Csokonai Vitéz Mihály: A SZÖKEVÉNY ÁMOR

Teljes szövegű keresés

A SZÖKEVÉNY ÁMOR
 
(Tasso)
 
Én, Vénus, a nagy égből,
Hol mint az örök királyné
S fő istenasszony űlök,
A barna főldre szállván,
Az én szökött fiúmat,
Ámort keresni jöttem.
Ő tegnap estve nyájas
Ölembe játszadozván,
(Akár akarva történt,
Akár csupán hibából)
Egy szép arany nyilacskát
Bal oldalamba ejte:
S osztán, hogy elkerűlje
A bűntetést, sebessen
Távol repűlt előlem.
 
Azolta nem tudom már,
Hol van szegény s hová ment?
 
Én néki anyja lévén
S eránta gyenge szívű,
Megszántam, és azonnal
Haragom megint eloszlott:
S hogy feltaláljam őtet,
Semmit se hagytam abba. -
Tűvé tevém az égnek
Minden zugát; bejártam
A Márs golyóbisával
A több tüzes golyóbist,
Mind, ami tengelyén áll,
Mind, ami jár körűlte.
 
De nincs az égbe oly zúg,
Amelybe bújdokolna!
 
Azért jövök közétek
Tehát, szelíd halandók!
(Kiknél, tudom, szokott ő
Gyakorta múlatozni)
Hogy tőletek kitudjam,
Ha nincs-e nálatok lenn
Az én szökött fiacskám?
 
De őt nem is reménylem,
Hogy köztetek találjam,
Óh, kellemes leánykák! -
Mert bár gyakorta játszik
Orcáitok körűl is,
Hajfürtötök körűl is
Édesdeden repesvén;
És bár gyakorta zörget
Kapuján kegyelmeteknek
És szívetekbe szállást
Kér istenért magának:
Még sincs azért csak egy is
Közűletek, ki néki
Szállást akarna adni
Hószín, de kő melyében,
Ahol csupán vadonság
Lakik makacs haraggal.
 
Hanem hiszem s reménylem,
Hogy feltalálom őtet
A nyájas emberek közt;
Akik közűl csak egy sem
Neheztel őt tulajdon
Szívébe béfogadni.
 
Néktek fogok tehát én,
Kedves sereg! beszélni:
Vezessetek reája,
Hol az én szökött fiacskám?
 
Ki köztetek reája
Fog engemet vezetni:
Kívánom, az jutalmúl
Nyerjen magának egy pár
Hév csókot ajjakimról.
Meg lészen ez édesítve
És fűszerezve; hogy már
Ne kelljen édesebben. - -
De aki őtet ismét
Lappangtató helyéről
Önként ölembe hozza:
Az másegyéb jutalmat
Várjon magának érte,
Melynél nagyobb jutalmat
Őnéki már nem adhat
Az én hatalmam; ámbár
Alábocsátanám is
Mind a hatalmas Ámor
Országit öszveséggel.
 
A Stikszre esküszöm meg,
Hogy minden ízig e nagy
Igéretem betőltöm:
Vezessetek reája,
Hol az én szökött fiacskám?
 
De senki sem felel rá?
Mind hallgat! - Éjh, csak egy sem
Szemlélte volna őtet?
 
Mert tán bizony megújra
Titokba s esmeretlen
Jár ő közöttetek most:
Mert tán bizony megújra
Lerakta tarka szárnyát:
Nem hord parányi vállán
Puzdrát, nyilat vagy ívet,
S több büszke győzedelmi
Készűletet magával.
 
De mondok én tinéktek
Sok oly jelet, hogy arról
Könnyen reá akadtok.
 
Ámor, - ki minden ésszel
Munkálja, hogy titokba
Előttetek lehessen, -
Ámbár ravasz fejére
S életkorára nézve
Idős öreg: de mégis
Olyan parányi, hogy, lám,
Tekintetére s apró
Kis termetére nézve
Látszik szopós gyereknek. -
S ő, mint gyerek, sokáig
Veszteg maradni nem tud,
Egy helyben meg nem állhat
Csélcsap ledérkedése.
Játéka mind gyerekség,
De teljes ám veszéllyel.
Könnyen meg is haragszik,
Könnyen meg is juhádzik.
Kaján tekintetében
Egyszerre látj' az ember
Mind a pataknyi könnyet,
Mind a vidor mosolygást.
 
Haja göndör és aranyszín;
S mint a szerencse képén,
Hosszú, tömött előlről,
Kopasz meg a nyakánál. -
Orcája színe csillog
Jobban az égi tűznél. -
Pajzánka homlokából
Látszik szilaj ledérség. -
Szemét gyakorta hányja
Villogva össze-vissza;
Egy csalfa kis vigyorgás
Új lángot ád azoknak.
Egyenes tekíntgetéssel
Nem szokta hányni őket,
Csak lopva és keresztűl-
Pillantva néz alólok.
Selyp nyelve, mintha csak most
Vált volna el csecsemtől,
Édes kotyogva szólong.
Minden szavát hibáson,
Csonkán, rebegve ejti.
Szózatja tiszta vékony:
Mondása rakva szíves
Kedvvel, kecsegtetéssel.
Parányi szája mindég
Mosolyog: de e mosolygás
Alatt leselkedés van,
Csábíttatás, ravaszság,
Mint a szagos virágok
Ágyába álnok áspis.
 
Elsőbe ő egészen
Jámbor- s alázatosnak
Tetszvén tekintetéről,
Mint egy szegény zarándok
Első szavába szállást
Kér Istenért magának.
De majd ha béfogadják,
Lassan kevély, kevélyebb
S végtére csélcsapabb lesz:
Csupán csak ő akarja
A szívnek is tulajdon
Kúlcsát örökre bírni:
S azon vagyon, hogy abból
A régi nép kifutván,
Újat vigyen beléje;
A hathatós okosság
Rabbá legyen, s az elme
Törvényjeit fogadja.
Így lészen ő tirannus
Legjóltevőbb urán is:
Űzőbe vészi és még
Halálra gyötri mindazt,
Ki néki mindezekbe
Ellent mer állni egyszer!
 
Most mind tekintetét már,
Mind tetteit s szokásit
Előttetek leírván,
Sok jelt adék tinéktek:
Kérlek tehát, barátim!
(Ha itt közöttetek van)
Vezessetek fiamra.
 
De hát ti nem feleltek?
Bizony talám örökre
Elrejtenétek őtet?
Rejtekbe tartanátok,
Ah ostobák! ti Ámort?
Hiszen ki fogja Ámor
Magát mutatni sok száz
Nyilvánvaló jelekkel
Első beszédetekbe
S nézésetekbe mindjárt.
Én fel merem fogadni
Néktek, hogy őmiatta
Úgy jártok, amiként jár,
Ki a kegyetlen áspist
Saját ölébe rejti,
Hogy végre jajgatással
S vérével adja azt ki.
 
De már mivelhogy itten
Fiamra nem találok,
Míg még az égbe térnék,
Feljárok e világon
Több főldi tartományt is.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem