Kosztolányi Dezső: GYÁSZKAR
Nagyhangon elkiáltom
világnak, embereknek,
hegyeknek és folyóknak.
Megölték őt. Megölték.
Ordító fájdalommal,
elbóduló szavakkal,
elbődülő haraggal.
kiket szegényke látott,
hogy a földet harapta
és verte azt a földet
irtózatos ököllel,
mely nem lehet övé már.
kiket szegényke gondolt,
hogy életét kereste
rövidlátó szemével,
úgy mint a kertje földjén
szemüvegét kereste.
kiket sohase látott.
Mert jajjaj, mások ölték,
kiket sohase ismert.
én tudom, mit csinálnak,
én tudom, merre laknak,
én tudom, hogy mit esznek.
a homlokuk pirossal,
és verje meg az isten
őket sokféle jóval,
élettel, hosszú-hosszú
évekkel, pénz sokával,
ásító unalommal.
Hadd tolják őket édes
ringású párna-széken
és tágranyílt szemükben
halkan égjen a téboly.