A KÁPOLNAI-CSALÁD HAMIS OKLEVELEI.
71A KÁPOLNAI-CSALÁD HAMIS OKLEVELEI.
A Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság 1940. évi december hó 19-iki ülésén tartott felolvasás.
A pozsonymegyei Kápolnai-család legrégibb, IV. Béla nevében 1244-ben kelt oklevelét a Tamás esztergomi érsek nevében 1313-ban kiállított ítéletlevéllel együtt a család két tagjának, Egyed fia Lászlónak és András fia Pálnak kérelmére az általuk bemutatott oklevelek alapján a pozsonyi káptalan 1364. febr. 1-én teljes szövegében átírta.
Az első, 1244-ről keltezett oklevél szerint IV. Béla Farkasnak és Dávidnak, akik a király nővérét, Szent Erzsébetet eljegyzésekor Thüringiába kísérték és ott hosszú ideig szolgálták, engedélyt adott arra, hogy birtokukon Szent Erzsébet tiszteletére egyházat építhessenek s egyben kijelölte azt a területet is, amelynek lakossága az építendő egyház parochiájához tartozik. A második, 1313. április 25-éről keltezett levélben Tamás esztergomi érsek – IV. Bélának most említett oklevelére hivatkozva – megállapította a kápolnai Szent Erzsébet-egyház parochiájának területét.
A pozsonyi káptalannak 1364. évi kiadványa, amely a benne átírt két oklevél hitelességének megítélése tekintetében döntő fontosságú, igen gondosan írt, néhány rajzolt betűvel díszített, függőpecsét alatt kelt ünnepélyes alakú hártyaoklevél, amelyről azonban a pecsét ma már hiányzik.* Mivel ezen az oklevélen semmi sem észlelhető, ami gyanúra okot adhatna s ezenfelül a káptalannak 1362 és 1366 között kelt hat kiadványát* – közöttük három függőpecsétest is – kétségtelenül az a kéz írta, amelytől az 1364. febr. 1-én kelt oklevél való, ennek a most említett oklevélnek hitelességéhez és gondos kiállításához kétség nem férhet. A IV. Béla és Tamás érsek okleveleivel szemben felmerülő kifogásokat tehát semmiesetre sem lehet a káptalani átirat feltételezett pongyolaságával vagy hibáival erőtleníteni.
Országos Levéltár, Dl. 277.
U. o. Dl. 5223, 5380, 5425 és 5500.
Az 1244. évi oklevél szövege régóta ismeretes. Először Pray György – négy helyen kihagyást jelezve – közölte.* Utóbb Katona István s őt követve Fejér György a Pray által közölt szöveget ismét kinyomatták.* A szószerint egyező három közzététel alapjául, amint Pray írja, az 1244. évi eredeti oklevél szolgált,* amely a Fejérnél olvasható jegyzet szerint a magyar kamarai levéltárban őriztetett.* Mivel a kamarai levéltár régi mutatóiban és lasjtromaiban az 1244. évi oklevélnek nyoma sem található, nyilvánvaló, hogy Fejérnek ez az állítása téves. Hogy Pray közlésének alapja valóban mi volt, e kérdésben útbaigazít a Fejérnél olvasható, most említett jegyzetnek az a közlése, hogy az 1244. évi oklevél alapján Tamás esztergomi érsek 1313. április 25-én ítélkezett a parochiák közötti perben, s hogy Béla király és az érsek oklevelét a pozsonyi káptalan 1364-ben átírta. Mivel a pozsonyi káptalannak ezt a – fentebb már említett – kiadványát egykor a kamarai levéltár őrizte s az régebbi helyéről átosztatván, ma is megvan az országos levéltár diplomatikai gyüjteményében,* kétségtelennek kell tekinteni, hogy Pray közlése nem az 1244. évi eredeti oklevél, hanem annak 1364. évi átirata alapján történt. E mellett szól különben még az is, hogy Pray szövegközlésében több olyan körülmény figyelhető meg, amelyekből arra lehet következtetni, 74hogy neki csak egy hiányos és általa hibásnak tartott másolat állott rendelkezésre.*
Pray: Vita s. Elisabethae viduae. Tyrnaviae, 1770. 23.
Katona: Hist. crit. Buda, 1782. VI. 40. – Fejér: Cod. Dipl. Buda, 1829. IV. 1. 338.
Pray az i. h.
Fejér az i. h.
Az oklevél régi jelzete: Acta Ecclesiastica, fasc. 52. nr. 3. új jelzete: Dl. 277.
Pray ugyanis az oklevélszövegen nemcsak kisebb változtatásokat tett, hanem annak legfontosabb részét, a parochia területének leírását teljesen kihagyta. A legfeltűnőbb azonban az, hogy ebben a kifejezésben «ut in possessione eorum in nomine et honore eiusdem beate Elyzabet ecclesiam possint construere» az «eorum» és az «in nomine» szavak közé három pontot téve a helynév kihagyását jelezte, amivel a nyilvánvalóan hiányosnak vélt szövegen akart javítani.
A IV. Béla nevében szóló oklevél* hitelességének kérdését először Fejérpataky László érintette. Fejérpataky ugyanis, mivel megállapítása szerint az ebben az oklevélben is megnevezett Farkasius alkancellár első alkancellári szereplése 1262. október 13-ára tehető, azokat az 1240-es évekből való okleveleket, – közöttük a Kápolnaiak részére keltet is – amelyek Farkasiust mint alkancellárt szerepeltetik, hibás keltezésűeknek mondja. A hiba – szerinte – akkép keletkezett, hogy a kiadások vagy átiratok XL-et írtak LX helyett.* Ezt a véleményt, amely szerint az oklevél helyes kelte 1264 volna, Karácsonyi János is elfogadta s az oklevelet a hibás keltezésűek közé sorolta.* Ezzel szemben Szentpétery Imre rámutatott arra, hogy az évszám javítása az uralkodási év javítását is szükségessé tenné, ami akkor is aggályos lenne, ha az oklevél egyébként kifogástalan volna, és egyben megállapította, hogy a királyi címben olvasható «Bulgaire»* és a promulgatio és corroboratio szokatlan formulái azt mutatják, hogy az oklevél nem IV. Béla király kancelláriájából került ki, hanem XIV. századi hamisítvány.*
Az oklevél teljes szövegét az 1364. évi átiratból Vincze Gábor közölte. Hazai Oklevéltár, Budapest, 1879. 11.
Fejérpataky: A királyi kancellária az Árpádok korában. Budapest, 1885. 108.
Karácsonyi: A hamis, hibáskeltű és keltezetlen oklevelek jegyzéke 1400-ig. Budapest, 1902. 52.
Szentpétery megállapítása szerint «IV. Béla… 1255 közepe táján a Bulgária királya címet felvette, de a cím használata hamarosan ismét megszűnt» (Klebelsberg-Emlékkönyv. Budapest, 1925. 238).
Szentpétery: Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke. Budapest, 1923. I. 798. szám.
A pongyola, sőt helyenként hibás fogalmazást teljesen figyelmen kívül hagyva és egészen eltekintve Tamás érseknek alább bővebben tárgyalandó 1313. évi ítéletlevelétől, az oklevél tartalma tekintetében olyan újabb észrevételek merülnek fel, amelyek Szentpétery megállapításával teljesen egybehangzanak.
Az oklevél egyik helye szerint a király Farkasnak és Dávidnak engedélyt adott arra, hogy névszerint meg nem jelölt birtokukon Szent Erzsébet tiszteletére egyházat építhessenek (in possessione eorum in nomine et honore eiusdem beate Elyzabet ecclesiam possint construere), másik helye szerint pedig elrendelte, hogy az oklevélben körülírt terület lakosai a még csak építendő, de az oklevél szerint mégis már Kápolnának nevezett Szent Erzsébet-egyházhoz (ad ecclesiam beate Elyzabet Capulna dictam) tartozzanak. Ez a megoldhatatlan ellentmondás nemcsak a hamisítás kétségtelen bizonyítéka, hanem egyrészt világot vet a hamisító ama szándékára, hogy a Szent Erzsébet-egyház alapítását igen réginek tüntesse fel s vele a Kápolna helynevet hozza összefüggésbe, másrészt pedig támpontot nyujt annak meghatározására is, hogy a hamisítás mikor történhetett. Mivel a később gyakran előforduló Kápolna helynév legelőször 1289-ben merül fel,* a név kialakulását a XIII. század végére kell tenni, amiből az következik, hogy a hamisítás legkorábban csak az említett idő után történhetett.
Hazai oklevéltár, 113.
Az építendő egyház parochiájának területéről szóló leírásban az első helyen említett Kapusd nevű falura, amelyben állítólag a pozsonyi várnak királyi «portarius»-ai, vagyis kapusai laktak, eddig egyetlen okleveles adat sem ismeretes, amihez hozzájárul még az a körülmény, hogy a «portarius»-okat is egyedül ez a hamis oklevél említi.* 75A második helyen a leírás Pozsony vára igriceinek Igrech nevű faluját nevezi meg és róla azt mondja, hogy a Barzanch folyó mellett fekszik. Mivel a folyó neve a leírásban utóbb is előfordul s e második hely szerint mellette a Wyscha (Vistuk) nevű falu fekszik, ez a folyó valószínűleg azonos a IV. László 1287. évi oklevelében* a Vysta (Vistuk) falu közelében említett Bozonch folyóval. A pozsonymegyei igricek települése több oklevélből ismeretes. A falu legkorábban Igrich-Karcha néven tűnik fel.* 1329-ben Igrechfolua néven is említtetik,* s kétségtelenül a Csallóközben Szerdahely és Nyék között feküdt. Hogy Kápolna közelében vagy bárhol a vármegye területén a pozsonyi vár igriceinek egy másik települése is lett volna, annak semmi nyoma sincs, sőt az valószínűnek sem tekinthető.* Az első és második helyen szereplő Kapusd és Igrech helynév tehát minden valószínűség szerint koholt. A következő Chatey helynév nyilvánvalóan a Kápolna közelében délkeletre fekvő Csatajt jelenti. A negyedik helyen szereplő «villa nobilium de Borsa» azonban ismét több megjegyzésre ad okot. Nyilvánvaló, hogy e megjelölés alatt a Kápolnától délre igen távol, a Feketevizen túl fekvő Borsa nem érthető. Hogy a «villa nobilium de Borsa» kifejezéssel a hamisító milyen területet jelölt meg, az a Borsiak és Kápolnaiak néhány okleveléből kiviláglik. A már 1264-ben Ikrán néven feltűnő,* Kápolnával délkeleten szomszédos Igrámon – mint ősi birtokukon* – ugyanis a Borsaiak 1323-ban osztozkodtak.* Bár a falu neve az osztozkodás után nem tűnt el és területének egy része a középkorban mindig a Borsaiak kezén volt, a Borsaiaknak ezt a birtokrészét az oklevelek 1323-tól kezdődőleg nem Igrámnak mondják, hanem egy ízben Borsának nevezik,* különben pedig állandóan mint a Csataj, Igrám és Pát között fekvő földet vagy pusztát névtelenül emlegetik,* amiből azt kell következtetni, hogy ezen a területen falu nem állott. Hogy ennek a Pát és Csataj között, vagyis Kápolnától keletre fekvő területnek valamely részét kell a hamis oklevél «villa nobilium de Borsa»-ja alatt érteni, az kétségtelenül kitűnik a Kápolnaiak két okleveléből. Ugyanis a Béla király oklevelét átírató Kápolnai Lászlónak dédunokái László és 76István* 1439-ben Albert királytól új adományt nyertek Borsa nevű birtokukra.* Az utóbb még bővebben tárgyalandó adománylevél és a pozsonyi káptalanhoz intézett iktatóparancs* csak annyit mond, hogy ez a Borsa nevű birtok Pozsony vármegyében feküdt. Az iktatóparancs hátlapjára vezetett káptalani feljegyzésből azonban kétségtelenül kitűnik, hogy a Kápolnaiaknak ez a birtoka nem azonos a Feketevíztől délre fekvő Borsával, hanem a Kápolnától keletre eső, előbb már említett terület egy részével. A feljegyzés szerint ugyanis a Kápolnaiaknak ez a Borsa nevű birtoka, amelynek nevére különben sem korábbi, sem pedig 1439 utáni adatot eddig nem sikerült találni, Cifferrel és a Ciffer közelében fekvő Balásházával, valamint Igrámmal volt szomszédos. Az elmondottakból nyilvánvaló, hogy a hamis oklevélnek az az állítása, mintha a Borsaiaknak Kápolna közelében falujuk lett volna, koholt. Az oklevélnek e helye ellen azonban még egy másik, az elmondottnál is súlyosabb kifogás merül fel. A társadalmi emelkedés, amelynek során a pozsonymegyei köznemesség kialakult, csak IV. Béla uralkodása után indult meg. A Kürtön, Olgyán, Vattán, Magyaron, Szászon, Légen, Sápon, Jánokon, Lucsén és Petenden lakó várjobbágyok és udvarnokok kivétel nélkül 1270 után nyertek nemességet.* Már ebből a körülményből is kitűnik, hogy a Borsaiak – akiket a hiteles oklevelek a XIV. század második évtizede elején neveznek először nemeseknek* – nem lehettek, amint a hamis oklevél állítja, már 1244-ben nemesek. Ezt különben kétségtelenné teszi az az oklevél, amely a család egyik tagját 1256-ban várjobbágynak mondja.* Bár azt az évet, amelyben a Borsiak a nemesek közé emelkedtek, – legalább egyelőre – nem sikerült meghatározni, az elmondottakból mégis arra lehet következtetni, hogy a hamis oklevél aligha készült a XIV. század elején, amikor a várjobbágyságból való felemelkedés ideje még közismert lehetett, hanem csak később, amikor annak emléke már feledésbe merült. Az ötödik, hatodik és hetedik helyen említett személyekre vonatkozóan megjegyzendő, hogy az oklevélnek «nemes várjobbágy» kifejezése a most előadottak szerint semmiképpen sem illik IV. Béla korába, továbbá, hogy az Ikran és Tekulchen személynév nyilvánvalóan azonos a Kápolnával délkeleten szomszédos, már 1264-ben feltűnő Ikran (Igrám),* illetőleg az 1310-ben először említett Tekulchen falu nevével,* amely utóbbi falu Kápolnától északra Ciffer vidékén feküdt. A nyolcadik és kilencedik helyen megnevezett két falu kétségtelenül azonos a Kápolnától északnyugatra fekvő Báhonnyal és Vistukkal. Mivel az utóbbi faluról a hamis oklevél azt mondja, hogy az Tyburciusnak a Barzanch folyó mellett fekvő birtoka és IV. Lászlónak – előbb már említett – 1287. évi oklevele szerint a Bozonch folyó közelében fekvő Vysta Tiburcius fiainak birtoka volt, valószínűnek látszik, hogy az 1244. évi oklevél hamisítója László király oklevelét ismerte.
A várkapuk körül a XIII. században teljesített szolgálatra csak egyetlen okleveles adatot sikerült találni egy 1202–3 körüli töredékben: «usque ad metas custodientium portas eiusdem castri» (Szentpétery: Krit. Jegyz. 65. l.). Ez a kifejezés azonban nyilvánvalóan nem kapusokat, hanem várőröket jelent. – Ortvay Tivadar «Adalékok Pozsony megye helytörténetéhez» című cikkében (Pozsonyvidéki Lapok, XVII. évf., 1889. jan. 27-i szám) Tamás esztergomi érseknek hibásan közölt 1313. évi oklevelére (Anjoukori okmánytár I. 292.) hivatkozva Gocnódról ezt írja: «A nagyszombati járás e helységének nevét a közkézen forgó geografiai művek helytelenül értelmezik a Gottesgnad német elnevezésből keletkezettnek… A név kétségtelenül magyar, a Disznód névnek az elrontása. Eredeti neve Kapusd volt s a Pozsony várához tartozó királyi sertésjobbágyok faluja volt. A XIV. században még eredeti nevén szerepel, melyet utóbb elveszítvén, a falu egykori jobbágy-lakói foglalkozása s jobbágyi kötelezettségei után egyszerűen Disznódnak kezdett neveztetni. Kitetszik mindez Tamás esztergomi érseknek egy 1313 évből való… okiratából… Az okiratban előszámlált helységek: Csataj, Igrám, Báhony, Vistuk, Gocznód mind egymás szomszédságába esnek, úgy hogy nem maradhat fenn kétség aziránt, miszerint a villa Kapusd porcariorum castri Posoniensis csakugyan a mai Gocznódra vonatkozik». E véleménnyel szemben meg kell jegyezni, hogy Kapusdot az 1244. és az 1313. évi oklevél is «villa portariorum»-nak mondja. Az 1244-i oklevél teljes szövegének közlésében (Hazai Oklevéltár, 11) nyilván olvasási hibából «porcariorum», az 1313-i oklevél szövegének első közlésében (Anjoukori Okmánytár, I. 292) szintén «porcariorum», ellenben második közzétételében (Monumenta eccl. Strigon. II. 280) helyesen «portariorum» olvasható. A két oklevélszöveg szerint tehát Kapusdon nem a pozsonyi vár «királyi sertés-jobbágyai», hanem kapusai laktak volna. Hogy ennek az állítólagos Kapusd falunak neve – amint Ortvay állítja – a középkorban Disznódra változott volna, arra egyetlen adat sem ismeretes. Nyilvánvaló az is, hogy ez az állítólag Kápolna közelében fekvő Kapusd (vagy Disznód??) nevű falu nem lehet azonos a Báhonnyal északkeleten szomszédos Gocnóddal, mivel a középkorban utóbbinak korábbi neve nem Kapusd vagy Disznód, hanem Dajti, Dajta volt. (Anjouk. Okmt. VI. 550. – O. L., Dl. 10,758.)
Árpádkori Új Okmánytár, XII. 452.
O. L., Bartal-ltár 1287. – Későbbi adatok: Anjouk. Okmt. VII. 29. és O. L., Hideghéthy-ltár 5., Dl. 9025.
U. o., Amadé-ltár V. 1. 12.
Igrécről Ortvay Tivadar (i. h. 1889. jan. 30-i szám) ezt írja: «Tekintve már most…, hogy az idézett [– t. i. 1244. és 1313. évi –] okiratok a maguk nevén nevezik meg Vistukot, Báhonyt, Kápolnát, Csatajt, de itt fekszik Igram is s így kétségtelen, hogy a villa Igriche joculatorum castri Posoniensis a mai Igramra értelmezendő». Mivel az 1244. évi oklevélben ez áll: «item Igrech villa joculatorum eiusdem castri… item Ikran, Zous et Mortun populi castri Posoniensis…», az 1313. éviben pedig: «…villam Igrech joculatorum eiusdem castri…, item Ikran,…», világos, hogy az állítólagos Igréc falu nem azonosítható Igrámmal.
O. L., Dl. 572.
O. L., Szüllő-ltár Dl. 37,376 és Petheő-ltár 36.
Zichy-Okmánytár II. 352. és O. L., Szüllő-ltár Dl. 37,378, Petheő-ltár 37.
1334: «Petrus filius Vdvaros de Borsa in Palyazokuz… possessionem suam similiter Borsa vocatam… inter possessiones Ykran et Chate iacentem… alienavit…» Zichy-okmánytár I. 422.
O. L. Petheő-ltár 19. (1328 és 1383), Szüllő-ltár Dl. 37,383 (1391), u. o. Dl. 37,432 (1475), Petheő-ltár 18 (1475), Szüllő-ltár Dl. 37,373 (1483), u. o. Dl. 37,434 (1484), u. o. Dl. 37,372 és Petheő-ltár 23 (1526).
Kápolnai László (1364: Dl. 277) fia Egyed (1371: Dl. 5963), ennek fia, Mihály (1399: Dl. 8511) s utóbbinak fiai, László és István (1437: Dl. 13,013).
O. L. Petheő-ltár 13.
Pozsonyi kápt. 1, 6, 25.
Hazai Oklevéltár 90 és 96; Árpádkori Új Okmt. IX. 451; Fejér: C. D. VI. 2, 201; O. L. Dl. 689; a Kisfaludy-cs. ifj. ágának ltára, 1380. febr. 20 alatt; a gróf Forgách-cs. gimesi ágának ltára 1297 alatt.
Zichy-Okm. II. 352, O. L. Petheő-tár 36.
Fejér: C. D. IV. 2. 368.
O. L. Dl. 572.
Fejér: C. D. VIII. 1. 374.
Az oklevél tartalmára vonatkozóan az elmondottakon felül még egyházjogi szempontból is kell egy megjegyzést tenni. A templomépítésre szóló engedély adása, úgyszintén valamely egyház plébániai rangra emelése az illetékes egyházfejedelem – a szóbanlevő esetben az esztergomi érsek – jogkörébe tartozott. Hogy az esztergomi érsek e jogát már a XII. század derekán, valamint IV. Béla uralkodása idején is gyakorolta, azt egy 1156.* és egy 1263. évi oklevél* igazolja, e jognak későbbi gyakorlásáról pedig az oklevelek egész sora tanúskodik.* Tekintetbe véve azt a körülményt is, hogy az 1236, 1237. és 1255. évi oklevelek* tanúsága szerint IV. Béla kegyúri jogának átruházása is kifejezetten az esztergomi érsek hozzájárulásával történt, az esztergomi érsekről említést sem tevő 1244. évi oklevelélnek az az állítása, amely szerint egyedül a király adott 77volna engedélyt arra, hogy az esztergomi érsekség területén fekvő Kápolnán templom építtessék és ugyanakkor ezt a templomot plébániai rangra is emelte volna, nem egyéb, mint az oklevél hamis voltának újabb bizonyítéka.
Mon. eccl. Strigon. I. 109.
Fejér: C. D. IV. 3. 182.
U. o. V. 3. 71; VI. 1. 164; VIII. 1. 228 és 351; IX. 1. 544. – Hazai Okmt. III. 104. – Mon. eccl. Strigon. II. 580 és 750.
Fejér: C. D. IV. 1. 60 és 70, IV. 2. 320.
Kápolnai László és Pál – amint ez bevezetőül említtetett – 1364-ben a pozsonyi káptalannal átíratták a hamis 1244. évi királyi oklevéllel együtt a vele tartalmilag szorosan összefüggő és kifejezetten is reá hivatkozó 1313. évi ítéletlevelet is, amelyben Tamás érsek a kápolnai és egy másik plébánia között folyt pereskedést eldöntötte. Ennek az utóbbi oklevélnek eredetije, miként az 1244. évié, szintén ismeretlen. Szövegét az 1364-i átirat alapján először Óváry Lipót,* utóbb pedig – ismét az átirat alapján – Knauz Ferdinánd* tette közzé. Óváry az általa közölt szöveghez semmiféle megjegyzést sem fűz, Knauz ellenben megemlíti, hogy az oklevélszövegből a kápolnai plébániával pereskedő plébániának megnevezése mindkét helyen ki van vakarva és egyben megállapítja, hogy az ítéletlevélben említett «Béla király kiváltságlevele» az az 1244-ben kelt oklevél, amelynek szövegét Fejér György kiadta. Nem ismervén azonban az 1244-i királyi oklevél hamis voltát és a vakarást rosszindulatnak tulajdonítván, az érseki oklevél hitelességének kérdését nem vetette fel.
Anjoukori Okmt. I. 292.
Mon. eccl. Strigon. II. 680. Ezt az oklevelet Szentpétery (Krit. Jegyz. 1724. sz. a.) is említi.
E kérdés megítélésénél, miként az 1244. évi oklevél esetében, elsősorban szem előtt kell tartani a pozsonyi káptalan 1364. évi átiratának kétségbe nem vonható hitelességét és gondosságát, vagyis az érseki oklevélnek ebben az átiratban fennmaradt szövegét nem lehet egyszerűen romlottnak tekinteni. Nem szabad szem elől téveszteni azt sem, hogy Tamás érsek kancellárja ebben az időben (1309–1316) Henrik budai prépost volt, aki előbb a váci, utóbb pedig a szepesi prépost méltóságát viselte.* Arról, hogy Tamás érsek kancelláriája milyen kifogástalanul működött, az a félszáz oklevél tanúskodik, amely eredetiben vagy szövegében reánk maradt.* E félszáz oklevélszöveg közül csak egy válik ki feltűnő módon, s ez éppen az 1313. évi ítéletlevél. Ez az érsek székhelyéről, Esztergomból keltezett oklevél ugyanis nemcsak formuláiban szokatlan, hanem fogalmazásában is. Rosszul fogalmazott, hibákkal teli szövege miatt fel sem tehető, hogy valóban az érseki kancellária kiadványa, azt kétségtelenül hamisítványnak kell tekinteni.*
Mon. eccl. Strigon. II. 595, 654, 655, 685, 701, 720 és 725.
U. o. II. 556–787: Fejér: C. D. VIII. 1. 228, 351, 404, 459 és 566, VIII. 2. 167 és 680, VIII. 7. 368, IX. 1. 544; Anjoukori Okmt. I. 234, 493, 540 és 646; Hazai Okmt. III. 104.
Ennek igazolására elégséges az oklevélnek ezt a mondatát idézni: A tramite veritatis non deviat, qui suos subditos in eorum juribus conservat, hinc est igitur, quod inter patronos et sacerdotem ecclesiarum beati N… [de]… et beate Elyzabet de Capulna super fines parrochiarum suarum et metas litigiosa contencio coram nobis diutius fuisset ventilata, tandem per nobiles et patronos ac rectorem ecclesie beate Elyzabet in privilegio Bele regis pie memorie, qui ipsam ecclesiam in honore ipsius beate Elyzabet sororis sue ibi construi fecit et fundari per patronos de Kapulna ac sacerdote villas Kapusd portariorum castri sui Posoniensis, villam Igrech ioculatorum eiusdem castri, item villam Chatey, item villam nobilium de Borsa, item quosdam nobiles jobagiones castri Posoniensis, item Ikran, item quosdam populos castri Posoniensis cum aliis populis ac villas Bahun usque Vistam ecclesie beate Elyzabet prefate in [parrochia]les subiectos esse vidimus manifeste.
A kápolnai plébánia területének leírásában az 1313. évi ítéletlevél nagyjában követi az 1244. évi oklevél szövegét. Ugyanabban a sorrendben említi a helyneveket, közöttük a valószínűleg koholt Kapusd és Igrech neveket, meg a «villa nobilium de Borsá»-t is. Eltérés közöttük csak annyiban van, hogy a korábbi oklevélben megemlített Barzanch folyó és néhány személy neve – Dávid és társai, Zous, Mortun, Tekulchen és Tiburcius – kihagyatott, s az ott még személynévként szereplő Ikrán itt már helynév.
A két hamis oklevél között nyilvánvaló a tartalmi összefüggés, sőt az utóbb keltezett kifejezetten az előbb keltezettre hivatkozik is. Kétségtelen továbbá, hogy mindkettő egy család érdekében készült és ugyanannak a családnak birtokában is volt, hiszen Kápolnai László és Pál a két hamis oklevelet együttesen iratták át a pozsonyi káptalannal. Ezek a körülmények igen valószínűvé teszik azt a feltevést, hogy a két hamisítvány egyidejűleg készült és egy kéztől származott, amit valószínűsít a többes számnak egyes szám helyett való hibás használata is, amely a két szöveg 78megfelelő helyén olvasható. Az 1244-ről keltezett oklevélben ugyanis ez áll: «item ville Bahun usque Vyscham possessionem», az 1313-iban pedig: «villas Bahun usque Vistam».
Elfogadva azt a feltevést, hogy a két hamisítvány egyidejűleg készült és egy kéztől származik, újabb támpont adódik a hamisítás idejének meghatározására, amely ezek szerint bizonyára 1313, sőt valószínűleg jóval az érseknek 1321-ben bekövetkezett halála után történhetett. Ezt a nézetet némileg támogatja az a körülmény is, hogy a kápolnai Szent Erzsébet-egyházat először csak egy 1313. évi oklevél említi.*
Anjoukori Okmt. I. 286.
Az 1320-as és 1360-as évek között hamisított e két oklevélnek későbbi sorsa ismeretlen. Valószínűnek tekinthető, hogy mindkettőt, miután azokat a pozsonyi káptalan 1364-ben átírta, megsemmisítették. Hogy a káptalani átiratot a Kápolnaiak valamikor felhasználták-e, annak nyomát nem sikerült megtalálni, hogy azonban ez szándékukban lehetett, arra talán az átiratban látható vakarásokból lehet következtetni. Tamás érsek ítéletlevelének szövegében ugyanis a kápolnai plébániával állítólag pereskedő plébánia megjelölése olyan gondosan van kivakarva, hogy a hely neve teljesen olvashatatlan, a védőszent nevéről pedig csak annyi állapítható meg, hogy N betűvel kezdődött. Ennek a betűnek a következő sorba lenyúló, igen jellegzetes első szárának mindkét helyen megmaradt alsó része ugyanis teljesen azonos az oklevélnek alulról számított negyedik sorában olvasható «Nos» szó kezdőbetűjének első szárával. Ez a gondos vakarás nem történhetett az ítéletlevél szerint pervesztes plébánia részéről, hiszen megnevezésének eltüntetése egymagában érdekeit nem szolgálhatta, mivel a kápolnai plébánia állítólag vita tárgyát képező területének leírása a káptalani átiratban az 1244. és 1313. évi oklevél szövegében sértetlenül hagyatott. Ez okből a vakarást a Kápolnaiaknak kell tulajdonítani, s annak magyarázata csak az lehet, hogy ők a káptalan átiratát fel akarták használni, de valamely körülménynél fogva az állítólag pervesztes plébánia megjelölése reájuk nézve nem volt kívánatos.
A két hamis oklevelet 1364-ben átirató Kápolnai László dédunokái, István és László – amint erről már említés történt – Albert királytól 1439-ben új adományt nyertek Borsa nevű – az adománylevél szerint – ősi birtokukra. Az adománylevél,* miután az adományosoknak Zsigmond király idejében Németországban és Olaszországban szerzett érdemeit megemlítette, IV. Béla egy 1245-ben kelt, eredetiben bemutatott s Borsa határait megállapító oklevelére hivatkozik. Béla király eddig közzétett oklevelei között egy sincs, amelyre ez a hivatkozás vonatkoztatható volna. Azonban egy újkori – az írás jellege szerint az 1680-as évekből származó – «Possessionis Borsa Metales» felírású másolatban reánk maradt egy 1245-ről keltezett királyi oklevél szövege.* Ez 79oklevél szerint Béla király Borsai Péter fia Farkas, Salamon fia Banka és Bana fia Márton kérelmére Borsa nevű örökös birtokuk határait megjáratta és megállapíttatta. Bár a szöveg – különösen a helynevekben – kétségtelenül erősen romlott alakban maradt fenn, a határleírásból kitűnik, hogy az ebben az oklevélben említett Borsa keleten Páttal és Ujfaluval, délen pedig Csatajjal, továbbá Olajkúttal és Melentével határos, amely utóbbiak hajdan Rététől északra feküdtek.* Ez a határleírás tehát nem a Feketevíztől délre fekvő Borsáé, hanem azé a területé, amely Kápolnától keletre esik, s amelyet a pozsonyi káptalannak az 1439-ben történt iktatásról szóló, már említett feljegyzése is megjelöl. A terület eme azonosságából tehát arra kell következtetni, hogy ebben az újkori másolatban az 1439-ben Albert király előtt eredetiben bemutatott 1245. évi királyi oklevél szövege maradt fenn.
O. L. Petheő-ltár 13.
A herceg Batthyány-Strattmann cs. köpcsényi levéltárában: L. 21. f. 1. n. 1. – Az oklevélszöveg a következő: Bela Dej gratia Hungariae, Dalmaciae, Croatiae, Ramae, Seruiae, Gallitiae, Lodomerie, Bulgarie, Cumaniaeque rex, omnibus Christi fidelibus presentibus et futuris presentium notitiam habituris, salutem in salutis largitore. Gesta presentium litterarum solent testimonio approbari ne labili cum tempore simul dilabantur, hinc est igitur, quod Farkas filius Petri, Banka filius Salomonis, et Martinus filius Bana de Borsa, dilecti et fideles nostri, a nobis humiliter postularunt, quod nos possessionem ipsorum haereditariam Borsa praedictam, que a vicinis in cursibus metarum perturbantur, per hominem nostrum a commetaneis ipsis conuocatis et praesentibus separare dignaremur. Nos igitur iustis eorum petitionibus et legitimis annuentes, Bolch Magnum de Swr, fidelem nostrum hominem transmisimus ad separandam possessionem predictorum Borsa, a vicinis et commetaneis, qui demum ad nos reuersus nobis sub testimonio capituli Posoniensis retulit in quindenis Beati Georgy martyris proxime iam preteritis, ipsam possessionem Borsa, coram vicinis, et commetaneis reambulasse, et statuisse, predictis nullo contradictore comparente, sub metis infrascriptis. Incipientes videlicet a tribus metis in parte orientali in monte Hangas existentibus, que separant, Wyffalw, Chiataj et Borsa, abinde versus meridiem procedendo peruenit in vallem rotundam ad duas metas, quarum vna est populorum castri de Cathay alia nobilium de Borsa. Abinde peruenit ad viam que tendit ad Sancti Jacobi ecclesiam, circa quam est meta, abinde tendit ad riuulum Barzanch, quem transit quasi inter meridiem, et occasum, abinde tendit ad fontem, qui Olejkwtha vocatur, super quem est meta, abinde peruenit ad locum pratosum, et transeundo in quodam Dumb peruenit ad duas metas, quarum vna est Cyathey, alia nobilium de Borsa. Abinde procedendo vicinatur in quodam feneto cum Melente in quodam monte apud tres metas, quarum vna est Ciathai, alia Melente, tertia Borsa, et sic vicinando cum Melente inter meridiem et occasum intrat in fluuium Saar, qui fluuius separat Borsa ad orientem, et Anchia ad meridiem, et in eodem fluuio ascendendo vicinatur cum possessione Twlwej. Abinde versus aquilonem procedendo vicinatur cum terra Themerchek et procedendo in parte inferiori cuiusdam vallis rotundi peruenit ad duas metas, que separant Borsa a Temerchwk. Abinde in eadem parte procedendo peruenit ad tres metas, circa viam que tendit de Sarfeo ad Melente existentes, que separant Themerchwk, Hwran et Borsa, deinde vicinando cum Hitran versus versus [így!] aquilonem in quodam monte peruenit ad duas metas, que separant Hitran a Borsa. Abinde procedendo, versus fluuium Borzancz, et transeundo ipsum pervenit ad duas metas circa viam que tendit de monte ad ecclesiam Beati Jacobi existentem, abinde jungitur ad Paich circa tres metas, quarum vna est Hitran, alia Paich, tertia vero Borsa. Abinde versus orientem procedendo circa fossatum maioris Paich, peruenit ad duas metas, abinde transit viam, qua tendit de Posonio Tyrnauiam, et peruenit ad duas metas. Abinde iterum tendit ad montem Hangas ad duas metas et sic vicinando cum Paich reuertitur ad primas metas, sicque terminatur. In cuius rei memoriam perpetuamque firmitatem presentes duximus litteras duplicis sigilli nostri munimine roboratas. Datum per manus discreti viri magistri Farkasy, prepositi Albensis, aulae nostrae vicecancellary, dilecti et fidelis nostri. Anno domini millesimo ducentesimo XLV°. regni autem nostri anno vndecimo.
Fejér: C. D. VIII. 1. 342 és 375.
Az a körülmény, hogy a hamis 1244. évi királyi oklevél Kápolna közelében egy «villa nobilium de Borsa»-t, az 1245. évi pedig ugyanazon a területen egy «possessio Borsa»-t említ, gyanút kelt az utóbbi oklevél hitelességével szemben. Ezt a gyanút az oklevél egészen szokatlan fogalmazásán kívül megerősíti a szövegnek egy helye, amely a másoló hibájából nem magyarázható. Ez a hely ugyanis két határjelről szólva, azt mondja «quarum una est populorum castri de Chatay, alia nobilium de Borsa». Mivel Csatajon nem volt erősség – ott a pozsonyi vár «castrensis»-ei laktak* – a Borsaiak pedig, amint már előbb részletesen előadatott, 1245-ben még nem voltak nemesek, ezt az 1245. évi királyi oklevelet is hamisítványnak kell tartani. Ezt a véleményt véglegesen megerősíti az a körülmény, hogy benne, miként a hamis 1244. évi királyi oklevélben is, a királyi címben Bulgária, az oklevél kiadójaként pedig Farkasius alkancellár szerepel.
Hazai Okmt. I. 101.
A Kápolnaiak által 1364-ben a pozsonyi káptalannal átiratott két hamis oklevél és az 1439-ben Albert királynak bemutatott hamis oklevél között oly szoros a tartalmi összefüggés és bennük annyi a részben azonos tévedés, hogy mindhárom hamisítvány egy embernek tulajdonítható.
A hamisítványok a fentebb elmondottak szerint valószínűleg az 1320-as és 1360-as évek között készültek. Ebből az időből még két, szintén Pozsony megye területére vonatkozó hamis oklevél ismeretes: a győri káptalan egy 1341. és egy 1346. évi kiadványa, amelyeknek hamis voltát maga a káptalan állapította meg.* Mivel mind az öt hamis oklevél Pozsony megye területére vonatkozik s hozzávetőleg egy időben készülhettek, felmerül a kérdés, ki lehetett a hamisító.
Anjoukori Okmt. V. 5–14.
Néhány okleveles adat alapján a gyanú a pozsonymegyei Apaji család egyik tagjára terelődik. Apaji Jakabról ugyanis, aki 1341-ben két ízben viselte a választott bíró tisztségét* s ezért magasabb műveltségűnek tekinthető, egy 1350. évi oklevél, amely őt már elhúnytként említi, azt mondja, hogy hamis pecséteket vésett és őrzött.* Ez a körülmény talán elégséges alap arra, hogy a IV. Béla, a Tamás esztergomi érsek és a győri káptalan pecsétje alatt kiállított öt oklevél hamisítását neki tulajdoníthassuk.
U. o. IV. 127 és 157.
U. o. V. 376.
HERZOG JÓZSEF.
