Juhász Gyula: Szelíd, szegedi versek
A takarodó trombita szava,
Mint párját vesztett vadgalamb az erdőn
S túl tornyokon borong haza... haza.
Szilajon, mélán, árván, elhalón.
Az ég pirul haragvó esti lázban
S a felhő rajta: holt hattyú a tón.
Mely magánosan búg, trara, trara.
Városból szálló honvágy ez haza.
Egy hosszú, hosszú fáradt altatóval,
Mint a fiáért síró anyasóhaj.
Egy óriás szem nézi Szegedet,
Száll vén tetőkre, fákra bús kitartón
És kémleli az esti egeket.
Új Hadak útját mély hun sír felett.
Virrasztja a ráctemplom ódon álmát,
Majd a Boszorkány szigeten mereng.
Hajlongva várják varjas jegenyék
A néma partok lázas, nagy szemét.
S egy bőgős hajó kormány lebeg,
Mint Elmo tűz komor gályák felett.