Pásztor Lajos: A magyarság vallásos élete a Jagellók korában. Budapest, 1940. Egyetemi nyomda. 181 l. (A 3–65. l. klny. a Százado…
Pásztor Lajos: A magyarság vallásos élete a Jagellók korában. Budapest, 1940. Egyetemi nyomda. 181 l. (A 3–65. l. klny. a Századok 1941. 1–3, 4–6. számaiból.)
A magyar vallásos néprajz még fiatal tudomány, s így annál nagyobb örömmel kell üdvözölnünk Pásztor Lajos művét, amely nemcsak a rendkívül gazdag anyaggyűjtés, de az adatok helyes értékelése és rendszerezése tekintetében is egyaránt egyenértékűnek látszik a már régi multra visszatekintő és számtalan előmunkálatra támaszkodni tudó külföldi, elsősorban német vallásos történeti néprajzi irodalom legjobbjaival. Mindenegyes fejezete gazdag anyagot, új és értékes eredményeket ad és módszertani tekintetben is például szolgálhat. Bizonyára hasznos ösztönzéseket fog adni a magyar vallásos néprajz további fejlődéséhez is. A vallásos néprajztudomány nem merülhet ki ugyanis kizárólag a jelenkori, vagy csak a legújabbkori népi vallásos élet vizsgálatában. A mult, a történeti távlat ismerete itt is nagyon fontos, s a vallásos néprajz művelői sok tévedést elkerülhetnek, ha a Pásztortól megadott irányt követve, az eddiginél nagyobb figyelmet szentelnek az elmúlt századok vallásos élete vizsgálatának.
Helyesen látja meg a szerző a koldulórendek tanítása és a középkorvégi magyar népi vallásos élet közötti szoros kapcsolatot s a jócselekedetekről szól katolikus tanításnak a magyar néplélekbe való begyökerezését. Ezzel kapcsolatban a Via Salutis c. fejezetben meggyőzően fejti ki, hogy nem komor, világmegvető aszkéta életet kívánt az egyház a fiaitól. A szeretet volt a legfőbb parancs, és azzal megfért az életöröm, az élet élvezése: helyes élése is. A műnek további fejezetei szinte szervesen nőnek ki az egyház tanítását tartalmazó első fejezetből. A vallásos társulatokról és a céhekről szóló 2. fejezet a városi polgárság életének sokszínűségére vet világot. Itt is, mint a többi fejezetekben is, kidomborodnak a magyar vonások, amelyekkel kapcsolatban azután kitűnik az is, hogy a hazai németség és a magyarság szellemi élete szoros egységet alkotott e korban. A 3. fejezet bemutatja, mint veszik át az egyes városok a szegénygondozás és a betegápolás ügyét fokozatosan az egyháztól, mint lesz a korábban az egyháztól irányított szegénygondozás és betegápolás mindjobban városi feladat, anélkül, hogy e változás az egyéni hit csökkenését jelentené. A kórházak és a szegények részére történő adományok ügyes csoportosítása során nemcsak a szegénygondozás és a vallásos célú, érdemszerző jócselekedetek közötti szoros összefüggést ismerhetjük meg a szerző előadása nyomán, hanem azt is, hogy a katolikus egyház érdeme, hogy a túlvilági, örök boldogságot elérni óhajtó középkorvégi hívő egyik legfontosabb feladatának e világi könny letörlését: a szegények és betegek támogatását tekintette.
A középkorvégi magyarság vallásos élete az egyház egyetlenegy liturgikus szertartásával sem volt olyan szoros kapcsolatban, mint a szentmisével. Kétségkívül ennek a felismeréséből eredt az, hogy az egyházi szertartások közül egyedül a szentmisével foglalkozik a szerző részletesen, akinek alapos teológiai képzettsége ennél a 4. fejezetnél tűnik ki legjobban. A kérdés mintaszerű feldolgozása útmutatásul szolgálhat arra, hogyan kellene az egyházi liturgia más területeinek is a népi vallásos élettel való összefüggését feldolgozni. A külföldi és a magyar búcsújáróhelyeket tárgyaló 5. fejezet nemcsak a már korábban is ismeretes kegyhelyekkel kapcsolatos tudnivalókat adja világos és találó csoportosításban, hanem új, eddig ismeretlen adatok közlésével ismereteiket e téren is sokban gazdagítja. A budaszentlőrinci pálos kolostor Szent Pál kápolnájában történt csodákat összeíró Hadnagy Bálint munkájának 93az ismertetése kapcsán pedig a hazai néprajzi irodalomban az első mintaszerű feldolgozását adja egy magyar csodakönyvnek.
A mű egyik legszebb fejezete az Istenházáról, a templomról szól. A templomi jelentőségének a kiemelése, a kor templom- és kápolnaépítkezéseinek összeállítása, a későgótikus stílus, a megrendelő és a művész viszonyának a jellemzése után sikerrel kísérli meg, hogy az egykorú templomi műalkotások segítségével feltárja a hívők belső vallásos világát; majd sorra veszi azokat a témákat, amelyek felé előszeretettel fordult a kor érdeklődése, Velük kapcsolatban ügyesen és újszerűen tárgyalja az egyes szentek tiszteletét, népszerűségét is. Értékes eredménye itt egyrészt az, hogy bármennyire erős is volt egyes szentek tisztelete, a műemlékek tanusága szerint mindig Krisztus és mellette Szűz Mária állott a népi vallásos élet középpontjában, másrészt pedig az, hogy a legnépszerűbb szentek között ott szerepelnek a magyar szentkirályok is.
Pásztor műve igazi szellemtörténeti mű. Mindenegyes fejezete tanuságot tesz szerzőjének nagy olvasottságáról, széles látóköréről és sokoldalúságáról. Sokat tanult a külföldi vallásos néprajz kiválóbb művelőitől, munkája, annak módszeres felépítése mégis teljesen egyéni. Történeti, néprajzi, művészettörténeti és teológiai kérdésekhez egyaránt biztos kézzel és helyes érzékkel nyúl, s noha látszatra a legkülönfélébb tárgykörökkel foglalkozik, szép és egységes képet ad a Mohács előtti évtizedek magyarságának vallásos életéről. Művéből értékes következtetéseket vonhatnak le a tudományos családtörténetnek azok a művelői is, akik a középkori családok belső életébe kívánnak mélyebben betekinteni.
Bottló Béla.
