Babits Mihály: A HÉT PECSÉT
A HÉT PECSÉT
VAGY: AZ IGEN- ÉS ÁMEN-DAL
1
| Ha jós vagyok csakugyan, és bennem a jósok ama szelleme, amely magas bércen két tenger közt bolyog - |
| múlt és jövendő közt nehéz felhőként bolyog - ellensége a tikkadt rónáknak és mindennek, ami fáradt, ami nem bír sem halni, sem élni: |
| villámra készen sötét kebelében és megkönnyebbítő fénysugárra, villámoktól terhesen, Igent!-t mondó, Igent!-t kacagó, jövendőmondó villámsugaraktól: |
| - boldog pedig, aki ekként terhes! S bizony, sokáig kell nehéz felhőként a hegyeken csüggenie annak, kinek egykor a jövendő fényét kell meggyújtani! - |
| óh, hogy ne kellene vágyakoznom az örökkévalóságra és a lakodalmas gyűrűk gyűrűjére - a visszatérés gyűrűjére! |
| Még sehol sem leltem az asszonyt, akitől gyermekeket szerettem volna, legyen hát ez az az asszony az, kit szeretek; mert én szeretlek téged, óh, Örökkévalóság! |
2
Ha tört valaha sírokat haragom, ha tolt tovább határköveket, s gurított, széttörve, régi táblákat meredek mélyekbe:
| ha fútt szét gúnyom elhamvadt szavakat, keresztes pókok hálóinak ha voltam seperője, s frissítő szele bűzhödt sírkamráknak: |
| ha ujjongva ültem régi istenek sírján, világot áldva, világot szeretve vén világtagadók emlékei mellett: |
| - mert még a templomokat s istenek sírjait is szeretem én, mihelyt az ég tiszta szemével betekinthet tetejük omladékán; szívesen ülök, mint fű és zöld moha, templomok romjain - |
| óh, hogyne kellene vágyakoznom az örökkévalóságra és a lakodalmas gyűrűk gyűrűjére - a visszatérés gyűrűjére? |
| Még sehol sem leltem az asszonyt, akitől gyermekeket szerettem volna, legyen hát ez az az asszony az, kit én szeretek, mert én szeretlek téged, óh, Örökkévalóság! |
| Mert én szeretlek téged, óh, Örökkévalóság! |
3
| Ha szállt valaha reám egy lehelete ama teremtői szellőnek és mennyei szükségességnek, mely még a véletleneket is kényszeríti csillagtáncot járni: |
| ha kacagtam a teremtői villám kacagásával, melyet zúgolódva, de engedelmesen követ a tett hosszú mennydörgése: |
| ha játszottam valaha a föld istenasztalánál istenekkel kockát, hogy rengett a föld bele, és tüzes folyó bugyogott fel: |
| - mert istenek asztala a föld, és teremtői új szavaktól és istenek kockáitól rengő: |
| - óh, hogyne kellene vágyakoznom az örökkévalóságra és a lakodalmas gyűrűk gyűrűjére - a visszatérés gyűrűjére? |
| Még sehol sem leltem az asszonyt, akitől gyermekeket szerettem volna; legyen hát ez az az asszony az, kit én szeretek; mert én szeretlek téged, óh, Örökkévalóság! |
| Mert én szeretlek téged, óh, Örökkévalóság! |
4
| Ha ittam valaha hosszú huzamban abból a habzó, keverő és kavaró kancsóból, melyben minden dolgok oly jól keverednek; |
| ha a legtávolabbat a legközelebbhez öntötte valaha keverő kezem és tüzet a szellemhez és kéjt a kínhoz és a legrosszabbat a legjobbhoz: |
| ha magam is csakugyan egy morzsája vagyok ma megváltó sónak, mely teszi azt, hogy minden dolgok a keverőkancsóban oly jól keverednek: |
| - mert van egy só, amely a jót a rosszal megvegyíti, és még a legrosszabb is méltó a fűszerre és a végső kihabzásra; |
| - óh, hogyne kellene vágyakoznom az örökkévalóságra és a lakodalmas gyűrűk gyűrűjére - a visszatérés gyűrűjére? |
| Még sehol sem leltem az asszonyt, akitől gyermekeket szerettem volna; legyen hát ez az az asszony az, kit én szeretek; mert én szeretlek téged, óh, Örökkévalóság! |
| Mert én szeretlek téged, óh, Örökkévalóság! |
5
| Ha szeretem a tengert és mindent, ami tengerszerű és még legjobban szeretem, mikor haragosan reám förmed: |
| ha megvan a keresésnek ama kedve bennem, mely felfedezetlen felé űzi a vitorlát, ha tengerészkedv van az én kedvemben: |
| ha kiáltá valaha ujjongásom: "eltűnt a part - most esett le rólam az utolsó bilincs - |
| - a határtalan tombol körülöttem, messze kiragyog előttem tér és idő, rajta! föl! öreg szívem!" - |
| Óh, hogyne kellene vágyakoznom az örökkévalóságra és a lakodalmas gyűrűk gyűrűjére - a visszatérés gyűrűjére? |
| Még sehol sem leltem asszonyt; akitől gyermekeket szerettem volna, legyen hát ez az az asszony az, kit én szeretek; mert én szeretlek téged, óh, Örökkévalóság! |
| Mert én szeretlek téged, óh, Örökkévalóság! |
szám:6
| Ha erényem egy táncos erénye, és gyakran ugrottam mind a két lábammal aranyos-smaragd elragadtatásba: |
| ha gonoszságom nevető gonoszság, rózsalugas és liliombozót között otthonos: |
| - a nevetésben tudniillik együtt van minden gonosz, de megszentesítve és megváltva a saját üdvössége által: |
| - és ha az az én alfám és ómegám, hogy minden nehéz könnyűvé, minden test táncossá, minden szellem madárrá váljék; és valóban, ez az én alfám és ómegám! - |
| óh, hogyne kellene vágyakoznom az örökkévalóságra és a lakodalmas gyűrűk gyűrűjére - a visszatérés gyűrűjére? |
| Még sehol sem leltem asszonyt, akitől gyermekeket szerettem volna; legyen hát ez az az asszony az, kit én szeretek; mert én szeretlek téged, óh, Örökkévalóság! |
| Mert én szeretlek téged, óh, Örökkévalóság! |
7
| Ha csöndes eget feszítettem ki magam fölé valaha és röpültem saját szárnyaimmal a saját egembe: |
| ha úsztam valaha mély fénytávolokban, s támadt szabadságomnak madárbölcsessége: |
| - madárbölcsesség pedig igy beszél: "Nézd, nincs Feljebb, nincs Lejebb! Vesd magadat körül, ki, vissza, te Könnyű! Dalolj! Ne beszélj többé! |
| - nem a nehezek számára csinálták-e mind a szavakat? Nem hazugság-e könnyűeknél a szó? - Dalolj! - Ne beszélj többé!" |
| - óh, hogyne kellene vágyakoznom az örökkévalóságra és a lakodalmas gyűrűk gyűrűjére - a visszatérés gyűrűjére? |
| Még sehol sem leltem asszonyt, akitől gyermekeket szerettem volna, legyen hát ez az az asszony az, akit én szeretek; mert én szeretlek téged, óh, Örökkévalóság! |
| Mert én szeretlek téged, óh, Örökkévalóság! |
