Babits Mihály: EGY IKÁRUSZ PANASZAI
ki durva rímákat szeret,
de az én karom eltörött,
mivel én felhőket öleltem.
melyek egem mélyén ragyognak
hogy fáradt szemeim napoknak
emlékével vannak tele.
elejét s végét lelni meg:
valami szörnyü tűzszemek
melegétől szárnyaim égnek.
s nem lesz meg annyi bús jutalmam,
hogy a tengernek nevem adjam,
amelybe majd zuhanni kell.