Csokonai Vitéz Mihály: A szerencse
Bár feléd fordúljon csalfa golyóbissa, |
S páva módjára fénylő szárnyakra emelni, |
Nála hízelkedjen a bőségnek szarva: |
Mikor nála boldog életet keresnek. |
Forrót alád éppen azalatt csepegtet. |
Akkor rakja tele fúlánkkal kebeled: |
Hogy mélyebben vessen pokol fenekére. |
Mert halálra csalnak szíreni éneki. |
Bátor szívvel vond el magadat előle. |
Nem sok, akár vígan légyen, akár mordúl. |
Meg ne rettenj tőle; ő asszony s szerencse. |
Az ártatlanságnak béfed szent palástja. |
Semmi igaz bőlcset soha meg nem löve. |
Melyre minden bombit haszontalan lövell. - |
Szúrni a szerencse, vagy kétségbe ejtett. |
Herkulestől fogva minden félistenek. |
Csekély mindaz, ami nyugszik, vagy tántorog: |
Hogy csekély főldünknek alája borúla? |
Hogy fele lakosa e fényt nem láthatja. |
Ha felette űltünk, borúlunk alája: |
Csakhogy a vak világ nem láthat egészen. |
Arany virtus, mely a tüzet is kiállja. |
Látszik szerencséje, mint tűkör-formában. |
A játszi szerencsét öszvetébolyítod, |
Szedd komor ráncokra stóikus képedet. |
Nevesd el magadat; s azonnal hátat ád. |
Én a bőlcs észt csupán a bőlcs észbe látom. |