Tompa Mihály: HEGYESKŐ.
HEGYESKŐ.
Poprád, te pártos hűtelen folyam!
Kinek futásod más országba van,
Kinek futásod más országba van,
Nagy messze hagyván a szülő hazát,
Mikor életet hüs forrása ád!
Mikor életet hüs forrása ád!
Hogy nálunk annyi régi bánat él:
Köztünk lakozni medred habja fél?
Köztünk lakozni medred habja fél?
Hogy annyi köny hullt szét e jó hazán:
Határiból azért futamsz talán!?
Határiból azért futamsz talán!?
Hisz habjaidra, pártos szökevény!
Szivárványt ott sem boltoz enyhe fény.
Szivárványt ott sem boltoz enyhe fény.
Partod füzéről a zengő madár,
Mely a szabad légben dalolva jár:
Mely a szabad légben dalolva jár:
Szárnyára kél, - bús zaj rezzenti el! -
Más hont keresni zöngedelmivel.
Más hont keresni zöngedelmivel.
Poprád, te pártos hűtelen folyam!
Sugja meg habod, mely gyorsan zuhan,
Sugja meg habod, mely gyorsan zuhan,
Hol vette magát a kőszirt-darab,
Mely századok elfolyása alatt,
Mely századok elfolyása alatt,
Partod mentén megbarnultan hever?
- Testvéritől távol löketve el. -
- Testvéritől távol löketve el. -
Hegyeskőről beszélj nekünk regét,
Ki láttad e vidék történetét,
Ki láttad e vidék történetét,
És jól tudod: hogy a bércek felett
Pusztúló vár mikép emelkedett?
Pusztúló vár mikép emelkedett?
Im reng a hab... felette enyhe szél,
Halljuk, susogló ajka mit regél...?!
Halljuk, susogló ajka mit regél...?!
______
Csend s pusztaság ült a bércek fokán
Őrt álló szirtek ezredes mohán;
Midőn fáradt csapat jött a vidékre; -
Mely tűzhelyét vándorlással cserélte
A nép hever, - de a vezér soká áll...
- Felnőtt fiak hallgatnak oldalánál, -
Vizsgálva a tájt hosszan szótlanul...
A zöld hegyet, mely fenn szirtté fajul;
Alant a rónát s fénylő folyamot;
Határozottan ily szót hallatott:
«Maradjunk meg itt! mert feljebb s alább
Kalandozásra nincs kedvem tovább!
Tanyát e biztos bércek közt ütünk,
Kard és szerencse légyenek velünk!»
Őrt álló szirtek ezredes mohán;
Midőn fáradt csapat jött a vidékre; -
Mely tűzhelyét vándorlással cserélte
A nép hever, - de a vezér soká áll...
- Felnőtt fiak hallgatnak oldalánál, -
Vizsgálva a tájt hosszan szótlanul...
A zöld hegyet, mely fenn szirtté fajul;
Alant a rónát s fénylő folyamot;
Határozottan ily szót hallatott:
«Maradjunk meg itt! mert feljebb s alább
Kalandozásra nincs kedvem tovább!
Tanyát e biztos bércek közt ütünk,
Kard és szerencse légyenek velünk!»
Lubló lovag volt ez. S a fák alatt,
Megtelepült a hontalan csapat;
S helyet nézvén a szikláknak felette:
Lublóvárnak alapkövét letette.
Éjjel, nappal folyt a nehéz dolog,
De csak lassan haladt elő;
Lankadt, lankadt, végtére megtörött
A működő csekély erő.
A elbúsulván Lubló vezér szive:
Széthányta azt is, amit épite.
Megtelepült a hontalan csapat;
S helyet nézvén a szikláknak felette:
Lublóvárnak alapkövét letette.
Éjjel, nappal folyt a nehéz dolog,
De csak lassan haladt elő;
Lankadt, lankadt, végtére megtörött
A működő csekély erő.
A elbúsulván Lubló vezér szive:
Széthányta azt is, amit épite.
______
A rengeteg legzordabb tája
Gonosz léleknek volt tanyája;
Barlang-lakát sok ezer ölre
Felnyúló hegyes szirt jelölte.
S azt ki vészes körébe tévedt:
Kerülgeté rém és kisértet;
Hangos sírást, nyögő sohajt,
Harsány üvöltést halla majd;
Itt látott szép mosolygó alakot,
Ki rögtön rút csudává változott;
Ott gyászsereg koporsót emele,
S részeg násznép találkozott vele.
Egyik tünet megy, jő a másik;
Száz rém suhog, víjjog, cikázik.
És a vándor, bármely ösvényre tér:
Mindig csak a veszélyes szirthez ér.
Gonosz léleknek volt tanyája;
Barlang-lakát sok ezer ölre
Felnyúló hegyes szirt jelölte.
S azt ki vészes körébe tévedt:
Kerülgeté rém és kisértet;
Hangos sírást, nyögő sohajt,
Harsány üvöltést halla majd;
Itt látott szép mosolygó alakot,
Ki rögtön rút csudává változott;
Ott gyászsereg koporsót emele,
S részeg násznép találkozott vele.
Egyik tünet megy, jő a másik;
Száz rém suhog, víjjog, cikázik.
És a vándor, bármely ösvényre tér:
Mindig csak a veszélyes szirthez ér.
______
Midőn a föld mély álomba merűl:
Fölkel a zord vitéz és egyedűl
A rosz lélekhez mégyen,- hogy vele
Veszélyes tervekről beszélene.
Lakát háromszor megkerülve,
Kiáltott s midőn nem is vélte még:
A barlang átkozott lakója
Kék lángban a csúcson megjelenék;
Fölkel a zord vitéz és egyedűl
A rosz lélekhez mégyen,- hogy vele
Veszélyes tervekről beszélene.
Lakát háromszor megkerülve,
Kiáltott s midőn nem is vélte még:
A barlang átkozott lakója
Kék lángban a csúcson megjelenék;
| 'Építsd fel váram... |
| «Add lelked nékem...!» |
| S megszáradt a vér |
| A frigykötésen. |
______
A vár épült könnyű munkával,
Minden éjjel a lélek által,
Szilárd- s magasan állott már fala,
De a vezérnek nyugta nem vala!
Álmatlan tölte hosszu éjeket,
Mardosván vádló lelkiösmeret...
Vén már! - meghalhat holnap vagy ma,
S Hegyeskőnél lelkét eladta... !
Minden éjjel a lélek által,
Szilárd- s magasan állott már fala,
De a vezérnek nyugta nem vala!
Álmatlan tölte hosszu éjeket,
Mardosván vádló lelkiösmeret...
Vén már! - meghalhat holnap vagy ma,
S Hegyeskőnél lelkét eladta... !
Kevés nap mulva készen volt a vár; -
Hanem Lubló tovább nem birta már
Azt a tehert, mely malomkő gyanánt
Lelkén, testén megfeküdt egyaránt.
Egy kinnal töltött napnak éjjelén,
A kis csapattól búcsút sem vevén:
Kegyes barátok zárdájába ment,
- Zöldelő fák között mely álla lent, -
Elmonda mindent, és az ősz atyák
Bünvallomását hün kihallgaták,
És szentelt vizzel meghintvén fejét:
Kibékiték lelkiösméretét.
- Bizzál! az Ur kegyelme végtelen!
A megtérő bünösnek megbocsát...;
Lelked hit és reménység tartsa meg,
Itt a gonosz kezét nem nyujtja rád! -
S Lubló a szent atyák szavába híve:
Szőrköntösben leve a zárda híve.
Hanem Lubló tovább nem birta már
Azt a tehert, mely malomkő gyanánt
Lelkén, testén megfeküdt egyaránt.
Egy kinnal töltött napnak éjjelén,
A kis csapattól búcsút sem vevén:
Kegyes barátok zárdájába ment,
- Zöldelő fák között mely álla lent, -
Elmonda mindent, és az ősz atyák
Bünvallomását hün kihallgaták,
És szentelt vizzel meghintvén fejét:
Kibékiték lelkiösméretét.
- Bizzál! az Ur kegyelme végtelen!
A megtérő bünösnek megbocsát...;
Lelked hit és reménység tartsa meg,
Itt a gonosz kezét nem nyujtja rád! -
S Lubló a szent atyák szavába híve:
Szőrköntösben leve a zárda híve.
______
Midőn megérté a történetet:
A rosz lélek dühében reszketett.
A rosz lélek dühében reszketett.
Fölkelt, szétdulni, amit alkotott,
Hogy lásson helyén pusztulást, romot.
Hogy lásson helyén pusztulást, romot.
Mert hogy lélek-zsákmánya vesztve lőn:
Báná a munkát, melyet érte tőn.
Báná a munkát, melyet érte tőn.
Barlangjánál amely nyulott az égre:
Bőszült dühében a sziklát feltépte,
Bőszült dühében a sziklát feltépte,
Hogy a magasból azt a várra vetvén:
Halom legyen a benne vesztek testén.
És végrehajtja, mit magában feltett,
Ujján vivén a sziklát, mint a pelyhet;
Hanem a vár tornyából csengő szóval
Szentelt harang az éj felén megszólal;
A zárdából küldték a szent atyák,
Hogy a gonosznak lenne hangja gát;
S ugy lett. A követ rögtön elveté...
Mert ereje az által törve lőn;
A szirt a Poprád partjára esett, -
- S ő messze tűnt az éji levegőn. -
Halom legyen a benne vesztek testén.
És végrehajtja, mit magában feltett,
Ujján vivén a sziklát, mint a pelyhet;
Hanem a vár tornyából csengő szóval
Szentelt harang az éj felén megszólal;
A zárdából küldték a szent atyák,
Hogy a gonosznak lenne hangja gát;
S ugy lett. A követ rögtön elveté...
Mert ereje az által törve lőn;
A szirt a Poprád partjára esett, -
- S ő messze tűnt az éji levegőn. -
______
Kibékülvén Istennel és magával,
A szent ösvényen, melyet követe:
Az agg Lubló nyugton várá, hogy egyszer
Megkéri lelkét az Ur követe.
A nép, melyet ide vezérle régen:
Megtelepült a regényes vidéken;
S a várban, mely műve volt a gonosznak,
Fiai mindvégig békén lakoztak.
A szent ösvényen, melyet követe:
Az agg Lubló nyugton várá, hogy egyszer
Megkéri lelkét az Ur követe.
A nép, melyet ide vezérle régen:
Megtelepült a regényes vidéken;
S a várban, mely műve volt a gonosznak,
Fiai mindvégig békén lakoztak.
______
Mely az időtől megrongáltaték:
Ott áll a bércen Lubló vára még.
Ott áll a bércen Lubló vára még.
S melyet réműletében a gonosz
Lecsapott a hüs Poprád partihoz...
Lecsapott a hüs Poprád partihoz...
A kő ott van, - mint amit a borúlat,
Zugó szelek szárnyán, a földre hullat.
Zugó szelek szárnyán, a földre hullat.
A vers szövege első megjelenésekor e sor után:
«Kard és szerencse légyenek velünk» teljesen elütött
és így hangzott:
«Kard és szerencse légyenek velünk» teljesen elütött
és így hangzott:
| Lubló vezér szaván, a fák alatt |
| Megtelepült a hontalan csapat; |
| S kinézvén a sziklák között helyét: |
| Letette Lublóvár alapkövét. |
| A munka tűzzel folyt; de nem haladt |
| A működő csekély erő miatt, |
| Mely végre a nagy munkán megtörött, |
| Verejték-ejtő küzködés között; |
| S elbusultában a csapat feje |
| Széthányta azt is, amit épite. |
| A bérci táj legzordonabbika |
| Gonosz léleknek vala birtoka |
| Barlanglakát, a puszta rengeteg |
| Mélyén, hegyes kőszirt jelölte meg. |
| Ki vészes birkokába tévedett: |
| Bolygó rémektől megkisértetett; |
| Most hangos sírás és nyögö sóhaj, |
| Majd kelt mögötte harsogó kacaj; |
| Itt bájoló hölggyel találkozott, |
| Ki rögtön síri vázzá változott; |
| Ott gyászsereg koporsót emele, |
| S részeg násznép találkozott vele. |
| Ezer kápra kép, ezer csábalak |
| Tünék fel és el kurta perc alatt; |
| S a vándor, száz ut közt bár merre tért; |
| Mindig csak a vészes sziklához ért. |
| Kelvén mérges szidalmak ajakán: |
| Elindult a vezér nagy éjszakán |
| A lélek birtokába, hogy vele |
| Veszélyes alkuról beszélene. |
| S háromszor megkerülve lakhelyét, |
| Háromszor felkiáltvá önnevét: |
| A barlang átkozott lakója, kék |
| Lángban, a csúcs felett megjelenék. |
| Az ősz vezér szót válta véle és... |
| Meglőn a lélekvesztő frigykötés. |
| A lélek által, minden éjfelen |
| A munka folyt, láthatlan, hirtelen, |
| Magasan állott már a vár fala, |
| De a vezérnek nyugta nem vala. |
| Álmatlan tölte hosszu éjeket, |
| Mardosván vádló lelkiösmeret: |
| Fején ősz szálak... vége oly közel... |
| S Hegyeskőnél lelkét igérte el! |
| Napok mulának s készen áll a vár, |
| Midőn tovább nem birta lelke már |
| Lubló vezérnek a gyötrő tehert, |
| Malomkőként mely bús lelkén hevert. |
| A kínnal töltött éjek egyikén, |
| A kis csapattól búcsút sem vevén: |
| - Zöldelő fák között mely álla lent, - |
| Kegyes barátok zárdájába ment. |
| Elmonda mindent és az ősz atyák |
| Bűnvallomását hűn kihallgaták; |
| És szentelt vizzel meghintvén fejét, |
| Ekkép nyugaszták lelkisméretét: |
| - Bizzál, az Úr kegyelme végtelen! |
| A megtérő bűnösnek megbocsát; |
| Lelked hit és reménység tartsa meg: |
| Itt a gonosz kezét nem tészi rád! - |
| S Lubló, - ki szőrruhába öltözék |
| A zárda híveül avattaték. |
| Midőn megérté a történetet |
| A rosz lélek - mint rontó fergeteg |
| Szilaj dühében felzúdult legott, |
| Hogy szerte-dúlná, amit alkotott. |
| Mert hogy lélekzsákmánya veszve lőn: |
| Báná a munkát, melyet érte tőn. |
| S amely sötét barlangját födte el: |
| Bőszült haragban, zúgva tépte fel |
| Az óriási nagyságú követ, |
| Melyet kétség kivül a várra vet... |
| De amint a magasban zúgva ment, |
| - Kis újján víve mint könnyű pehelyt |
| A sziklát, - ím a vártoronyba fenn: |
| Szentelt harang kondult meg hirtelen, |
| Mit a zárdából küldtek szent atyák, |
| Hogy a gonosznak lenne hangja, gát. |
| És úgy lőn, hangja most az átkozott |
| Ellenségnek szörnyű kint okozott; |
| És a követ rémülten elveté... |
| Hatalma mert örökre törve lőn; |
| A szikla Poprád partihoz lehullt, |
| S ő messze tünék a kék levegőn. |
| Lublót, az ősz vezért, a zárda szent |
| Falán belől megszállta lelki csend; |
| Élvén bőjt és imádkozás között: |
| Lelkéből a zaj messze költözött; |
| Isten s magával megbékülve így: |
| Hosszúra terjedt élte végiben, |
| Hitben, nyugodtan, fájdalmatlanúl |
| Elszenderült az Úrban, csendesen. |
| S a lélek karja melyet épitett: |
| Épen maradt a vár a bérc felett, |
| S Lubló három fiával a sereg |
| Tetsző tájékin telepűle meg. |
| Mely századoktól megrongáltaték: |
| Ott áll a bércen Lubló vára még; |
| S melyet réműletében a gonosz |
| Lélek csaptt hüs Poprád partihoz: |
| Hegyes kő ott van, mintha fellegek |
| Honából hozta volna fergeteg. - |
