Csokonai Vitéz Mihály: A szépek szépe
A szépek szépe
Ti, élet balzsamát lehellő leányok,
A szépség tüzénél olvasztott bálványok,
Óldjátok le rólam gyarló kötésteket!
Nem tudlak imádni többé benneteket;
A szépség tüzénél olvasztott bálványok,
| Kiket imád sok szív, áhítva rekszetvén |
| S fellobbant óltárán a temjént égetvén, |
Nem tudlak imádni többé benneteket;
| Mert minden szépséget, mellyel hódítátok, |
| Már az egy Lillában bésummálva látok. |
Jer, szépem! mutasd meg azt kevély nemednek
Együtt, amivel ők csak külön kérkednek:
Léda gyermekinek hűljön meg a vérek.
Szégyenljék magok közt a görög vezérek,
Együtt, amivel ők csak külön kérkednek:
| Hadd mondják, akiknek van finomabb ízek, |
| "Te vagy a remekkép, ők pedig a skízek," |
Szégyenljék magok közt a görög vezérek,
| Hogy ők Helenáért vesződtek Trójánál; |
| Holott lehet s van is szebb személy nálánál. - |
Állj ki, irígy! találj mocskot tagjaiba,
Nézd, legkényesb ízlés! van-é benne hiba?
Ha tőlem kérditek: "Mi szép?" azt felelem:
Én a szépet s rútat olyformán képzelem,
Nézd, legkényesb ízlés! van-é benne hiba?
| Ha valamely'k részét hibásnak mondjátok: |
| Hibáztok. A szépet rútnak gondoljátok. |
Én a szépet s rútat olyformán képzelem,
| Hogy szép mindaz, ami őbenne láttatik, |
| Ami benne meg-nincs, az rútnak mondatik. |
Tökéletes tehát, mind így ítélhetnek,
E pompás munkája a szép természetnek:
Mert ámbár a pazér természet bő keze
Minden kellemeket őreá hímeze:
E pompás munkája a szép természetnek:
| De én e remekben egy nagy hibát látok, |
| Melyet ti, elfogott szemek, nem látátok. |
Minden kellemeket őreá hímeze:
| Mégis íly főmívben ez egy nagy csonkúlás, |
| Hogy ővéle is köz a vénség s elmúlás. |
Isten! hát csak azért formálsz íly remeket,
Azért árasztasz rá minden szépségeket,
Hová tészed akkor íly dicső mívedet,
Amilyent még semmi főld pora nem fedett?
Azért árasztasz rá minden szépségeket,
| Hogy egy légyen szódat elrontó múljon-nal |
| Minden gráciákat eltörűlj azonnal? |
Amilyent még semmi főld pora nem fedett?
| Hadd tudjam! Sírjára rózsákat plántálok, |
| S ezt írom fel: Szépek; de ez szebb volt nálok. |
Jer, Lillám! csak néked lehellek, míg élek;
Míg eszemet tudom, csak terád eszmélek.
Mikor már lelketlen porrá változtatott,
Szóljál sírom felett csak egy fél szózatot:
Míg eszemet tudom, csak terád eszmélek.
| Sőt, ha majd a halál engem valahára |
| Kebeledből ragad vak tartományára, |
Szóljál sírom felett csak egy fél szózatot:
| Akkor is szikrái a hév szeretetnek |
| Fagyos tetemim közt egybe lángot vetnek. |
