Tóth Árpád: A VÖLGY ALVÓJA
A VÖLGY ALVÓJA
Arthur Rimbaud
Zöld, keskeny szakadék, mélyén patak dorombol,
És eszelősen minden fűszálat teletűz
Ezüst rongydarabokkal, míg a kevély oromról
A nap süt: a kis völgyben pezseg az enyhe tűz.
És eszelősen minden fűszálat teletűz
Ezüst rongydarabokkal, míg a kevély oromról
A nap süt: a kis völgyben pezseg az enyhe tűz.
Egy ifjú katona, nyílt szájjal és fedetlen
Fővel, míg nyaka fürdik kék vadparaj hüsén,
Alszik, hanyatt a fűben, s arany felhő lebeg fenn,
S ő zöld ágyán oly halvány, pedig zuhog a fény!
Fővel, míg nyaka fürdik kék vadparaj hüsén,
Alszik, hanyatt a fűben, s arany felhő lebeg fenn,
S ő zöld ágyán oly halvány, pedig zuhog a fény!
Lába a sásszirom közt, alszik, s derűs az ajka,
Mint beteg gyermeké, s álom mosolyog rajta -
Óh, Természet, melengesd szegény fázó fiút!
Mint beteg gyermeké, s álom mosolyog rajta -
Óh, Természet, melengesd szegény fázó fiút!
És száll az édes illat, s cimpája fel nem érez,
Süt rá a nap, s keze csöndben hajol szivéhez,
Alszik. - S jobb oldalán két kármin szélü lyuk...
Süt rá a nap, s keze csöndben hajol szivéhez,
Alszik. - S jobb oldalán két kármin szélü lyuk...
