Kosztolányi Dezső: SZICILIÁNOK
SZICILIÁNOK
Detlev von Liliencron
KORATAVASZ AZ ERDŐSZÉLEN
Tar fák között csereg-bereg a szarka,
szajkó csacsog és a vidék föléled.
Egy citrom-pille, a szelet hadarva,
el-visszaszáll, úgy karikáz fölébed.
Az ölyv sunyít, hol ing az ekeszarva,
vadul lecsap, örülve egerének.
Nevet az ég, a bimbós és a tarka
s zsong a mezőkön a húsvétos ének.
szajkó csacsog és a vidék föléled.
Egy citrom-pille, a szelet hadarva,
el-visszaszáll, úgy karikáz fölébed.
Az ölyv sunyít, hol ing az ekeszarva,
vadul lecsap, örülve egerének.
Nevet az ég, a bimbós és a tarka
s zsong a mezőkön a húsvétos ének.
KÉTFÉLE SORS
A mi utunk szétágazott mogorván
és másfelé lejt életünk vidéke.
Zászlót raboltam én csatáim ormán,
tiéd a föld s minden nyugalmas éke.
Most ősi kastélyodban aluszol tán,
de senkisem kérd engem, pihennék-e.
A szél visz téged, engemet az orkán,
legyen enyém a harc, tiéd a béke.
és másfelé lejt életünk vidéke.
Zászlót raboltam én csatáim ormán,
tiéd a föld s minden nyugalmas éke.
Most ősi kastélyodban aluszol tán,
de senkisem kérd engem, pihennék-e.
A szél visz téged, engemet az orkán,
legyen enyém a harc, tiéd a béke.
KIS EMLÉK
Fúljon meg a város a hóviharban,
mit bánom én, langy csöndben ülhetek
benn.
Csak rémlik épp, ajtóm kilincse kattan,
és macskatalpon a kedves belebben.
Mellemre ugrik, csüng nevetve rajtam,
én összerettenek, vadul-ijedten.
Fehér foga villog, kacag zavartan,
s arcán a hó még olvad a melegben.
mit bánom én, langy csöndben ülhetek
benn.
Csak rémlik épp, ajtóm kilincse kattan,
és macskatalpon a kedves belebben.
Mellemre ugrik, csüng nevetve rajtam,
én összerettenek, vadul-ijedten.
Fehér foga villog, kacag zavartan,
s arcán a hó még olvad a melegben.
A HARC VÉGE
Mard össze a fogad, mert harc a részed,
s csapj az "Élet"-re, e vad óriásra.
Csak rajta! Fegyvert s légy mindég merészebb,
ki gyáva, annak vereség a társa.
Előre hát! A poklokat idézzed,
harapj, ha karcol küzdők harci nyársa.
Csak türelem! Végül szeded a mézed,
s zizeg fölötted kerted régi hársa.
s csapj az "Élet"-re, e vad óriásra.
Csak rajta! Fegyvert s légy mindég merészebb,
ki gyáva, annak vereség a társa.
Előre hát! A poklokat idézzed,
harapj, ha karcol küzdők harci nyársa.
Csak türelem! Végül szeded a mézed,
s zizeg fölötted kerted régi hársa.
VADÁSZAT UTÁN
Pilledten, szomjasan, lesülve, lustán,
az erdei korcsmába benyitok.
A falra lógatom sapkám s a puskám,
tálat keres kutyám és inni fog.
Az özvegy a söntésre dől le - bús tán -
az alkonyi fényben merő titok,
de elfordulva mosolyog felém,
mennek, ketten maradtunk, ő meg én.
az erdei korcsmába benyitok.
A falra lógatom sapkám s a puskám,
tálat keres kutyám és inni fog.
Az özvegy a söntésre dől le - bús tán -
az alkonyi fényben merő titok,
de elfordulva mosolyog felém,
mennek, ketten maradtunk, ő meg én.
SÍRIRAT
"Mint télidőn az ordasok a szánt,
úgy üldözött árkon-bokron az élet."
S ott álltam én, az áldozatra szánt,
az ordas nyelve reám feketéllett:
a rágalom, irígység, a falánk
kajánság jött s oldalt a legsötétebb,
halk macskatalpakon és hallgatag,
a sunyi pletyka szaporán szaladt.
úgy üldözött árkon-bokron az élet."
S ott álltam én, az áldozatra szánt,
az ordas nyelve reám feketéllett:
a rágalom, irígység, a falánk
kajánság jött s oldalt a legsötétebb,
halk macskatalpakon és hallgatag,
a sunyi pletyka szaporán szaladt.
NYÁRI ÉJ
Távol a hegyekre vágta le a mennykőt
a felleg és elvitte a vihart.
Sovány gebéken bús parasztsereg jött,
az aratók daloltak esti dalt.
A gőzölő tetőkön csendesen nőtt
kék oszlopok lég-rácsa és kihalt.
Most itt az éj, kóvályog a bagoly,
a lomb alól egy bús citera szól.
a felleg és elvitte a vihart.
Sovány gebéken bús parasztsereg jött,
az aratók daloltak esti dalt.
A gőzölő tetőkön csendesen nőtt
kék oszlopok lég-rácsa és kihalt.
Most itt az éj, kóvályog a bagoly,
a lomb alól egy bús citera szól.
A CHERONI BORZONGÁS
A seregély vörös bogyókat csipked,
már aratásra zeng a hegedű,
de jő az ősz, ollóval, s kertjeinket
levágja és hideg lehelletű
erdőkbe komoran jelen a víz meg,
mellette targallyak és gyenge fű,
s a vízen álmosan átvisz a komp,
oda, hol a csönd némasága kong.
már aratásra zeng a hegedű,
de jő az ősz, ollóval, s kertjeinket
levágja és hideg lehelletű
erdőkbe komoran jelen a víz meg,
mellette targallyak és gyenge fű,
s a vízen álmosan átvisz a komp,
oda, hol a csönd némasága kong.
