Kosztolányi Dezső: KÖLTÉSZETTAN
KÖLTÉSZETTAN
Paul Verlaine
Zenét minékünk, csak zenét,
ezért a versed lebegőben
ragadd meg a lágy levegőben,
amint cikázik szerteszét.
ezért a versed lebegőben
ragadd meg a lágy levegőben,
amint cikázik szerteszét.
Ha szókat írsz, csak légy hanyag,
és megvetőn dobd a zenének,
mert édes a tétova ének,
s a kétes olvadó anyag.
és megvetőn dobd a zenének,
mert édes a tétova ének,
s a kétes olvadó anyag.
Fátylak mögött tüzes szemek
és déli, reszkető verőfény,
s a langyos őszi és merő fény,
kék csillagok tündöklenek.
és déli, reszkető verőfény,
s a langyos őszi és merő fény,
kék csillagok tündöklenek.
Mert csak te kellesz, Árnyalat,
és semmi Szín, koldusi ékül,
ó, fuvola s kürt összebékül,
e síma álomszárny alatt.
és semmi Szín, koldusi ékül,
ó, fuvola s kürt összebékül,
e síma álomszárny alatt.
A gyilkos Csattanó gaz úr,
baj lenne ha versedbe hagynád,
az ötletet, e durva hagymát,
melytől könnyez a szent Azúr.
baj lenne ha versedbe hagynád,
az ötletet, e durva hagymát,
melytől könnyez a szent Azúr.
Szónoklat? Törd ki a nyakát
és jó, ha izmod megfeszíted,
pórázra szoktatván a Rímet.
Mi volna, ha nem volna gát?
és jó, ha izmod megfeszíted,
pórázra szoktatván a Rímet.
Mi volna, ha nem volna gát?
Ó jaj, a Rím silány kolomp,
süket gyerek, oktondi néger,
babrál olcsó játékszerével
s kongatja a szegény bolond.
süket gyerek, oktondi néger,
babrál olcsó játékszerével
s kongatja a szegény bolond.
Zenét minékünk, muzsikát!
Legyen a vers egy meg nem álló
lélek, mindig új vágyba szálló,
mely új egekbe ugrik át.
Legyen a vers egy meg nem álló
lélek, mindig új vágyba szálló,
mely új egekbe ugrik át.
Egy jó kaland legyen dalom,
hajnalban, az ideges szélben
mentákra üljön észrevétlen...
A többi csak irodalom.
hajnalban, az ideges szélben
mentákra üljön észrevétlen...
A többi csak irodalom.
