Tóth Árpád: AZ ÉN MEGHITT ÁLMOM
AZ ÉN MEGHITT ÁLMOM
Paul Verlaine
E furcsa álom gyakran s mélyen talál sziven
Egy ismeretlen nőről, kit szeretek s szeret,
S kit ízig ugyanegynek sohasem ismerek,
És soha csupa másnak, s szeret s megért híven.
Egy ismeretlen nőről, kit szeretek s szeret,
S kit ízig ugyanegynek sohasem ismerek,
És soha csupa másnak, s szeret s megért híven.
Óh, ő megért hiven, s csak ő látja, igen,
Hogy átlátszó szivemben zord talány nem mered,
Óh, jaj csak ő, s könnyétől, mely lassan megered,
Izzadt és halvány orcám megfrissül szeliden.
Hogy átlátszó szivemben zord talány nem mered,
Óh, jaj csak ő, s könnyétől, mely lassan megered,
Izzadt és halvány orcám megfrissül szeliden.
Óh, barna? szőke? vagy vörös tán? - nem tudom.
S neve? - emlékszem erre, zengő és lágy nagyon,
Mint bús kedveseké, kiket száműz az Élet;
S neve? - emlékszem erre, zengő és lágy nagyon,
Mint bús kedveseké, kiket száműz az Élet;
Nézése úgy borong, mint szobrok hűs szeme,
S bús hangja mintha halkan, távolból zengene,
Mint lágy szók reszketése, mik már hallgatni tértek.
S bús hangja mintha halkan, távolból zengene,
Mint lágy szók reszketése, mik már hallgatni tértek.
