Kaffka Margit: A KÉTSÉGBEESETT
A KÉTSÉGBEESETT
- Li Y Han -
Ó, könnyek, bánat, esengés, ima!
És újra panasz! Mindig könnyek, könnyek!
Én boldogtalan, mi lesz már velem?
És újra panasz! Mindig könnyek, könnyek!
Én boldogtalan, mi lesz már velem?
Alig érzem a nyár langyos éjszakáit,
Már tél huzódik a vidék fölé,
Már jön a tavasz nedves, esős szele.
Már tél huzódik a vidék fölé,
Már jön a tavasz nedves, esős szele.
Megint húznak a vad hattyuk felettem,
Szívem tele kínnal. Ó hányszor, hányszor
Láttalak jönni-menni, bús madarak!
Szívem tele kínnal. Ó hányszor, hányszor
Láttalak jönni-menni, bús madarak!
Elvirulnak céltalan a krizantémek...
Szegény virág, - én - megvetett, nyomorult!
Senkinek sem jő kedve leszakítni?
Szegény virág, - én - megvetett, nyomorult!
Senkinek sem jő kedve leszakítni?
Örökké ablakomban ülök és várok.
- Még mindig nincsen a nappalnak vége?
Finom eső áztatja a réteket.
- Még mindig nincsen a nappalnak vége?
Finom eső áztatja a réteket.
Halk saruján az alkonyat leszáll;
Gyöngéden öleli a földet az éj...
Bennem minden, mint tegnap, úgy marad.
Gyöngéden öleli a földet az éj...
Bennem minden, mint tegnap, úgy marad.
1913
