Balassi Bálint: ÖTVENNYOLCADIK
ÖTVENNYOLCADIK
VIDENS JULIAM NEC ORATIONE NEC RATIONE IN SUI AMOREM INFLAMMARI POSSE, QUESTUBUS MISER CAELUM, TERRAS ET MARIA IMPLET, POLLICENS INDIGNABUNDUS SE NULLUM CARMEN JULIAE GRATIA DEINCEPS CANTATURUM
[azon nótára]
| 1 | Óh, nagy kerek kék ég, dicsőség, fényesség, |
| csillagok palotája, |
| Szép zölddel béborult, virágokkal újult |
| jó illatú föld tája, |
| Csudákat nevelő, gályákat viselő |
| nagy tenger morotvája! |
| 2 | Mi haszon énnékem hegyeken-völgyeken |
| bujdosva nyavalyognom, |
| Szörnyű havasokon fene párduc módon |
| kietlenben bolyognom, |
| Tövis közt bokorban, sok esőben, hóban |
| holtig csak nyomorognom? |
| 3 | Medvéknek barlangit, vadak lakóhelyit |
| mi haszon, hogy béjárom? |
| Emberek nem lakta földön ily régolta |
| mi jutalmamat várom? |
| Ha mindenütt éget szerelem éngemet, |
| mind búm, kínom csak károm. |
| 4 | Sokszor vadászással, szép madarászással |
| én mind csak azon voltam, |
| Hogy nagy szerelmemet, ki forral éngemet, |
| szívemben mint megoltsam, |
| De semmit nem nyertem véle, sőt vesztettem, |
| mert inkább égtem, gyúltam. |
| 5 | Mert valahol járok s valamit csinálok, |
| elmémbe mind ott forog |
| Julia szép képe, gyönyörű beszéde, |
| lelkem érte forr, buzog, |
| Valahová nézek, úgy tetszik szememnek, |
| hogy mind előttem mozog. |
| 6 | Noha felmetszette szívem közepette |
| Cupido néki képét |
| Gyémánt szép bötűkkel maga két kezével, |
| de mégis szép személyét |
| Nézni elűz éngem, noha nyilván érzem, |
| hogy csak vallom gyötrelmét. |
| 7 | Más kegyes is éngem szeret, de én őt nem, |
| noha követ nagy híven, |
| Azért, mert az Isten, csodául nagy bölcsen, |
| csak Juliára éppen |
| Minden nagy szépséget e földön úgy szerzett, |
| hogy senki szebb ne légyen. |
| 8 | Óh, énreám dihüdt, elvesztemre esküdt |
| igen hamis szerelem! |
| Miért nem holdultatsz meg annak, kit jártatsz |
| utánam szerelmesen? |
| S mire kedvem ellen gyútasz ahhoz éngem, |
| aki megnyerhetetlen? |
| 9 | De te törvényidnek, noha csak vesztenek, |
| kételen kell engednem, |
| Zsámolyul vetettél, rabjává ejtettél |
| mert Juliának éngem, |
| Kínját, hiszem csoda, hogy mintha jó volna, |
| oly örömest viselem. |
| 10 | Mint az leppentőcske gyertyaláng közibe |
| magát akartva üti, |
| Nem gondolván véle, hogy gyertyaláng heve |
| meg is égeti, süti, |
| Szívem is ekképpen Julia szenében |
| magát örömest fűti. |
| 11 | Hatalmas szemei, haragos beszédi |
| éngem noha vesztenek, |
| De minden szépségnél, minden szerelemnél |
| mégis inkább tetszenek, |
| Rajta esik, hal, vész lelkem, s csak az nehéz, |
| hogy tart számkivetettnek. |
| 12 | De ám akár medgyen vélem bár szerelem, |
| szabad légyen már véle, |
| Csak hogy ezt engedje kínom érdemébe, |
| hogy amint felmetszette |
| Juliát szívemben, szinte úgy versemben |
| is tessék meg szép képe. |
| 13 | Hideg lévén kívöl, égvén penig belöl |
| Julia szerelmétűl, |
| Jó hamar lovakért járván Erdély földét |
| nem nagy fáradság nélkül, |
| Ezt öszverendelém, többé nem említvén |
| Juliát immár versül. |
Ez az Juliáról szerzett énekeknek a vége
