Ady Endre: Várnak a táborozók
Páris keblén amikor számüzötten
Rejtettem el bús, dühös arcom
S esküdöztem:
Tatár-dúlta földem sohse lát.
Kedveim mint váltogatták egymást,
Hányszor nőttem és buktam a hitben,
Hogy jók haragja s épülése
Soha itten
Vért új vérrel se moshat le már.
Ti őriztetek meg fiatalnak,
Ki, ím, beérte és bevárta,
Míg akarnak
És mernek is az én társaim.
S a sok, régi, fúlt párisi nyárra
Úgy gondolok, mint áldott, lelki
Barrikádra,
Ki megvédett az új harcokig.
Hitek s dúlt mezők már kinyíltak
S kardot verve vas-keresztjéből
Régi sírnak,
Megyek: várnak a táborozók.