. m. No. 128.
Áldásy: Címereslevelek, I. 234. sz.
Természetességük mellett másik vonása az erdélyi címereknek, hogy nem sablonosak, mindegyiknek megvan a maga sajátos tulajdonsága, mindegyiknek van kimondott, vagy sejthető jelentése: a levágott török fej, az átszúrt torkú oroszlán kiváló haditettre emlékeztet, a református papoknak adományozott, felhőkből kiemelkedő oroszlán hivatásuk magasabbrendűségére és az ebben rejlő erőre céloz. Az adományozók foglalkozására utal a Márk-* és Kovács-*armálisok oroszlánjának ábrázolása. Mindkettőben egyik lábával kardot, a másikkal tollat tart. A Kulcsár-armális (1627) címerképén az oroszlán fölemelt jobbjában kulcsot tart, nyakában pedig karikán függő kulcs-csomót visel* (16. kép.).
Sándor i. m. No. 131. 1627-ből.
U. o. No. 143. 1628-ból.
Turul, VII. 108. Közli Komáromy András.
Bethlen után kezdetleges kivitelű, nehézkes ábrázolások következnek. Ilyenek láthatók Brandenburgi Katalinnak egyébként heraldikai ritkaságok közé tartozó armálisain,* valamint Barcsay Ákos címeradományain.*
Szabó-armális 1658-ból. N. Múz. lvt. Endes-armális 1659-ből, melynek kerete elütően rombus alakú. Gen. füzetek, I. évf. 87.
A Liszkovai Liszkó-cs. armálisa 1630-ból. Nemz. Múz. lvt.; Közölve Áldásy-Czobor: Címereslevelek III. 532. sz
Az erdélyi címeres gyakorlat letűnése az, amit Apaffy Mihály armálisai mutatnak. Néhány vonás ugyan emlékeztet még a magyar naturalizmus irányára, de már előretör a bécsi befolyás, Erdély függetlenségének közeli végét jelezve. Az oroszlán szokásos ábrázolása: kardot vagy pajzsot tart. Említésre méltó ez időből az adományos kereskedői mivoltára utaló Meder-armális (1681) oroszlánja, mely jobbjában Mercur-botot, baljában ezüstpénzt tart.*
N. Múz. lvt. Az armálison a címerkép helye üres, ami az erdélyi gyakorlatban nem ritka jelenség.
Az általános vonásokat tekintve az erdélyi gyakorlat végig megtartja realisztikus jellegzetességét. A pajzs kék színe már valóban a levegő kékjét jelenti. Az oroszlán talapzaton, eleinte zöld alapon áll, mely lassan fölelevenül fűvel és virágokkal. Az erdélyi címerek sohasem váltak oly sablonossá, mint a bécsi király udvarából kikerülő armálisok. Erdély vette át és fejlesztette tovább a mohácsi vész után a sajátos magyar irányt, mely azonban Erdély függetlenségének a megszűnésével véget ért.
B) Magyarország. A török hódoltság és az 23ország három részre szakadása a művészet terén is éreztette súlyos következményeit. A király Bécsbe költözvén, az udvar megszűnt a magyar művészeti kultúra irányító tényezője lenni. A heraldikában megkezdődött a német befolyás lassú, de biztos térfoglalása. I. Ferdinánd uralkodása még átmeneti időszak, melyre jellemző megfigyelést tettek Áldásy és Csoma. Szerintük I. Ferdinánd armálisai elődjeinek olasz-renaissance irányát követik, de ez megszűnik abban a pillanatban, midőn Ferdinánd elismert királya lesz Magyarországnak. Ettől az időtől kezdve a német-renaissance válik uralkodóvá a magyar heraldikában, a német heraldikai ízlés érvényesül a magyar címereken. Ferdinánd ügyesen számolt a körülményekkel, míg nem látta teljesen biztosítottnak a maga számára a magyar koronát.* A német befolyás azonban az első században csak javítólag hatott a magyar heraldikára, mely éppen az olasz-renaissance hatása alatt indult hanyatlásnak a heraldikai szabályok semmibevétele miatt. Az I. Ferdinándtól Rudolfig terjedő korszak armálisai a későbbi korhoz viszonyítva a magyar heraldika legjobb termékei közé tartoznak. Kivitelben, művésziességben felülemelkednek az olasz hatású heraldika termékein.
Áldásy: Címertan, 56., Csoma i. m. 123. és köv. ll.
I. Ferdinánd armálisai sok érdekeset mutatnak az oroszlán ábrázolása tekintetében. A Keledy-armális vörös pajzsában arany oroszlánfő lebeg, «torvis oculis», mogorva tekintettel, amit a szemek ferde állása fejez ki.* A Fejérpataky-armális címerében az egyszarvuval szemben álló arany oroszlán már a német-renaissance alkotása; a szöveg szerint: «invicemque ironice (ut aiunt)» nézik egymást* (17. kép.). A Gulden-armálisban zöld hármas halmon álló két fehér oroszlán, keresztet,* Eszéki Kovách Lőrinc címerének oroszlánja pedig jobbjában kardot, baljában bocskort tart. Utóbbi címerábrázolás jelentését az armális meg is magyarázza: «framea tui militaris animi, quo nobis et sacrae coronae inservis significationem denotat, calceus vero originis et familiae tuae, plebeae, ex qua in lucem habilitatis venisti repraesentat.»* Legérdekesebb ábrázolás a Törteli Kun Balázs-féle armális címere: kék pajzsban vörös ruhájú, sisakos vitéz kezeivel szétfeszíti az előtte hátsó lábain álló és fejét hátrafordító oroszlán száját* (18. kép.). Jelentését nem ismerem, ábrázolásával elüt Ferdinánd többi címeradományától.
N. Múz. lvt. 1561.
U. o. Fejérpataky-cs. lvt. 1564.
1550-ből. Áldásy: Címereslevelek, II. 145. sz.
U. o. II. 129.
Turul, VII. 193. 1549-ből.
Bár Rudolfig jobbára művészi armálisokat látunk, a sablonosság már átveszi uralmát. Ha egymásutáni sorrendben nézzük a címereket, szembeötlik az azonosfajta címeralakok egyhangú, alig valamiben különböző ábrázolása. Az oroszlán általában zöld alapon vagy zöld hármas halmon áll, legtöbbször kardot tart. Megjegyezzük, hogy a «cauda bifurcata» mellett a «cauda trifurcata» is megjelenik. Kivitel tekintetében igazi műremek pl. a Cseh-,* a Pesthy-* és Pekh-armálisok* oroszlánja, melyek közül sok Rudolf magyar címerfestőjének, Bocskay Györgynek a kezéből került ki.* A Wajay-armális oroszlánja lépő alakban, «motu cursivo» ábrázoltatik.* A sablon alól kivétel néhány érdekes ábrázolás: a Moral-armális címerében zöld halmon álló vár van, melynek falain oroszlán lépdel.* A Krasznay*- és Bornemissza*-armálisok címerében folyóból emelkedik ki az oroszlán. A Krasznay-armális szövege «leopardus»-t mond, de a rajzban oroszlán van. A heraldikusok az oroszlán ábrázolásában különböző elnevezéseket használnak, amit az armálisok szövegében természetesen nem találunk meg. Az oroszlán és leopárd közötti különbséget a fej állása határozza meg. Az oroszlánt ágaskodva és profilban ábrázolják; ha szembenéz, akkor leopárd a neve. Ámbár az armálisok festészete a kivitelben is megkülönbözteti a leopárdot. A lépő oroszlánt leopárdos-oroszlánnak (lion léopardé, leopardirter Löwe), az ágaskodó leopárdot pedig oroszlános-leopárdnak (léopard lionné, gelöwerter Léopard) nevezik. Így a Huszár*-armálisban, jóllehet szövege oroszlánt mond, oroszlános-leopárdot látunk.
Címereslevelek, II. 310. sz.
N. Múz. lvt.: Széchenyi-cs. Ivt. 1580.
N. Múz. lvt. 1598.
Áldásy: Címertan, 56.
Címereslevelek, II. 452. sz.
N. Múz. lvt. 1578.
U. o. 1573.
U. o.: br. Jeszenák-cs. lvt. 1578.
Turul, X. 102. 1572-ből.
24Majd mindegyik armális szövegében találunk utalást a címeralakok jelentésére. Pl. a Tótdiósi-címer (1593-ból)* koronából kiemelkedő, kardot tartó és két csillagtól kísért oroszlánját a szöveg így magyarázza: «leo vitae tuae integritatem et candorem, quam pro dulcis patriae tuae defensione periculis, quae per mucronem exprimuntur, obiicere, nec mortem ipsam reformidare dubitas, stellae fulgentes non inepte denotant.»
Áldásy: Címereslevelek, II. 425. sz.
Minthogy sok család van, mely címerét nem adomány alapján használta és az adományosok közül is soknak nem ismerjük az armálisát, ezért ilyeneknél pecséteken, vagy más emlékeken kell keresnünk oroszlános címerábrázolásokat. Renaissance alkotás az Illenfeld András sírkővén lévő, égő gránátot tartó oroszlán.* Wesselényi I. Miklós 1587. évi sírkövén* az oroszlán halfarkunak van ábrázolva. De ebből nem szabad valami mithologiai szörnyet következtetnünk, mert ez csak a véső tudálékossága, ki cifra farkat akart az oroszlánnak csinálni. Ilyen halfarokszerű oroszlán látható pl. Szaplonczay László táblabíró pecsétjén is.* Az oroszlán farka jó eszköznek kínálkozott a festő vagy vésnök számára, hogy fantáziáját szabadjára eressze. A kettős, hármas farkok eredete a farok bojtjának cifrázatára, szétválasztására vezethető vissza; a kettős bojtból lassacskán kettős és több osztású farok lett. Bocskay Erzsébet 1577. évi érmén a pajzsmezőben ülő helyzetben ábrázolt oroszlánnak a farka pl. egész leveles fává van kiképezve* (19. kép.). Ugyanilyen az oroszlán ábrázolása Bocskay István érmein is.*
A kassai székesegyházban. Arch. Ért., Új f. VII 340. 1587-ből.
Arch. Ért. X. 21.
Turul, XIX. 84. 1695-ből.
Weszerle: Tab. Transsilvaniae. III. 5. ábr.
1606-ból. U. o. VI. 5. ábr.
A magyar heraldika, mint másutt is, a XVII. században lép a legmélyebb hanyatlás korszakába. Gyakorlati fontosságát teljesen elvesztvén, csakis dekorativ jelleggel bír. A címereket már nem anynyira érdemekért, mint inkább pénzért osztogatták. Aki tehát többet fizetett, díszesebb armálist kapott. Különösen áll ez a XVIII–XIX. századra. A címerek megőrzik naturalisztikus irányukat (pl. a pajzs kék színe, a zöld hármashalom, az oroszlán ábrázolása), de ennek sablonosság lesz a következménye, a sok egymással teljesen egyező címer. A továbbiakban csak az elütő és legérdekesebb példákat soroljuk fel még az oroszlán ábrázolására.
Gyakori a vérző török fejet tartó oroszlán.* Heraldikai ritkaság az 1629-ból való Dorogh-armális oroszlánja;* ugyanis a XV. századi Farnasi-címerhez hasonlóan kékszínű és a pajzs színe arany. Néhány címerben az oroszlán színe fekete, pl. a Zimmermann*- és Majthényi*-armálisokban, de fehér és vörös oroszlánok is előfordulnak német mintára. A festő járatlansága okozta, hogy néha egész fura alakok szerepelnek, különösen III. Ferdinánd armálisain. Az Újlaki-Szabó armális oroszlánjának egész testét sűrű szőr fedi, majomszerű alak;* egy másik armális oroszlánjának fejéről a sörény mint valami hosszú művészhaj omlik alá;* máshol meg szinte szörny-fejeknek látszanak az oroszlánfejek; pl. szinte cápafeje van a Szeömpczey-armális oroszlánjának,* koronával fején kakasfejhez hasonlít Győri-Nagy István címerén* (20. kép.); kétlábonjáró fóka benyomását kelti a Novák-armális,* és még számos más hasonló, torzított változatát sorolhatnók fel.
Pl. a. Juren-armális. Nemz. Múz. lvt. 1660., vagy a Kenessy-címer 1626-ból. Közölve: Családtörténeti jegyzetek. 5. füz. 134.
Gen. füzetek, VII. 25.
1630. Áldásy-Czobor: Címereslevelek, III. 536. sz.
Kézirattár, 227. fol. lat. 104. l. 1678-ból.
Nemz. Múz. levéltára, 1655. Közölve: Címereslevelek, I. 335. sz.
Tóth-Szigethi Mihály-armálisa 1656-ból. Címereslevelek, I. 341. sz.
1657. U. o. 345. sz.
1659. U. o. 358. sz.
1659. U. o. 360. sz.
Az idő haladásával egyre szaporodó armálisoknak, úgyszintén a pecséteknek hosszú sorát kell vizsgálgatnunk, míg azt egy-egy, a sablontól eltérő ábrázolás megszakítja. De megéri a fáradságot, mert olykor egészen meglepő ily ábrázolásokra bukkanunk. A szepesmegyei Spillenberg-család oroszlánját nyaka köré tekert kigyó fojtogatja.* A Török-armális oroszlánja hullámzó folyóból emelkedik ki.* Thököly 1683-as évszámú érmének hátlapja kardot tartó kart ábrázol, melynek 25felső peremén két koronából kiemelkedő kis oroszlán tart közösen egy szablyát* (az oroszlán Thököly címerének alakja).
1633-ból származó gyömbértartóról. Közli Csoma: Arch. Ért. VIII. 137.
N. Múz. Lvt. 1644.
Weszerle: i. m. XIV. t. 9. á.
Szokatlan alakban, hátrafordított fejjel ábrázoltatik az oroszlán a Cekus-* és Gustinyi-* (21. kép.) armálisokban. Az előbbiben baljában hegyével a föld felé fordított kardot tart, utóbbiban pedig két fa között áll és ezek törzsét fogja mancsaival. Hozzájuk csatlakozik a Váradi Kalmár-armális: kék mezőben arany oroszlán, mely mély, fájdalmas tekintettel néz hátra és jobb első mancsával fülét vakargatja.* (22. kép.) Nem a festő tréfája, mert a szöveg is kiemeli, hogy az oroszlán hátrafelé néz. «Az oroszlán ezen helyzete példa nélkül áll a heraldikában. A hátranéző oroszlán maga is ritka az egész világ heraldikájában, mert ez a helyzet bizonyos fokig a menekülés látszatát kelti», – itt a menekülés és a kudarc is ki van fejezve. A tréfás-címerek csoportjába sorolhatjuk őket. Nem emelik a magyar heraldika hitelét, de a heraldikai hanyatlást jól mutatják.*
1629-ből. Gen. füz. VII. 109.
1757-ből. Turul, XXIII. 132.
1669-ből. Turul, XXIV. 66. – Csoma i. m. 148.
Csoma i. h.
I. Lipót egyik armálisában sasok visznek egy hátán fekvő vörös oroszlánt.* A Dinhoffen-armális oroszlánja fenyő leveleit tépegeti.* Két egymásnak háttal álló oroszlánt látunk a Csomortáni címerben, melyek mintha tánclépésben mennének előre* (23. kép.). Amennyiben hű a rajz, úgy a Gyulaffy-család grófi diplomájának sisakdíszén lévő, kardot markoló oroszlán mancsa emberi ujjakban végződik.* Branyuk György zágrábi püspök (1723–48) címerében madarat tartó,* a Rhédei-grófok diplomájában pedig átszúrt mellű oroszlánt látunk.* Az adományozott foglalkozására utalnak, az Oszterhueber-* és Haager-armálisok.* Az előbbi armális szerzője légrádi, az utóbbié budai postamester volt; ezért mindkét címer oroszlánja postakürtöt tart. Nagyon érdekes a Liptay-armális címere.* Ábrázolása a következő: fogaival és karmaival földön fekvő, vérző tigrist marcangoló oroszlán.
Sajnos csak szövege van meg N. Múz. Kézirattár 227. fol. lat. 102. l. 1686-ból.
U. o. 99. l.
N. Múz. lvt.: Szent-Iványi-cs. lvt. 1722-ből.
Turul, XI. 153. l.
1743-ból származó pecsétjéről. Végh Gyula kéziratából.
1744. Áldásy i. m. I. 499. sz.
Nagy Iván folyóirat, III. 18. 1741-ből.
Kézirattár 3519. fol. lat. 110. l. 1741-ből.
1722-ből. U. o. 25. l.
A hanyatlás korának a XVII. századtól napjainkig német-osztrák befolyás alatt készült, kevés változatosságot mutató armálisairól nincs különösebb mondanivalónk. Csupán megállapítjuk, hogy túlnyomó többségben megtartják a realisztikus ábrázolást. Jól látjuk ezt, ha összehasonlítjuk címereinket a bécsi udvar nem magyarok részére adományozott armálisaival. Utóbbiak címerképein hemzsegnek a különböző színű: fekete, fehér, vörös, arany oroszlánok, míg nálunk a «naturali suo colore depictus,» uralkodik, mely kitétellel az osztrák armálisok szövegében nem találkozunk.*
Lásd erre vonatkozólag a N. Múz. ausztriai armálisait (több közölve Áldásy i. m.-ban) és az Adler köteteit.
1848-ban megszűnik a magyar nemesség előjoga s ezzel a magyar heraldikát lezártnak tekinthetnők. Az armálisok adományozása azonban tovább folyik, mégpedig eleinte birodalmi formában, minthogy az összmonarchia eszméjének megfelelően csak birodalmi nemességet ismertek. Csak Ferenc József uralkodásának későbbi szakában térnek vissza a korábbi magyar gyakorlatban használatos armálisok.
Talán az eddig utolsó magyar, egyben oroszlános armálisnak tekinthetjük IV. Károly 1918. október 19-én Szombathelyen kelt adományát, melyben Markóczy Antal ezredesnek és utódjainak nemességet, címert és a Fonyódi előnevet adományozza.* A hasított pajzs jobboldali kék mezejében jobbjában kardot tartó arany oroszlán van. A címer sisakdísze koronából kinövő, jobbjában kardot, baljában levágott medvefőt tartó oroszlán.
Fogalmazványa az Országos Levéltárban.
Végigtekintve címereinken a XIV. századtól a legújabb korig, megállapíthatjuk, hogy heraldikánk – természetszerűleg alkalmazkodva a kor áramlataihoz – soha egy lépéssel sem maradt el a nyugat heraldikájától, sőt nem egyszer érdekességével, változatosságával felül is mulja azt.
DONÁSZY FERENC.
