Madách Imre: A vampír
A vampír
"Esküdjél nő, esküdjél Istenre,
Hogy hiven megőrzöd szívedet,
Nyerjek bár a harcdúló Tiboldon,
Essék bár, hogy a sír eltemet.
Hogy hiven megőrzöd szívedet,
Nyerjek bár a harcdúló Tiboldon,
Essék bár, hogy a sír eltemet.
Jól gondold meg esküdnek szentségét,
Zálogúl hajfürtöd add velem,
Isten véled aztán, - tán utolszor,
Igy int rejtélyes bús sejtelem.
Zálogúl hajfürtöd add velem,
Isten véled aztán, - tán utolszor,
Igy int rejtélyes bús sejtelem.
A halálnak érintett meg szárnya,
S ím hogy megcsókollak homlokon,
Óh, nem érzed-e miként szellemkéz
Köztünk halvány, síri leplet von ?"
S ím hogy megcsókollak homlokon,
Óh, nem érzed-e miként szellemkéz
Köztünk halvány, síri leplet von ?"
Jerta borzad s remegő ajakkal
Esküt suttog, búcsúcsókot ád;
Ármán indul, zálogúl magával
Vívén hölgye egy fürt éjhaját.
Esküt suttog, búcsúcsókot ád;
Ármán indul, zálogúl magával
Vívén hölgye egy fürt éjhaját.
Lóra űl, s a várhidon amint megy
Horkol a ló, s vissza-visszavág,
Míg az udvarból utána rémes
Jóslattal vonítnak a kutyák.
Horkol a ló, s vissza-visszavág,
Míg az udvarból utána rémes
Jóslattal vonítnak a kutyák.
"Menjünk, menjünk !" ordit, nyughatatlan
A hős és vezetni kell lovát.
"Vigan szóljon a kürt", mond s megcsendűl,
Hejh, de tompa, síri hangot ád.
A hős és vezetni kell lovát.
"Vigan szóljon a kürt", mond s megcsendűl,
Hejh, de tompa, síri hangot ád.
És amint a völgyön messzebb száguld,
Nyomdokában kettes árnyat lát,
Néz, ki sincs mellette, újra indul
S mindkét árnyék követi nyomát. -
Nyomdokában kettes árnyat lát,
Néz, ki sincs mellette, újra indul
S mindkét árnyék követi nyomát. -
Jő az éj varázsoló csendével,
Jőnek véle a kis csillagok,
Megcsendűl a szellemek zenéje :
Zokogó szél, csevegő habok.
Jőnek véle a kis csillagok,
Megcsendűl a szellemek zenéje :
Zokogó szél, csevegő habok.
Minden oly bús, s mégis olyan vonzó, -
Jerta is még erkélyén mereng;
S ím a szellem-szó közűl feléje
Jól ismért hang ilyen szókat zeng :
Jerta is még erkélyén mereng;
S ím a szellem-szó közűl feléje
Jól ismért hang ilyen szókat zeng :
"Fegyver csattog váram kapujánál,
Büszke bajnok kéri életem,
Hadd vesszen Tiboldnak híre, vára
Dűljön el, én nem védelmezem.
Büszke bajnok kéri életem,
Hadd vesszen Tiboldnak híre, vára
Dűljön el, én nem védelmezem.
Büszke bajnok, váramat kivívod!
Hőshöz illő férfi harc-e ez ?
Elrablál előbb mint éji tolvaj
Mindent, ami örömöt szerez.
Hőshöz illő férfi harc-e ez ?
Elrablál előbb mint éji tolvaj
Mindent, ami örömöt szerez.
Elrablád éltemnek csillagzatját,
S azután jössz karddal éltemért,
Jól tudod, könnyű lesz így győzelmed,
Mert hogy védjem azt, nincs már miért !
S azután jössz karddal éltemért,
Jól tudod, könnyű lesz így győzelmed,
Mert hogy védjem azt, nincs már miért !
Csillagom most néked ég s mosolyg csak,
Mely rám egykor tetterőt lehelt.
Hasztalan kérdem, hogy éljek-é még,
Haljak-é érette, adjon jelt."
Mely rám egykor tetterőt lehelt.
Hasztalan kérdem, hogy éljek-é még,
Haljak-é érette, adjon jelt."
Jerta hallgat, könny tódúl szemébe,
Szédűl, szédűl, - keble elszorúl,
Karja reszket s íme erkélyéről
A dalnok lábához rózsa hull.
Szédűl, szédűl, - keble elszorúl,
Karja reszket s íme erkélyéről
A dalnok lábához rózsa hull.
Hólepel borítja a vidéket,
Hólepel alatt magányos sír,
Fent az égen csillagok reszketnek,
Lent a földön zokogó szél sír.
Hólepel alatt magányos sír,
Fent az égen csillagok reszketnek,
Lent a földön zokogó szél sír.
A fagyos sírban tátongó sebbel
Fekszik Ármán s édes álmot lát
Jertájáról, s szorosabban zárja
Mit keblén hord, a nő éjhaját.
Fekszik Ármán s édes álmot lát
Jertájáról, s szorosabban zárja
Mit keblén hord, a nő éjhaját.
"Bírom esküdet, mond, zord tanyámra
Ez hoz életet, hoz meleget." -
Óh ha tudnád, hogy magas váradban
Jerta téged rég elfeledett.
Ez hoz életet, hoz meleget." -
Óh ha tudnád, hogy magas váradban
Jerta téged rég elfeledett.
Ottan áll fényes, meleg szobában
Lágy párnákkal gazdag mátkaágy,
Melyen a kéj a perc mámorában
Lelkünknek kivánni mit sem hágy.
Lágy párnákkal gazdag mátkaágy,
Melyen a kéj a perc mámorában
Lelkünknek kivánni mit sem hágy.
Ott álmodnak mennyet Jerta s Tibold
Egymás keblén, amint nyugszanak,
S ébredvén ott lelnek szebb valóra,
Mint a menny, melyet álmodtanak.
Egymás keblén, amint nyugszanak,
S ébredvén ott lelnek szebb valóra,
Mint a menny, melyet álmodtanak.
"Elhervadtál, mond Tibold álmában,
Ah de mindegy, kedves rózsaszál -
Lelkeinkből illatod már úgyis
A boldogság többé el nem száll".
Ah de mindegy, kedves rózsaszál -
Lelkeinkből illatod már úgyis
A boldogság többé el nem száll".
Éjfélt üt, reng még az érc visszhangja,
Mint kebelben elmult bús idő,
S ím a folyosón mindig közelgve
Súlyos léptek hangos zaja jő.
Mint kebelben elmult bús idő,
S ím a folyosón mindig közelgve
Súlyos léptek hangos zaja jő.
Éjszak fénye néz az ablakon be
Véresen. Vonítnak az ebek,
Tibold alszik, Jerta megdermedve
Szólana s szavai nincsenek.
Véresen. Vonítnak az ebek,
Tibold alszik, Jerta megdermedve
Szólana s szavai nincsenek.
Csattogással tárul az ajtó föl,
Jerta félkönyökre dülve néz,
S ím a mátkaágy függönyredőit
Lassan vonja szét halotti kéz.
Jerta félkönyökre dülve néz,
S ím a mátkaágy függönyredőit
Lassan vonja szét halotti kéz.
Ármán áll ott, csillogó szemekkel,
Keblén Jertának hajfürte van,
S a fürtnek mellette tátongó seb
Vérzik, vérzik szörnyen, zordonan.
Keblén Jertának hajfürte van,
S a fürtnek mellette tátongó seb
Vérzik, vérzik szörnyen, zordonan.
"Jerta, Jerta ! most az én órám jő !
Hosszú a nap örömeidnek,
Míg én lent fázom hideg tanyámon,
Legalább hát most melengess meg !
Hosszú a nap örömeidnek,
Míg én lent fázom hideg tanyámon,
Legalább hát most melengess meg !
Látod-é e hajfürt ép, enyém vagy,
Az nem hervad, mint a rózsaszál !
S tudod-e nő, hogy csak szíved vérén
Melegedhetik fel a halál ? !"
Az nem hervad, mint a rózsaszál !
S tudod-e nő, hogy csak szíved vérén
Melegedhetik fel a halál ? !"
Ezzel vad Iángtól kigyúló arccal
A nő védtelen keblére dűl,
Míg ez szótlan párnájára roskad,
Érzéketlen, eszméletlenűl. -
A nő védtelen keblére dűl,
Míg ez szótlan párnájára roskad,
Érzéketlen, eszméletlenűl. -
Szürke reg derűl a szörnyű éjre,
Tibold ébred, csókkal ajakán
Símul Jertához, de visszaretten :
"Hah ! kiált, mért vagy oly halavány ?
Tibold ébred, csókkal ajakán
Símul Jertához, de visszaretten :
"Hah ! kiált, mért vagy oly halavány ?
Mért vagy oly hideg, nincs-é benned vér,
Jerta szólj !" - Ez búsan mosolyog :
"Oh egy élő, s egy holt kedvesének
Egy időben lenni vajh mi sok !"
Jerta szólj !" - Ez búsan mosolyog :
"Oh egy élő, s egy holt kedvesének
Egy időben lenni vajh mi sok !"
"Milyen eszmék ! kedvesem beteg vagy ?
Légy nyugodt, űzd szét a rémeket !"
"Ott nyugszom meg én csak - mond szelíden
A nő - hova e vérnyom vezet."
Légy nyugodt, űzd szét a rémeket !"
"Ott nyugszom meg én csak - mond szelíden
A nő - hova e vérnyom vezet."
Tibold fölkel s íme hajmeredve
Vérnyomot lát végig a szobán.
Fut mint őrült a havas vidéken
Ármán sírjáig a vér után.
Vérnyomot lát végig a szobán.
Fut mint őrült a havas vidéken
Ármán sírjáig a vér után.
Jön más éj, s a régi vendég véle,
Jerta a hónál fehérebb lett,
S minden reggel lábnyomok nélkűl a
Hóült sírhoz vérszalag vezet.
Jerta a hónál fehérebb lett,
S minden reggel lábnyomok nélkűl a
Hóült sírhoz vérszalag vezet.
S a hajnallal többé föl sem ébred
Végre a nő, nincs már benne vér.
Óh, a rózsa hervad, míg a hajfürt
Hervadhatlan zálogképen él !
Végre a nő, nincs már benne vér.
Óh, a rózsa hervad, míg a hajfürt
Hervadhatlan zálogképen él !
