Kosztolányi Dezső: AZ ÁTKOZOTT HÁZBAN
Ki hagyta rám, ki hagyta rám?
Úgy vesz körül, mint néma ház
s már ki se nézek ablakán.
ezen az átkos ablakon.
Az ablaka könny, csupa könny
s e ház, e ház a fájdalom.
nem is megyek innen tovább
és szeretem únt képeit
és bágyadt, barna bútorát.
amelybe lassan átfolyok,
mint este, ha bezárkozunk
és leeresztjük a rolót.
mint egy rossz, összekötött ördög.
Kényszerzubbony nekem a sorsom
és benne esztelen dühöngök.
szájaskodó, zavart szavakban
s szívemben egy égigsötétlő,
égigsötétlő, szörnyű kard van.
Ő szenved itten és Ő elmegy innen;
és néha látok még egy régi képet,
egy idegen arcot a szemeimben.
És néha látom: hogy megy Ő az utcán
lógó karokkal s mondom: vége, vége.
És néha látom: hogy búsul magában
egy kiskávéház piszkos éjjelébe.
És néha megsiratom özvegy ágyát -
hajnalban az ágy, mint egy pihenő sír. -
És néha szólok: Ő nyugodni tért már,
és mondom: Ő bánt engem s mondom: Ő sír.