Juhász Gyula: Baudelaire halála
Már dadogott csupán és hebegett,
Ki igéit örök márványba véste,
Nem lelte a szót, az értelmeset.
Fakón ködlöttek és az illatok
Elvesztek, mint Ádám mögött az éden.
Még élt és búsabb volt, mint egy halott.
Egy rím, egy csók, egy elmúlt kikelet.
Még vonaglottak a nyűtt idegek.
Bámulta a felhőket messze, fenn,
Hogy tűnnek el a kihunyó egen.