Tompa Mihály: VARRÓ LEÁNY.
VARRÓ LEÁNY.
Nagy-karácson éjszakáján
Barna gyolcs a lány ölében;
S míg a gyolcsot varrja némán:
Bús köny reszket szeme héján
S halvány ajka sóhajt mélyen.
Barna gyolcs a lány ölében;
S míg a gyolcsot varrja némán:
Bús köny reszket szeme héján
S halvány ajka sóhajt mélyen.
Harangoznak szent misére,
Ének zeng a születettnek!
S hogy lelkére vígasz jőjön:
Földre hull a hideg földön
S hő fohászi ömledeznek.
Ének zeng a születettnek!
S hogy lelkére vígasz jőjön:
Földre hull a hideg földön
S hő fohászi ömledeznek.
De a lányka bús szivének
Nem hoz enyhet az imádság!
Kinek abban éltet kére,
Melegséget hült szivére:
Holtan fekszik, - sirját ássák.
Nem hoz enyhet az imádság!
Kinek abban éltet kére,
Melegséget hült szivére:
Holtan fekszik, - sirját ássák.
________
Reggel váltja a nagy éjet,
Vőlegénye elmegy messze!
S hogy a mátka végbucsúja
Csókban, könyben rája húlla:
Vőlegénye elmegy messze!
S hogy a mátka végbucsúja
Csókban, könyben rája húlla:
| A koporsó beszegezve. |
Elindúl a gyász kiséret,
Énekelnek búsan, halkan ...
S mit a hű lány összeölte:
A koporsó szemfedője
Lobog, csattog a viharban.
Énekelnek búsan, halkan ...
S mit a hű lány összeölte:
A koporsó szemfedője
Lobog, csattog a viharban.
Domború a sirhalom már
A lenn-nyugvó hamvát födni;
(A harang is végsőt kondúl)
S hóval hintve a vihartúl,
Fehér, csendes mint a többi.
A lenn-nyugvó hamvát födni;
(A harang is végsőt kondúl)
S hóval hintve a vihartúl,
Fehér, csendes mint a többi.
________
Kis-karácson éjszakáján
Jő az álom szenderítőn;
S a hű mátkát koszorúsan,
Lánybaráti némán, búsan
Ott virasztják, a terítőn.
Jő az álom szenderítőn;
S a hű mátkát koszorúsan,
Lánybaráti némán, búsan
Ott virasztják, a terítőn.
A vers szövege első megjelenésekor ez volt:
Nagy karácson éjszakáján
Barna gyolcs a lány ölébe',
S percein az éjmagánynak
Keble súlyos bánatának
Bús könyűje gyűl szemébe.
Barna gyolcs a lány ölébe',
S percein az éjmagánynak
Keble súlyos bánatának
Bús könyűje gyűl szemébe.
S im harang, az éj felében
Szent misére intve, szólal:
Mig egyházban zeng az ének
A magas szülött nevének
Hívők ajkin buzgalommal:
Szent misére intve, szólal:
Mig egyházban zeng az ének
A magas szülött nevének
Hívők ajkin buzgalommal:
Térdre hull az éj leánya,
- Nincs valóján semmi földi -
S mig az éji mécs sugára
Glóriát fest homlokára:
Hő imáját mennybe küldi.
- Nincs valóján semmi földi -
S mig az éji mécs sugára
Glóriát fest homlokára:
Hő imáját mennybe küldi.
Ah de nem leng égi béke
A szelíd imádkozóra;
Akiért mondá imáját,
Megfutá e kurta pályát,
S fel nem ébred földi szóra.
A szelíd imádkozóra;
Akiért mondá imáját,
Megfutá e kurta pályát,
S fel nem ébred földi szóra.
Fellegekkel csókolózva
Felmosolyg a nap koránya;
Küzdve kínos érzetével
Elborítja gyászkönyével
Kedvesét a bú leánya.
Felmosolyg a nap koránya;
Küzdve kínos érzetével
Elborítja gyászkönyével
Kedvesét a bú leánya.
Rácsókolva végbucsúját,
Oly sötét, oly bús az élet!
Édes álma, szép reménye,
Mélyen alvó vőlegénye
Sirkövénél szétenyészett!
Oly sötét, oly bús az élet!
Édes álma, szép reménye,
Mélyen alvó vőlegénye
Sirkövénél szétenyészett!
Ének zendül s gyászkoporsót
Tesznek a sír jég-ölébe;
Amit a hű mátka varrott,
Szemfedője rajta leng ott
Téli nap havas szelébe'.
Tesznek a sír jég-ölébe;
Amit a hű mátka varrott,
Szemfedője rajta leng ott
Téli nap havas szelébe'.
________
Kis karácsony éjszakáján
Jő az álom szenderítőn,
Lány-baráti fájdalommal,
- Egy ajkán fagyott mosollyal -
Őt virasztják a terítőn.
Jő az álom szenderítőn,
Lány-baráti fájdalommal,
- Egy ajkán fagyott mosollyal -
Őt virasztják a terítőn.
