Somlyó Zoltán: ÖRVÉNY
ÖRVÉNY
Mi eddig lelkemből kiégett,
azt soha vissza nem kapom!
A folyó medréből kilépett
s fölborította csónakom.
azt soha vissza nem kapom!
A folyó medréből kilépett
s fölborította csónakom.
Homály borult a kék hegyekre,
időelőtti alkonyat.
Az örvények felé megyek le,
mik elfogják a hangomat.
időelőtti alkonyat.
Az örvények felé megyek le,
mik elfogják a hangomat.
Pedig még egyet, egyet, egyet
be szép lett volna zengeni;
egy lány nevét... De jő az örvény
s eldalolni nem engedi.
be szép lett volna zengeni;
egy lány nevét... De jő az örvény
s eldalolni nem engedi.
Ó, nem maradhat bűntetetlen
egy élet, amely önmagát
keserű gúnnyal tépve egyre,
kioltja önnön csillagát.
egy élet, amely önmagát
keserű gúnnyal tépve egyre,
kioltja önnön csillagát.
