Csokonai Vitéz Mihály: A kevély
Mindent megvét s útál szemeivel mélyen. |
Öblös vitorlája hajt igen nagy szelet. |
Azonnal kétfelé büszkén fintorgatja. |
Mintha csak ő volna ember a világban. |
Útálván a véle testvér főld porait. |
A Teremtőt azért veszi crisisére; |
Úri tüdejének színi ugyanazt kell. - |
Ha kevélységtekkel lehettek ilyenek; |
Így több becsűletet fogunk adni mi is. |
Mégis a hasonló embert fel sem venni! |
Azzal pretendálni tőle becsűletet. |
Mint a lidérc, melyet szűl a sír barlangja. |
S azt szokta kísérni, aki szalad tőle. |
S magát megvettetve látni nem szereti. - |
Őtet is megveti minden: s kárán tanúl. - |
Úgy van! mert a kevély a világ bolondja. |
Hogyne! sőt a világ az Ily bolondoké: |
Hogy aki nem kevély, már azt tartják annak. |
Gyermekségből támadt fényes buborékok! |
Mikor az otromba tökök fenn úszkálnak. |