Ifj. Csepreghy-Horváth János: Családkutatások. (Társadalomtudomány, 1940. 609–614. ll.)
Ifj. Csepreghy-Horváth János: Családkutatások. (Társadalomtudomány, 1940. 609–614. ll.)
Ez a terjedelmére rövid tanulmány családtörténetírásunk súlyos kérdéseit érinti. Szempontja a faji gondolat által diktált családtörténetírás szociologiai értelmezése. Helyesen állapítja meg, hogy a mai német jogi felfogás nyomán fellendült családkutatás demokratizálta a genealogiát. Ebből következik, hogy a családtörténet problematikája kiszélesedett, módszere is elmélyült. Egyfelől a családtörténet nem csupán a nemesi családok leszármazásával foglalkozik, hanem kiterjesztette érdeklődését a polgári és a parasztcsaládok leszármazására is. Másrészt a genealogiának társadalomtudományi és örökléstani szempontokkal való módszeres kibővülése hozta magával, hogy a genealogia ilyenformán 92egyenlő érdeklődést mutat a fiú- és a leányági leszármazással szemben. A fiágat kimutató leszármazási táblák helyét az ősfák foglalják el a modern genealogiai kutatásban.
Csepreghy-Horváth helyesen látta meg a genealogiai tudomány körének kibővülését, módszerének átformálását. Újat ezzel a genealogia művelői számára nem mondott, de megnyilatkozása mégis értékes és jelentős, mert nem hisztorikus vagy genealogus tollából származik, hanem a szociologia álláspontját fejti ki a modern családtörténetírással szemben. Tanulmánya értékes abból a szempontból is, hogy társadalomtudományi folyóiratban látott napvilágot, tehát olyanokhoz szól, akikhez genealogiai kutatásaink eredményei és részletei ritkán, vagy éppen nem jutnak el.
Genealogiai és történeti irodalmunk behatóbb ismeretének hiánya azonban meglátszik egyébként értékes tanulmányán. Ha ezekkel jobban megismerkedett volna, nem törne oly könnyen pálcát az eddigi eredmények felett. Sürgeti azután egy országos jellegű Kir. Magyar Családkutató Intézet felállítását, amely elsősorban az anyakönyveket dolgozná fel megbízhatóan családtörténeti szempontból. Alig hisszük, hogy ez a szép gondolat, ha megvalósulna, egyelőre más eredményre vezetne, mint a genealogia bürokratizálására. Így kissé kérdésesnek látszik, hogy ez a hivatal eljutna-e gyakorlati és főleg tudományos céljainak megvalósításához, amikor különösen az utóbbit eddig is kitűnően szolgálták a tudományos társulatok és az Országos Levéltár. Anyakönyveink genealogiai anyaga rendkívül becses történeti forrás; feldolgozása nem csupán genealogiai és fajszociologiai szempontból volna fontos, de a népiségtörténeti kutatások is rendkívül nagy hasznát látnák. Hogyan valósíthatjuk ezt meg, erre a kérdésre módszertani szempontból teljesen helytálló feleletet adott egyik fiatal hely történetírónk, Soós Imre, aki a községtörténetírás forrásairól és módszeréről írva (A sopronmegyei községtörténetírás forrásai. Soproni Szemle, 1939), nagyon helyesen állapítja meg, hogy a helytörténetnek először az anyakönyvek anyagát kell feldolgoznia és ezt az urbariumok, telekkönyvek, földkönyvek és térképek adataival összhangba hoznia. Hozzátehetjük, hogy a napjainkban divatos szociográfiai módszerű falumonografiák íróinak fel kell dolgozniok a falu családtörténetét is, a társadalom- és gazdaságtörténeti összefüggéseket természetszerűen figyelembe véve.
Örülünk Csepreghy-Horváth tanulmányának, mert rámutat a genealogia és a társadalomtudomány szoros kapcsolataira, ami mindkét tudománynak hasznára válik.
Tóth László.
