Madách Imre: A száműzött s a kivándorlott
A száműzött s a kivándorlott
Messze, messze, zúgó tengerparton
Áll ősz Mikes Kelemen magában,
Rozsdás kardja, mellyel szent harcot vítt,
Mankó mostan elaggott markában.
Áll ősz Mikes Kelemen magában,
Rozsdás kardja, mellyel szent harcot vítt,
Mankó mostan elaggott markában.
Túlélé bajtársit egytől-egyig,
Idegen honban hogy eltemesse,
Mindent túlélt, hont és dicsőséget,
Csak reményét el nem feledhette.
Idegen honban hogy eltemesse,
Mindent túlélt, hont és dicsőséget,
Csak reményét el nem feledhette.
Néz sóvárgva a kék messzeségbe,
A felhő, mely szép honán vonult el,
Nem hoz-é számára hű köszöntést,
Nem vidítja-é győzelmi hírrel ?
A felhő, mely szép honán vonult el,
Nem hoz-é számára hű köszöntést,
Nem vidítja-é győzelmi hírrel ?
Vagy csak ismét, mint halál követje,
Barnán zúg el s részvétlen felette,
Mintha mondaná, hogy szent ügyével
Bajnokát is a hon elfeledte.
Barnán zúg el s részvétlen felette,
Mintha mondaná, hogy szent ügyével
Bajnokát is a hon elfeledte.
Néz sokáig búsan elmerülve,
Míg szeméből könny gördül vasára,
S megpendűl a vérszokott barát is,
Mintha fájdalmában felkiáltna.
Míg szeméből könny gördül vasára,
S megpendűl a vérszokott barát is,
Mintha fájdalmában felkiáltna.
"Hej apám! rosszúl mehet világod,
Hogyha sírsz míg a kezedben vas van,
Szólj csak, szólj mi bánt, hadd védjelek meg!"
Mond egy ifjú hetykén, elbizottan.
Hogyha sírsz míg a kezedben vas van,
Szólj csak, szólj mi bánt, hadd védjelek meg!"
Mond egy ifjú hetykén, elbizottan.
"Hajh, magyar vagy, s mégis búmat kérded,
Nincsen-é elég bú tenhazádban ?
Nincsen-é ott tiprott népszabadság,
Melyért vívhatsz megszentelt csatában?
Nincsen-é elég bú tenhazádban ?
Nincsen-é ott tiprott népszabadság,
Melyért vívhatsz megszentelt csatában?
Hagyd el búmat, mondd meg inkább nékem,
Hogy virúl-e még a hősi nemzet,
Jött-e már a megváltásnak napja,
Vagy csak újra, s ismét újra szenved.
Hogy virúl-e még a hősi nemzet,
Jött-e már a megváltásnak napja,
Vagy csak újra, s ismét újra szenved.
Mert habár kiűze kebeléből
S megtagadta is kegyét fiától,
Nem tilthatta el hogy véle sírjak,
Nem vehette el részem bajából." -
S megtagadta is kegyét fiától,
Nem tilthatta el hogy véle sírjak,
Nem vehette el részem bajából." -
"Hej apám ! jobb lenne sírba menned,
Mint figyelni vészterhes szavamra,
Új kín jő a réginek helyébe
Új gyalázat folyvást a magyarra.
Mint figyelni vészterhes szavamra,
Új kín jő a réginek helyébe
Új gyalázat folyvást a magyarra.
Sír és börtön vár minden jobb kebelre,
Kóborló lett a magyar honában,
Csőcselék nép hoz törvényt a földnek,
Mely mienk lett százéves csatában.
Kóborló lett a magyar honában,
Csőcselék nép hoz törvényt a földnek,
Mely mienk lett százéves csatában.
S hogyha tenni nem bír, Iegalább csak
Keseregni látnám a magyart még,
Látnám, hogy lelkében a harag dúl,
S szebb jövő felé még vágyódás ég.
Keseregni látnám a magyart még,
Látnám, hogy lelkében a harag dúl,
S szebb jövő felé még vágyódás ég.
Óh de nem, oly néma, oly nyugodt ő,
Mintha a járomba termett volna,
Tűrjön hát, én elhagyám a korcsot
Fészket rakni idegen hazába."
Mintha a járomba termett volna,
Tűrjön hát, én elhagyám a korcsot
Fészket rakni idegen hazába."
"Óh vigyázz, vigyázz, ifjú, szavadra !
Meg ne átkozd könnyelműn hazádat",
Mond a bajnok, s most örömkönnyű az,
Mely szeméből fényesen kiárad.
Meg ne átkozd könnyelműn hazádat",
Mond a bajnok, s most örömkönnyű az,
Mely szeméből fényesen kiárad.
"Mondod új kín jő még szakadatlan,
Új csúfság mindennap a magyarra,
Ettől én nem féltem, ifju lelke
Amit a sors rámért, elbirandja.
Új csúfság mindennap a magyarra,
Ettől én nem féltem, ifju lelke
Amit a sors rámért, elbirandja.
Melytől a por gyáva férge elvész,
A csapás a ménnek új erőt ad,
Nem teszik báránnyá az oroszlánt
Vas kalitka és durva erőszak.
A csapás a ménnek új erőt ad,
Nem teszik báránnyá az oroszlánt
Vas kalitka és durva erőszak.
Attól félnék, hogyha kegymosolygás
Andalító bája esnék rája,
Csábos ének, gyönge rózsaláncok
Vonnak álmot a hős oroszlánra.
Andalító bája esnék rája,
Csábos ének, gyönge rózsaláncok
Vonnak álmot a hős oroszlánra.
Mondod, hogy nem kesereg a nemzet,
Nem sír sértett asszonyok módjára,
Némán tűr. - Hála Istennek érte,
Büszke lehetek hát még hazámra.
Nem sír sértett asszonyok módjára,
Némán tűr. - Hála Istennek érte,
Büszke lehetek hát még hazámra.
Mert ne hidd, e csend hogy elfásúlás.
Sík a tenger, hogyha fergeteg kél,
Nyúgodt a szív, melyben önbecsérzet
S nagy jövőhöz még elég erő él.
Sík a tenger, hogyha fergeteg kél,
Nyúgodt a szív, melyben önbecsérzet
S nagy jövőhöz még elég erő él.
S mostan vissza, gyermek, kóranyádhoz,
Addig volt-e csak kedves, míg tápot,
Tündérálmot szívtál emlőéből ?
Most kell, most a tartozást lerónod.
Addig volt-e csak kedves, míg tápot,
Tündérálmot szívtál emlőéből ?
Most kell, most a tartozást lerónod.
Vissza, vissza, karjaid erősek,
Ifjú élet lüktet ereidben,
S hazádnak szüksége Iehet még
Minden gyermekére a jövőben.
Ifjú élet lüktet ereidben,
S hazádnak szüksége Iehet még
Minden gyermekére a jövőben.
Villámsujtott, megfosztott fa a hon,
Gyéren állnak rajta a zöld ágak,
Ezredéves viharos éltében
Legerősbjei mind széthullának.
Gyéren állnak rajta a zöld ágak,
Ezredéves viharos éltében
Legerősbjei mind széthullának.
S a nehány is ott hagyná-e törzsét
Elszakadva legjobb erejével?
Vissza, vissza kell tavasznak jönni,
S törzsén várja azt mindenik ág el.
Elszakadva legjobb erejével?
Vissza, vissza kell tavasznak jönni,
S törzsén várja azt mindenik ág el.
A hűtlenre többé élet nem jő,
Elhervadtan szél üzendi messze,
Mely törzsén függ, az reményen függ még,
S megfosztottságát ne szégyenelje."
Elhervadtan szél üzendi messze,
Mely törzsén függ, az reményen függ még,
S megfosztottságát ne szégyenelje."
