Tóth Árpád: A READINGI FEGYHÁZ BALLADÁJA
A READINGI FEGYHÁZ BALLADÁJA
Oscar Wilde
Néhai C. T. W. királyi lovasgárdista közlegény emlékezetére, aki meghalt a readingi fegyházban, 1896. július hó 7-én.
1
Ő már skárlát egyenruhát
Vér- s borszinűt nem ölt,
Mert vér s bor mocskolá kezét,
S elfogták, sorsa betölt,
A némbernél, kit szeretett,
S kit ágyában megölt.
Vér- s borszinűt nem ölt,
Mert vér s bor mocskolá kezét,
S elfogták, sorsa betölt,
A némbernél, kit szeretett,
S kit ágyában megölt.
És szürke rongyban rótta szegény
A rabsort, a sivárt,
Fején krikett-sapkát viselt,
És víg ütemre járt,
De még sohsem láttam szemet,
Napfényre oly sovárt.
Nem láttam senkit oly mohón
Csüggni a kis darab
Kékségen az udvar fölött,
Mit égnek hí a rab,
A rabsort, a sivárt,
Fején krikett-sapkát viselt,
És víg ütemre járt,
De még sohsem láttam szemet,
Napfényre oly sovárt.
Nem láttam senkit oly mohón
Csüggni a kis darab
Kékségen az udvar fölött,
Mit égnek hí a rab,
Egy más kört én is róttam ott,
Mely torz sétán forog;
Tűnődtem: őt mi nyomja, mi bűn?
Súlyos vagy könnyü dolog?
S mögöttem egy hang súgva szólt:
"A cimbora lógni fog!"
Mely torz sétán forog;
Tűnődtem: őt mi nyomja, mi bűn?
Súlyos vagy könnyü dolog?
S mögöttem egy hang súgva szólt:
"A cimbora lógni fog!"
Úr Jézus! a vak udvar ott
Fordult egyet velem,
Izzó vasburaként a lég
Rámzúdult hirtelen,
S bár lelkem rég kín marta, most
Más fájt, más gyötrelem.
Fordult egyet velem,
Izzó vasburaként a lég
Rámzúdult hirtelen,
S bár lelkem rég kín marta, most
Más fájt, más gyötrelem.
Az vájt belém: mi űzi őt,
Hogy oly loholva jár?
S az izzó égre gyúlva bús
Szeme mért oly sovár?
- Megölte, akit szeretett,
S meg kellett halnia már!
Hogy oly loholva jár?
S az izzó égre gyúlva bús
Szeme mért oly sovár?
- Megölte, akit szeretett,
S meg kellett halnia már!
*
De mind megöljük, amit szeretünk,
Tagadni ne is akard:
Van úgy, hogy zord nézés is öl,
S van méreg, bókba takart,
S a gyávák gyöngéd gyilka csók,
De a bátrak fegyvere kard!
Tagadni ne is akard:
Van úgy, hogy zord nézés is öl,
S van méreg, bókba takart,
S a gyávák gyöngéd gyilka csók,
De a bátrak fegyvere kard!
S van agg, aki szerelmet öl,
S van, aki ifju még,
Soknak vad marku pribékje Kéj,
S a Pénz is ily pribék,
De ki késsel öl, irgalmasabb,
Mert úgy gyorsabb a vég.
S van, aki ifju még,
Soknak vad marku pribékje Kéj,
S a Pénz is ily pribék,
De ki késsel öl, irgalmasabb,
Mert úgy gyorsabb a vég.
S van hosszu láz, s van röpke hév,
S hány ád meg vesz vele!
Szerelmet ez zokogva tép,
S az szótlan rázza le -,
De mind csak öl, aki szeret,
Bár nem mind hal bele.
S hány ád meg vesz vele!
Szerelmet ez zokogva tép,
S az szótlan rázza le -,
De mind csak öl, aki szeret,
Bár nem mind hal bele.
*
Nem mind hal csúf szégyenhalált,
Mikor - oh, szörnyü vég! -
A nyak körül hurok kerül,
S takarva az arc, a kék,
És várja a lábbal alázuhanót
A pallón sanda lék.
Mikor - oh, szörnyü vég! -
A nyak körül hurok kerül,
S takarva az arc, a kék,
És várja a lábbal alázuhanót
A pallón sanda lék.
S a néma őrök közt sem ül,
Kik, telvén éjre nap,
Lesik, csordul-e könnye már,
S hogy mily imákba kap,
S nem lopja-é meg börtönét,
Hol ő a préda: a rab?
Kik, telvén éjre nap,
Lesik, csordul-e könnye már,
S hogy mily imákba kap,
S nem lopja-é meg börtönét,
Hol ő a préda: a rab?
S hűs hajnali cellán sem riad,
S zord népet nem talál:
Vacogva eléje fehér pap és
Setét sheriff nem áll,
Se éj-tógás direktor úr,
Kinek arca is sárga Halál.
S zord népet nem talál:
Vacogva eléje fehér pap és
Setét sheriff nem áll,
Se éj-tógás direktor úr,
Kinek arca is sárga Halál.
S nem ugrik föl, a rabruhát
Kapkodva, míg a rideg
Felcser zsebórán méri le,
Mint ráng az árva ideg,
Melynek kín e halk tik-tak is,
S mint zord kalapács üti meg.
Kapkodva, míg a rideg
Felcser zsebórán méri le,
Mint ráng az árva ideg,
Melynek kín e halk tik-tak is,
S mint zord kalapács üti meg.
S nem érzi, torkán mint kapar
Vad szomj is, esztelen,
Ha jő a nagykesztyűs bakó,
Lágy posztón, nesztelen,
S hármas bőrszíjjal megköti őt,
S több szomja sosem leszen...
S főhajtva gyászimát se hall,
Mely búgva szivébe tép,
S míg rettegése is arra vall,
Hogy teste-lelke ép,
Koporsóján se botlik át,
Ha az únt mühelybe lép.
Vad szomj is, esztelen,
Ha jő a nagykesztyűs bakó,
Lágy posztón, nesztelen,
S hármas bőrszíjjal megköti őt,
S több szomja sosem leszen...
S főhajtva gyászimát se hall,
Mely búgva szivébe tép,
S míg rettegése is arra vall,
Hogy teste-lelke ép,
Koporsóján se botlik át,
Ha az únt mühelybe lép.
S nem nézi merőn, ha fényt verőn
Gyúl fönn az üvegtető,
És cserepes ajkán se repes
Vágy: könnyü halált epedő,
S vonagló arcán Kajafás
Csókját sem érezi ő...
Gyúl fönn az üvegtető,
És cserepes ajkán se repes
Vágy: könnyü halált epedő,
S vonagló arcán Kajafás
Csókját sem érezi ő...
2
Hat hétig rótta, szürke társ,
Az udvart, a sivárt,
S krikett-sapkásan és vidám,
Dacos ütemre járt,
De még sohsem láttam szemet,
Napfényre oly sovárt.
Az udvart, a sivárt,
S krikett-sapkásan és vidám,
Dacos ütemre járt,
De még sohsem láttam szemet,
Napfényre oly sovárt.
Nem láttam senkit oly mohón
Csüggni a kis darab
Kékségen a fejünk felett,
Mit égnek hí a rab,
S min gyapjas felhőt tépdes a szél,
Míg foszló bolyha marad.
Csüggni a kis darab
Kékségen a fejünk felett,
Mit égnek hí a rab,
S min gyapjas felhőt tépdes a szél,
Míg foszló bolyha marad.
Balgán ő nem tördelt kezet,
Mint aki költi még
A hűlt Reményt, mely szörnyü odúnk
Vak éjén halva rég,
Csak hagyta: szemét hadd telje a nap
S mellét a reggeli lég.
Mint aki költi még
A hűlt Reményt, mely szörnyü odúnk
Vak éjén halva rég,
Csak hagyta: szemét hadd telje a nap
S mellét a reggeli lég.
Kezet nem tördelt, s könnye se hullt,
S nem volt se vad, se mord,
Csak itta a langy lég lágy italát,
Mint melybe mák leve forrt,
S nyílt szájjal itta a napot,
Mint drága, isteni bort.
És én s a másik árva raj,
Mely ott körben forog,
Feledtük, rajtunk mi a gond,
Mily nagy vagy könnyü dolog,
S a bús csapat szeme rátapadt
A társra, ki lógni fog.
S nem volt se vad, se mord,
Csak itta a langy lég lágy italát,
Mint melybe mák leve forrt,
S nyílt szájjal itta a napot,
Mint drága, isteni bort.
És én s a másik árva raj,
Mely ott körben forog,
Feledtük, rajtunk mi a gond,
Mily nagy vagy könnyü dolog,
S a bús csapat szeme rátapadt
A társra, ki lógni fog.
S oly furcsa volt az: látni őt,
Mily víg ütemre jár,
És furcsa volt szemén a tűz,
A fényre oly sovár,
S oly furcsa volt: a számadást
Már tudni, mi rája vár.
Mily víg ütemre jár,
És furcsa volt szemén a tűz,
A fényre oly sovár,
S oly furcsa volt: a számadást
Már tudni, mi rája vár.
*
Mert a szil s a cser tavasszal ezer
Rügyet vigan nyitó,
De mennyire más a vad, viperás
Tövön nőtt bús bitó,
Mely ha tar, ha zöld, valakit megölt,
S gyümölcse undoritó.
Rügyet vigan nyitó,
De mennyire más a vad, viperás
Tövön nőtt bús bitó,
Mely ha tar, ha zöld, valakit megölt,
S gyümölcse undoritó.
És kegyteli táj, hol már mi se fáj,
A föld fiának az ég,
De fönn a bús padon a gúzs
Közt nyögni szörnyü a vég:
Az ég honát szűk hurkon át
Utolszor látni még...
A föld fiának az ég,
De fönn a bús padon a gúzs
Közt nyögni szörnyü a vég:
Az ég honát szűk hurkon át
Utolszor látni még...
És édes, amíg a szív ere víg,
Hegedűre az ifjui tánc,
A flóta ha zeng, a hárfa ha peng,
És perdül a fürge lánc,
De jaj, ha holt lábad bomolt
Táncával a szélbe rángsz!
Hegedűre az ifjui tánc,
A flóta ha zeng, a hárfa ha peng,
És perdül a fürge lánc,
De jaj, ha holt lábad bomolt
Táncával a szélbe rángsz!
Így, napra nap, mi, sok árva rab,
Lestük szegény fiút,
S tűnődtünk: jaj, ránk is talán
Ily végzet átka jut:
Les a gyúlt Pokol, s csak bujdokol
Vak lelkünk, s mit se tud.
Lestük szegény fiút,
S tűnődtünk: jaj, ránk is talán
Ily végzet átka jut:
Les a gyúlt Pokol, s csak bujdokol
Vak lelkünk, s mit se tud.
*
Végül, holt társ, már nem loholt,
Hol a bús nép körbe jár,
S tudtam: köréje setét rekeszt
Vádlottak padja zár,
S hogy isten szép földjén soha
Nem láthatom újra már.
Hol a bús nép körbe jár,
S tudtam: köréje setét rekeszt
Vádlottak padja zár,
S hogy isten szép földjén soha
Nem láthatom újra már.
Sorsunk ez volt: két dúlt hajó,
Vész közt találkozó,
Jelünk se volt, szavunk se szólt,
De mért is volna a szó:
találkozónk nem ünnepi est,
Rút nap volt, búra hozó.
Vész közt találkozó,
Jelünk se volt, szavunk se szólt,
De mért is volna a szó:
találkozónk nem ünnepi est,
Rút nap volt, búra hozó.
Két számkivetettre így borult
Börtönfalas setét,
Kiket már minden szív kizárt,
S a jó isten se véd:
A fogda-pokol, hol a Bűn lakol,
Ránk csapta vas fedelét.
Börtönfalas setét,
Kiket már minden szív kizárt,
S a jó isten se véd:
A fogda-pokol, hol a Bűn lakol,
Ránk csapta vas fedelét.
3
Falak öve közt, zárkák köve közt
Nyirkos, mély udvar áll,
Itt szítt leget ő, hol az égi tető
Bús ólomszínt szitál,
S kétoldalt két őr leste, nehogy
Elkapja már a halál.
Nyirkos, mély udvar áll,
Itt szítt leget ő, hol az égi tető
Bús ólomszínt szitál,
S kétoldalt két őr leste, nehogy
Elkapja már a halál.
S benn a padon sem ült szabadon,
Még ott is, éjre nap,
Lesték, ha kelve könnye pereg,
S ha fekve imákba kap,
Lesték, ne lopja meg a bitót,
Hol ő lesz préda: a rab.
Még ott is, éjre nap,
Lesték, ha kelve könnye pereg,
S ha fekve imákba kap,
Lesték, ne lopja meg a bitót,
Hol ő lesz préda: a rab.
S szabott rá az igazgató
Zord rendszabály-hadat:
Jött orvos, kinek a halál
Csak kór-tény, szürke adat,
S naponta kétszer pap, ki beszól,
S szent könyvecskéket adat.
Zord rendszabály-hadat:
Jött orvos, kinek a halál
Csak kór-tény, szürke adat,
S naponta kétszer pap, ki beszól,
S szent könyvecskéket adat.
S naponta kétszer szítt pipát,
Egy-egy pint sört is ivott,
Elszánt lelkén a rettegés
Már nem talált buvót,
Sőt szava már: - oh, jönne bár! -
Bakót vigan hivott.
Egy-egy pint sört is ivott,
Elszánt lelkén a rettegés
Már nem talált buvót,
Sőt szava már: - oh, jönne bár! -
Bakót vigan hivott.
S egy őr se merte kérdeni,
E torz szó mire megyen?
Mert aki mord foglári sort
Vállalt, így is tegyen:
Annak kemény ajkán lakat
S arcán álarc legyen.
E torz szó mire megyen?
Mert aki mord foglári sort
Vállalt, így is tegyen:
Annak kemény ajkán lakat
S arcán álarc legyen.
Oh, mert különben halk szava tán
Könnyes lesz és szelíd,
S a gyilkosok odvába zárt
Szánalom kin segít?
Testvéri beszéd áldott neszét
Melyik sziv érti meg itt?
Könnyes lesz és szelíd,
S a gyilkosok odvába zárt
Szánalom kin segít?
Testvéri beszéd áldott neszét
Melyik sziv érti meg itt?
*
S csak jártuk a kört: bicegő, gyötört
Dísz-falka, bohóci raj,
S nem vájta agyunk, hogy kik vagyunk:
Pokol brigádja, hajh!
Csupa maskara-báb, csupa ón-sulyu láb,
S tövig lenyírva a haj.
Dísz-falka, bohóci raj,
S nem vájta agyunk, hogy kik vagyunk:
Pokol brigádja, hajh!
Csupa maskara-báb, csupa ón-sulyu láb,
S tövig lenyírva a haj.
S téptünk kátrányos kötelet,
S körmünk vérzett s letört,
Ajtók pora várt, sikáltuk a zárt,
Más meg cellát söpört,
S deszkás folyosót mind sorba mosott,
Csörgetve a csöbört.
S körmünk vérzett s letört,
Ajtók pora várt, sikáltuk a zárt,
Más meg cellát söpört,
S deszkás folyosót mind sorba mosott,
Csörgetve a csöbört.
S mind tört köveket, s varrt zsákszövetet,
S fúrt porló sziklafalon,
S pléhet kalapált, s fájó dala szállt,
Hol izzaszt kerge malom,
De a szívbe bent iszonyu csend,
Ott húnyt a Borzalom!
S fúrt porló sziklafalon,
S pléhet kalapált, s fájó dala szállt,
Hol izzaszt kerge malom,
De a szívbe bent iszonyu csend,
Ott húnyt a Borzalom!
Csend, rémitő... a rém idő
Állt -, hínárfogta ár -,
S feledte mind, felé mi int,
Rab-sír, tébolyda bár,
Míg egy este, láttuk, visszajövet:
Egy friss sír nyílt üre vár!
Állt -, hínárfogta ár -,
S feledte mind, felé mi int,
Rab-sír, tébolyda bár,
Míg egy este, láttuk, visszajövet:
Egy friss sír nyílt üre vár!
Óh, élőt várt a tágra tárt
Ásító, sárga torok,
Vérért epedt a rög s a repedt,
Gyűrűs aszfalt-burok,
S tudtuk: mire új hajnal szele fúj,
Egy társunk lógni fog!
Ásító, sárga torok,
Vérért epedt a rög s a repedt,
Gyűrűs aszfalt-burok,
S tudtuk: mire új hajnal szele fúj,
Egy társunk lógni fog!
Jöttünk befelé, s lelkünk betelé
A Sors, a Halál, a Gond,
S jött kis táskával a bakó:
Imbolygó esti pont,
S a számozott vas-sírba ki-ki
Vacogva szerteosont.
A Sors, a Halál, a Gond,
S jött kis táskával a bakó:
Imbolygó esti pont,
S a számozott vas-sírba ki-ki
Vacogva szerteosont.
*
És éjjel a holt folyosókon át
Úgy sejlett, rém-raj ered,
S leng, jár s oson e vas városon,
Nesz nélkül töltve teret,
S a rács mögül, hol az éj meg-ül,
Viasz arcuk lesbe mered.
Úgy sejlett, rém-raj ered,
S leng, jár s oson e vas városon,
Nesz nélkül töltve teret,
S a rács mögül, hol az éj meg-ül,
Viasz arcuk lesbe mered.
S ő úgy pihent ott, mint akit
Künn ringat szende rét,
Nem is értették zord őrei
Édes mély szenderét:
Hogyan alhatik így, aki érzi nyakán
A hóhér kenderét?
Künn ringat szende rét,
Nem is értették zord őrei
Édes mély szenderét:
Hogyan alhatik így, aki érzi nyakán
A hóhér kenderét?
Pihenni ki bír, hol nyögve sír
Még az is, féktelen,
Ki csak ölt, s rabolt, s könnye sose folyt,
S most virraszt végtelen,
Míg agyán vadul a más kínja dúl,
És gyötri éktelen?
Még az is, féktelen,
Ki csak ölt, s rabolt, s könnye sose folyt,
S most virraszt végtelen,
Míg agyán vadul a más kínja dúl,
És gyötri éktelen?
Jaj, szörnyü az: vergődni a más
Halálos bűneért,
Mint kard hegye szúr, mely a szívbe fúr
Tövig, s mérgezve sért,
S rá könny pereg, óncsöppü sereg,
Bár más ontotta a vért.
Halálos bűneért,
Mint kard hegye szúr, mely a szívbe fúr
Tövig, s mérgezve sért,
S rá könny pereg, óncsöppü sereg,
Bár más ontotta a vért.
Posztópapucsos sok nesztelen őr
Cellánkba be-belesett,
És szánta a rajt, mely a kőre hajt
Bús főt, gyötrelmeset,
S mely - óh, csoda! - mint még soha:
Imázva térdre esett...
Cellánkba be-belesett,
És szánta a rajt, mely a kőre hajt
Bús főt, gyötrelmeset,
S mely - óh, csoda! - mint még soha:
Imázva térdre esett...
Vergődve folyt, s vad volt, s bomolt
Térdelve, imázva e tor,
Setét gyászsátrat vont föl az éj,
S az is dúlt volt s komor,
S bűnbánatunk zord íze mart,
Mint spongyán keserü bor.
Térdelve, imázva e tor,
Setét gyászsátrat vont föl az éj,
S az is dúlt volt s komor,
S bűnbánatunk zord íze mart,
Mint spongyán keserü bor.
*
Kelt szürke zaj, kelt rőt zsivaj:
A kakas hangja szólt,
De vackunk torz nép kúszta körül,
S az éj még nem oszolt;
Úgy tünt: örök tánccal pörög
A sok gonosz kobold.
A kakas hangja szólt,
De vackunk torz nép kúszta körül,
S az éj még nem oszolt;
Úgy tünt: örök tánccal pörög
A sok gonosz kobold.
Újult, ha szűnt: kelt, meg tovatűnt,
Mint ködben utassereg,
Surrant a minét, mely a hold szinét
Ellepve ködbe pereg,
Míg lejtve vegyűl, aki lakzira gyűl.
S szörny bájjal incseleg.
Mint ködben utassereg,
Surrant a minét, mely a hold szinét
Ellepve ködbe pereg,
Míg lejtve vegyűl, aki lakzira gyűl.
S szörny bájjal incseleg.
Mert láttuk, amint kacsintva int
Az árnyraj, s karba-kar
Kört körre kerül, s új táncnak örül.
Szellemcsárdást kavar,
Vadat s furát, száz torz figurát,
Mint szél, ha fövenyt zavar.
Az árnyraj, s karba-kar
Kört körre kerül, s új táncnak örül.
Szellemcsárdást kavar,
Vadat s furát, száz torz figurát,
Mint szél, ha fövenyt zavar.
S járták tovább, mint ferde fabáb
Ráng dróthegyü lábaival,
S fülünkbe gyűlt s iszonyt fütyült
Rút maszkjuk alól a dal,
Mely a holtakat is, jaj, a holtakat is
Fölkelti, úgy rivall:
Ráng dróthegyü lábaival,
S fülünkbe gyűlt s iszonyt fütyült
Rút maszkjuk alól a dal,
Mely a holtakat is, jaj, a holtakat is
Fölkelti, úgy rivall:
"Hujhuj!" - így üvölt - "jó tág ez a föld!
De a béklyó lomha suly ám!
És úri dolog, ha a kocka forog,
Csak nyerni s nem ülni pulyán -,
De a Bűn lever, s nem nyer, aki mer
A Szégyen zord lebuján!"
De a béklyó lomha suly ám!
És úri dolog, ha a kocka forog,
Csak nyerni s nem ülni pulyán -,
De a Bűn lever, s nem nyer, aki mer
A Szégyen zord lebuján!"
S nem volt levegő ez a lebegő
Ujjongó, pokoli nép,
Jaj! tudja a rab, kit a lánc harap,
S a vas lehúz, ha lép -,
Krisztus sebére! - tudja, hogy él
Mind-mind ez a fancsali kép!
Ujjongó, pokoli nép,
Jaj! tudja a rab, kit a lánc harap,
S a vas lehúz, ha lép -,
Krisztus sebére! - tudja, hogy él
Mind-mind ez a fancsali kép!
Kört körre még -, forgó kerék -,
Pár párt kuncogva karolt,
S volt, aki kiállt, s bájat kinált,
S a lépcsőn felfarolt,
S mind leste imánk, s kancsítva ránk
Így majmolt és udvarolt.
Pár párt kuncogva karolt,
S volt, aki kiállt, s bájat kinált,
S a lépcsőn felfarolt,
S mind leste imánk, s kancsítva ránk
Így majmolt és udvarolt.
A reggeli szél már nyögve suhant,
De még vak volt a lég,
Sűrű szövetét a nagy, éji, setét
Szövőszék szőtte még,
Ám térden a rab mind félte a nap
Jöttét, mely bosszura ég.
De még vak volt a lég,
Sűrű szövetét a nagy, éji, setét
Szövőszék szőtte még,
Ám térden a rab mind félte a nap
Jöttét, mely bosszura ég.
És nyögve a szél átjárta a hűs,
Könnymosta, zárt falakat,
S mint érchorog, küllőn ha forog,
Perc percbe fájva akadt:
Bús szél! mit tettünk, hogy reánk
Ily vad dühöd szakadt?
Könnymosta, zárt falakat,
S mint érchorog, küllőn ha forog,
Perc percbe fájva akadt:
Bús szél! mit tettünk, hogy reánk
Ily vad dühöd szakadt?
Majd láttam a rács-árny ón-fonatát,
Hogy a mészfalon lenyúl,
Szemközt a priccsel, milyet az ács
Pár deszkából gyalul,
S tudtam: már messze, valahol
Az Úr vérhajnala gyúl.
Hogy a mészfalon lenyúl,
Szemközt a priccsel, milyet az ács
Pár deszkából gyalul,
S tudtam: már messze, valahol
Az Úr vérhajnala gyúl.
*
Hat óra... cellát söprögetünk...
Hét óra... újra csend...
De mintha vakon a holt falakon
Nagy szárny suhogna fent,
Bús fagy szele száll: a nagyúr, a Halál
Ím ölni megjelent.
Hét óra... újra csend...
De mintha vakon a holt falakon
Nagy szárny suhogna fent,
Bús fagy szele száll: a nagyúr, a Halál
Ím ölni megjelent.
Nem volt e vendég leple bibor,
S nem hozta hold-szinü ló,
Pár ölnyi zsineg, faggyús fa-sinek -,
Bitóra ennyi való;
Mit a Rém hozott, csak ily átkozott
Gúzs volt, szörny tettre jó.
S nem hozta hold-szinü ló,
Pár ölnyi zsineg, faggyús fa-sinek -,
Bitóra ennyi való;
Mit a Rém hozott, csak ily átkozott
Gúzs volt, szörny tettre jó.
S mint éji had, ha lápra akad,
S hinár fon a lábra bogot,
Pisszenni se mert, imát se kevert
A sok rab, s nem zokogott -,
Csak meghalt bennünk ott valami:
A Remény halt meg ott.
S hinár fon a lábra bogot,
Pisszenni se mert, imát se kevert
A sok rab, s nem zokogott -,
Csak meghalt bennünk ott valami:
A Remény halt meg ott.
Mert zord útján a Bűnhődés
Jön-jön, s a lépte komor,
Gyöngét lever, erőst lezúz,
Rágázol, s hant fedi, por,
S vad szörnyeken is, apagyilkoson is
Vas-sarka áttipor...
Jön-jön, s a lépte komor,
Gyöngét lever, erőst lezúz,
Rágázol, s hant fedi, por,
S vad szörnyeken is, apagyilkoson is
Vas-sarka áttipor...
*
Így vártuk a nyolc bús óraütést,
S már nyelvünk marta a láz,
Mert nyolcra ha kong ez a szörnyü gong,
Egy lelket porba aláz,
S vad gúzzsal a Sors, az ölni gyors,
Jót s rosszat sorba gyaláz.
S már nyelvünk marta a láz,
Mert nyolcra ha kong ez a szörnyü gong,
Egy lelket porba aláz,
S vad gúzzsal a Sors, az ölni gyors,
Jót s rosszat sorba gyaláz.
Így vártuk, tétlen, a zord jeladást,
Halk raj, mely élni se mer,
Sok lomha rab, bús szirt-darab,
Mely holt pusztán hever,
S csak a szíve dobog, mind dob ha dohog,
Mit őrült bú dühe ver.
Halk raj, mely élni se mer,
Sok lomha rab, bús szirt-darab,
Mely holt pusztán hever,
S csak a szíve dobog, mind dob ha dohog,
Mit őrült bú dühe ver.
*
S riadt a hang: a rabharang
Felverte a gyász leget,
S minden zugot átkúszva bugott
Ajaj, a szárnyaszegett,
Mint bélpoklos ha bújva rí
Zsongó zsombék megett.
Felverte a gyász leget,
S minden zugot átkúszva bugott
Ajaj, a szárnyaszegett,
Mint bélpoklos ha bújva rí
Zsongó zsombék megett.
S mint bús álomból, mely felénk
Rémtükröt forditó,
Elénk kép tűnt, zsíros hurok
S éjszínű, zord bitó
És jajduló, hörgésbe fuló
Ima hangja is, ordító...
Rémtükröt forditó,
Elénk kép tűnt, zsíros hurok
S éjszínű, zord bitó
És jajduló, hörgésbe fuló
Ima hangja is, ordító...
S hogy mily iszonyú volt ez a bú
S a végső orditás,
A vad sohajok s vérízü jajok -,
Mint én, nem tudja más,
Mert annak, aki több életet él,
Sírt több halál is ás.
S a végső orditás,
A vad sohajok s vérízü jajok -,
Mint én, nem tudja más,
Mert annak, aki több életet él,
Sírt több halál is ás.
4
Nincsen rab-istentisztelet
Bitós foltú napon,
Mert akkor a káplán szíve nehéz,
Vagy arca fakó nagyon,
S jaj volna látni mord szemét,
S ami benne írva vagyon.
Bitós foltú napon,
Mert akkor a káplán szíve nehéz,
Vagy arca fakó nagyon,
S jaj volna látni mord szemét,
S ami benne írva vagyon.
Benn vártuk hát a bús delet,
Míg végre az óra kong,
És kulcscsomó csörg arrafelé,
Hol cellák népe borong,
S külön, szűk poklából ki-ki
A vaslépcsőre szorong.
Míg végre az óra kong,
És kulcscsomó csörg arrafelé,
Hol cellák népe borong,
S külön, szűk poklából ki-ki
A vaslépcsőre szorong.
De künn, az édes levegőn,
Nem a régi séta járt;
Láttuk: sok arcot kín meszel,
Mást meg zöld színbe márt,
S nem láttam én még ennyi szemet,
Napfényre ily sovárt.
Nem a régi séta járt;
Láttuk: sok arcot kín meszel,
Mást meg zöld színbe márt,
S nem láttam én még ennyi szemet,
Napfényre ily sovárt.
Nem láttam népet ily mohón
Csüggni a kis darab
Kékségen messzi, messzi fönn,
Mit égnek hí a rab,
S mint könnyü felhőket tova
Szabad szél víg lehe kap.
Csüggni a kis darab
Kékségen messzi, messzi fönn,
Mit égnek hí a rab,
S mint könnyü felhőket tova
Szabad szél víg lehe kap.
De sok közülünk csüggeteg
Lankasztott bús fejet,
Tudván: őt illetné halál
Ama másik helyett,
Hisz az csak élőt ölt, de ő
Földúlt egy sírhelyet.
Lankasztott bús fejet,
Tudván: őt illetné halál
Ama másik helyett,
Hisz az csak élőt ölt, de ő
Földúlt egy sírhelyet.
Mert az, ki már másodszor öl,
Egy sírt is újra dúl,
A foltos leplü régi holt
Kikél, s új vére hull,
Sűrű kövér csöppel a vér
Hull egyre s hasztalanul!...
Egy sírt is újra dúl,
A foltos leplü régi holt
Kikél, s új vére hull,
Sűrű kövér csöppel a vér
Hull egyre s hasztalanul!...
Hordván csúf, majmos clown-ruhát,
Mint horgos nyílsor a rajz,
Csöndben keringtünk, míg a csuszós
Aszfalton járta a hajsz,
Csöndben keringtünk, lomha csapat,
Kit szóra semmi sem ajz.
Mint horgos nyílsor a rajz,
Csöndben keringtünk, míg a csuszós
Aszfalton járta a hajsz,
Csöndben keringtünk, lomha csapat,
Kit szóra semmi sem ajz.
Csöndben keringtünk, és üres
Agyunkon át a Múlt,
Az emlékek setét szele
Vadul süvítve dúlt,
S előttünk borzalom loholt,
S nyomunka Iszony lapult.
Agyunkon át a Múlt,
Az emlékek setét szele
Vadul süvítve dúlt,
S előttünk borzalom loholt,
S nyomunka Iszony lapult.
*
S lépdelt köztünk sok őr le-föl,
Bús nyáj közt hetyke csapat,
Díszben voltak, mit hordani
Csak ünnepnap szabad,
De hol jártak ma: mondta a mész,
Mely csizmájukra tapadt...
Bús nyáj közt hetyke csapat,
Díszben voltak, mit hordani
Csak ünnepnap szabad,
De hol jártak ma: mondta a mész,
Mely csizmájukra tapadt...
Mert hol tág torkot tárt a verem,
Nem volt ott síri halom,
Csak összehányt sár meg homok
Belül a ronda falon,
Meg izzó mészből gyásztakaró,
Halottat fedni valón.
Nem volt ott síri halom,
Csak összehányt sár meg homok
Belül a ronda falon,
Meg izzó mészből gyásztakaró,
Halottat fedni valón.
Mert ily rút szemfedő lepi
A holt boldogtalant,
Kit, csúfra meztelent, borít
Rabudvar mélye alant:
Bokáit béklyó s tagjait
Mardossa tűz-inyü hant.
A holt boldogtalant,
Kit, csúfra meztelent, borít
Rabudvar mélye alant:
Bokáit béklyó s tagjait
Mardossa tűz-inyü hant.
Csontját s husát a lángfogu mész
Harapva körülveszi,
És omló csontot éjszaka rág,
S lágy húst napközbe szí -,
S hol a húsba kap, hol a csontba csap,
De a szívet egyre eszi.
Harapva körülveszi,
És omló csontot éjszaka rág,
S lágy húst napközbe szí -,
S hol a húsba kap, hol a csontba csap,
De a szívet egyre eszi.
Itt három hosszú évig a pór
Nem vet és nem arat,
Itt három hosszú éven át
Meddő ugar marad,
S holt közönyére méla ég
Küld bámész sugarat.
Nem vet és nem arat,
Itt három hosszú éven át
Meddő ugar marad,
S holt közönyére méla ég
Küld bámész sugarat.
Mert mondják, gyilkos szív porán
Csak mérges dudva nyit;
De nem! nem oly rideg a rög,
Mint véli paraszti hit,
S szüzibb fehér s égőbb piros
Volna a rózsa itt.
Csak mérges dudva nyit;
De nem! nem oly rideg a rög,
Mint véli paraszti hit,
S szüzibb fehér s égőbb piros
Volna a rózsa itt.
S tán szíve nyitna hókehelyt
S bús bíbort ajkai,
Mert égi jel tárhatja fel:
Az Úr ohajja mi?
Hisz egykor a tar bot a pápa előtt
Bimbózva hajta ki...
S bús bíbort ajkai,
Mert égi jel tárhatja fel:
Az Úr ohajja mi?
Hisz egykor a tar bot a pápa előtt
Bimbózva hajta ki...
De hajh, nem nő börtön legén
Vér- s téjszín rózsa, friss,
Utunkon rossz salak recseg,
Meg tört cserép s kavics;
Nem juthat balzsamul virág
A durva rabnak is...
Vér- s téjszín rózsa, friss,
Utunkon rossz salak recseg,
Meg tört cserép s kavics;
Nem juthat balzsamul virág
A durva rabnak is...
Nem hull bor- és téj-szín szirom
Halkan, vigasztalón,
Hirdetni, sár s homok fölött,
Belül a ronda falon,
Hogy értünk is kereszthalált
Halt hajdan az Irgalom...
Halkan, vigasztalón,
Hirdetni, sár s homok fölött,
Belül a ronda falon,
Hogy értünk is kereszthalált
Halt hajdan az Irgalom...
*
De bár szegény halott körül
Rút rabfal komorul,
És fel se járhat éjszaka,
Mert rá bilincs szorul,
És fel se sírhat, mert fölé
Áldatlan rög borul -,
Rút rabfal komorul,
És fel se járhat éjszaka,
Mert rá bilincs szorul,
És fel se sírhat, mert fölé
Áldatlan rög borul -,
Mégis: reá már béke vár,
Pihen az árva rab,
Agyát nem őrli őrület,
S rá új nap kínja se csap,
A fénytelen mélységbe lenn
Nem bántja hold, se nap...
Pihen az árva rab,
Agyát nem őrli őrület,
S rá új nap kínja se csap,
A fénytelen mélységbe lenn
Nem bántja hold, se nap...
*
Fölhúzták, mint egy bestiát,
S a rekviem jele
Nem kondult érte kérdezőn:
Üdvöt szegény lel-e?
Egy-kettő, sebten úgy veték
A rossz gödörbe le.
S a rekviem jele
Nem kondult érte kérdezőn:
Üdvöt szegény lel-e?
Egy-kettő, sebten úgy veték
A rossz gödörbe le.
Letépték vászonrongyait,
Hadd lepje légy s szemét,
Röhögték rőt, puffadt nyakát
S dülledt, meredt szemét,
S szórtak veszett szitkot s meszet
Befödni tetemét.
Hadd lepje légy s szemét,
Röhögték rőt, puffadt nyakát
S dülledt, meredt szemét,
S szórtak veszett szitkot s meszet
Befödni tetemét.
A káplán le se térdepelt,
Az átkos sír felett,
Keresztet sem tűztek reá,
Szent, krisztusi jelet,
Bár Krisztus egykor néki is
Szabadítója lett.
Az átkos sír felett,
Keresztet sem tűztek reá,
Szent, krisztusi jelet,
Bár Krisztus egykor néki is
Szabadítója lett.
De mindegy az - Sors szabta így,
Bezárult a gödör.
S idegen szívek öntözik,
Sok tört, bús könnyvödör:
Rabok siratják, vert sereg,
Kiket úgyis gyász gyötör...
Bezárult a gödör.
S idegen szívek öntözik,
Sok tört, bús könnyvödör:
Rabok siratják, vert sereg,
Kiket úgyis gyász gyötör...
5
A törvény jó-e? - nem tudom,
Vagy rossz? - nem kérdem én,
Azt tudni csak e rút odún,
Hogy zord a fal s kemény,
S minden perc bús nap, s hosszu év
Minden nap, s nincs remény.
Vagy rossz? - nem kérdem én,
Azt tudni csak e rút odún,
Hogy zord a fal s kemény,
S minden perc bús nap, s hosszu év
Minden nap, s nincs remény.
Mit ember az emberre mér,
Fáj az - ezt tudni csak!
Mióta testvért ölt Kain,
S forog a föld, a vak,
A rossz rostán ocsú marad,
S kihull a tiszta mag.
Fáj az - ezt tudni csak!
Mióta testvért ölt Kain,
S forog a föld, a vak,
A rossz rostán ocsú marad,
S kihull a tiszta mag.
S tudom - s bár tudná mind, aki él,
Mily átok s micsoda gyász
Minden kő, mellyel bús rabot
Kerít el szörnyü ház,
S a rács, mely rejti az Úr elől,
Testvérünk mint igáz.
Mily átok s micsoda gyász
Minden kő, mellyel bús rabot
Kerít el szörnyü ház,
S a rács, mely rejti az Úr elől,
Testvérünk mint igáz.
Nem néz be hozzánk anda hold,
Édes nap nem izen,
De jól van ez így, jó az irígy
Pokolrács... jaj, hiszen
Nem bírna el ilyen iszonyt
Se égi, se földi szem!
Édes nap nem izen,
De jól van ez így, jó az irígy
Pokolrács... jaj, hiszen
Nem bírna el ilyen iszonyt
Se égi, se földi szem!
*
Börtön kövén csak vaksi növény,
Csak mérges Bűn terem,
És hervad minden jó virág,
Mert zárva a verem:
Hajdúnk a sápadt Rettegés,
S prófoszunk Gyötrelem.
Csak mérges Bűn terem,
És hervad minden jó virág,
Mert zárva a verem:
Hajdúnk a sápadt Rettegés,
S prófoszunk Gyötrelem.
Sok szepegő gyereket itt
Bőjt ríkat, éjre nap,
S búsakra bot, gyöngékre robot,
Vénekre gúny dühe csap,
Sok agy bomol, sok szív romol,
S nem is szólhat a rab.
Bőjt ríkat, éjre nap,
S búsakra bot, gyöngékre robot,
Vénekre gúny dühe csap,
Sok agy bomol, sok szív romol,
S nem is szólhat a rab.
A szomorú sok zárka-odú
Mind csupa trágya-ágy,
Élő halál vad bűze száll,
S lélegzeni se hágy,
S az emberi gép egy vágya se ép,
Csak az állati vágy.
Mind csupa trágya-ágy,
Élő halál vad bűze száll,
S lélegzeni se hágy,
S az emberi gép egy vágya se ép,
Csak az állati vágy.
Torkunk öklend a ronda víz
Hináros undorán,
Meg a latra mért fanyar kenyér
Gipszes habarcs-porán,
S álmunk vad szemmel ijjedez,
S elfut tőlünk korán.
Hináros undorán,
Meg a latra mért fanyar kenyér
Gipszes habarcs-porán,
S álmunk vad szemmel ijjedez,
S elfut tőlünk korán.
*
De bár éh-szomjunk vézna, zöld
Kígyója marva nő,
A szörnyü koszt, mit dobva oszt
Az őr, mindegy: minő,
Ám jaj! mit nappal görgetünk,
Szivünk lesz éjjel a kő...
Kígyója marva nő,
A szörnyü koszt, mit dobva oszt
Az őr, mindegy: minő,
Ám jaj! mit nappal görgetünk,
Szivünk lesz éjjel a kő...
Örök a szív vak éje, s örök
A cella árnya bent,
Külön poklunkban hajtjuk így
A tengelyt, s tépjük a lent,
S ércnyelvü zajnál iszonyúbb
Körül a tompa csend.
A cella árnya bent,
Külön poklunkban hajtjuk így
A tengelyt, s tépjük a lent,
S ércnyelvü zajnál iszonyúbb
Körül a tompa csend.
Felénk testvéri szó szelíd
Zengése sohse lejt,
A szem, mely ajtónkon beles,
Szánó könnyet nem ejt,
Lelkünk lohad, testünk rohad,
S mindenki elfelejt.
Zengése sohse lejt,
A szem, mely ajtónkon beles,
Szánó könnyet nem ejt,
Lelkünk lohad, testünk rohad,
S mindenki elfelejt.
Az Élet rozsdás lánca így
Lomhán husunkba váj,
S átkunk hörög, s könnyünk pörög,
Vagy sorsunk csendbe fáj,
De végül szívünk megtörik,
Mert ez szent, égi Szabály.
Lomhán husunkba váj,
S átkunk hörög, s könnyünk pörög,
Vagy sorsunk csendbe fáj,
De végül szívünk megtörik,
Mert ez szent, égi Szabály.
*
És minden szív, mit megtör az Úr,
S mit börtön mélye temet,
Áldott szerencse, s benne dús
Nárdusból drága kenet,
Minő az Úrnak illatozott
A leprás házba menet.
S mit börtön mélye temet,
Áldott szerencse, s benne dús
Nárdusból drága kenet,
Minő az Úrnak illatozott
A leprás házba menet.
Oh! boldog a szív, mely megtöretik,
Rá ég irgalma vár!
Ha földi út ily célra fut,
Mocskolhat-é be sár?
Törött szívnél illőbb kaput
Az Úr előtt ki tár?
Rá ég irgalma vár!
Ha földi út ily célra fut,
Mocskolhat-é be sár?
Törött szívnél illőbb kaput
Az Úr előtt ki tár?
*
Már őt, kinek rőt, torz nyaka
És dűlt szeme csupa szenny,
Az várja, ki a latrot is
Megáldá: "Üdvre menj!"
A szívet, mely megtöreték,
Kegyébe veszi a Menny.
És dűlt szeme csupa szenny,
Az várja, ki a latrot is
Megáldá: "Üdvre menj!"
A szívet, mely megtöreték,
Kegyébe veszi a Menny.
A rőt tógás törvénytudó,
Bár három hét kevés,
Ennyit hagyott: keresni írt
Beteg lelkének és
Tisztára mosni bús kezét,
Mit elmocskolt a kés.
Bár három hét kevés,
Ennyit hagyott: keresni írt
Beteg lelkének és
Tisztára mosni bús kezét,
Mit elmocskolt a kés.
S vérkönnyel áztatá kezét,
Mit elmocskolt a vas,
Mert vér s könny moshat bűnt csupán,
Mely tört vérrel avas,
S hol káini folt bíbora volt,
Kereszt gyúl, szűzi, havas.
Mit elmocskolt a vas,
Mert vér s könny moshat bűnt csupán,
Mely tört vérrel avas,
S hol káini folt bíbora volt,
Kereszt gyúl, szűzi, havas.
6
Reading alatt, readingi vad
Börtönben egy árva rab,
Szégyenverembe vetve pihen,
Hol az izzó mész harap,
S kit e lánglepel tüze lep el,
Sírján jel sem marad.
De itt, míg Krisztus hívja majd,
Neki is béke jár,
Ne hulljon hát rá balga könny,
És sóhajtozni kár:
Megölte, akit szeretett,
S meg kellett halnia már.
Börtönben egy árva rab,
Szégyenverembe vetve pihen,
Hol az izzó mész harap,
S kit e lánglepel tüze lep el,
Sírján jel sem marad.
De itt, míg Krisztus hívja majd,
Neki is béke jár,
Ne hulljon hát rá balga könny,
És sóhajtozni kár:
Megölte, akit szeretett,
S meg kellett halnia már.
Mert mind megöljük, amit szeretünk,
Tagadni ne is akard:
Van úgy, hogy zord nézés is öl,
S van méreg, bókba takart,
S a gyávák gyöngéd gyilka csók,
De a bátrak fegyvere kard!
Tagadni ne is akard:
Van úgy, hogy zord nézés is öl,
S van méreg, bókba takart,
S a gyávák gyöngéd gyilka csók,
De a bátrak fegyvere kard!
