Csokonai Vitéz Mihály: Zsugori uram
Zsugori uram
Esmérek én egy vént. - Ki az: - Neve nincsen:
Sőt míg bírt is véle, magában tartotta,
Hol lakik? - Ott látszik, ama kapu megett,
Van két palotája a Piac-utcába,
Maga e kunyhóba éhezvén kucorog,
Űl pénzes ládáján sovány ábrázattal,
A bús gond béesett orcájában hever,
Oly sárgák orcája sovárgó gödrei,
Mint a sírból feljött halott útálsága,
| Régen eladta már aztat is a kincsen; |
| Mert mondani másnak ingyen sajnállotta. - |
| Egy ház, melyet náddal önnönmaga szegett. |
| De azt a rácoknak adta árendába; |
| S elméjébe mindég a drágaság forog. |
| Tisztelvén a Mammont örök áldozattal. |
| Mérget kedveltető kincseiből kever. |
| Mint aranyára vert királyok képei: |
| Amelyről minden húst a párka lerága. |
Most is azért sóhajt és dúl-fúl magába,
S öszvekalkulálván saját számadását,
Gyász idők! - így kiált, vádolván az eget, -
Ma csak harminc arany jött bé a kasszába,
Azonba mely szörnyű károm következe: -
Mely szörnyű kár! egy szél pénzem elrablotta,
Úgy tűnődik; s talám azt is sajnálja ő,
| Mért nem adhatja az áert árendába. |
| Nyögve kárhoztatja szörnyű pazérlását. |
| Lám, csak egy rövid nap mennyit elveszteget |
| Mégis kilencven pénzt adtam ki hiába. |
| Itt jajgat, s fejére kúlcsolódik keze - |
| Lantornás ablakom ketté szakasztotta! - |
| Hogy a versbe ingyen s potomra jött elő. |
