Csokonai Vitéz Mihály: Édes keserűség
Édes keserűség
Óh, Cipria terhes igája!
Hogy kell magam adnom, alája!
Hogy kell magam adnom, alája!
| Nyakamat vas lánca keríti, |
| Szívem siralomba meríti. |
Nem nyughatom és csak epesztem,
Magamat sírásnak eresztem,
Magamat sírásnak eresztem,
| Éjjel szememet le se zárván, |
| Siratom balsorsomat árván, |
Mint a szomorú egek éjjel
Sírnak mezeinkre le széjjel,
Sírnak mezeinkre le széjjel,
| Hogy enyészvén a nap, az égnek |
| Tetején súgári nem égnek. |
Sírok, zokogok keseregvén,
Könnyem kebelembe peregvén,
Könnyem kebelembe peregvén,
| Mint gerlice párja tavasszal, |
| Nyögök, ah! sok ezernyi panasszal. |
Egek! óh, egyedűl tireátok
Kérést panaszolva bocsátok:
Kérést panaszolva bocsátok:
| Jaj! enyhítsétek emésztő |
| Tüzemet, mert már megemészt ő. |
Szánjátok, egek, nyavalyámat,
Könnyebbítsétek igámat,
Könnyebbítsétek igámat,
| Enyhítsetek állapotomban; |
| Én tömjént gyújtok azomban. |
Te pedig, kegyes angyali lélek!
Ki miatt bús életet élek,
Ki miatt bús életet élek,
| Nézz e szívbéli sebemre, |
| Tőlts balzsamot árva fejemre. |
Nézz erre galambi szemekkel:
Jobban gyógyítol ezekkel,
Jobban gyógyítol ezekkel,
| Jobban egy gerlicecsókkal, |
| Mint minden sebrevalókkal. |
Ah, mézzel elegy keserűség!
Kínnal teljes gyönyörűség!
Kínnal teljes gyönyörűség!
| Óh, Cipria édes igája, |
| Hogy kell nyakam adnom alája! |
