Az ország védelme
Az ország védelme
A Jagelló-kor kezdetén a végvárrendszert két, közel száz kilométeres távolságban elhelyezkedő várhálózat alkotta. Az első az ország határain kívül, a Balkánon megszerzett területeken húzódott a Havasalföldtől az Adriáig. A Duna vonalát követve Szörénytől Nándorfehérvárig, majd a Száva folyó mentén, a szreberniki bánságon keresztül Banja Luka, Jajca és Knin vára után érte el a tengert. A másik végvárvonal Temesvártól indult a Szerémségen keresztül az Adria irányába, érintve közben az Una folyó menti várakat, hogy majd Zenggnél véget érve zárja le a védelmi vonalat.
A végvárak fenntartása rengeteg pénzt felemésztett, s mivel az állami bevételek egyre csökkentek, egyre kevesebb jutott ellátásukra. 1503-ban kétszázhúszezer forint évi bevételből a végvári katonaság fizetésére és az erősségek javítására százhatvanezer forintot kellett költeni. (Egy lovas havi zsoldja 3 forint, a gyalogosé 2. Ekkor egy ökör egy forintba került.) A legszerényebb számítások szerint a török elleni védelemre évente háromszáz-négyszázezer forintra lett volna szükség.
A legnagyobb bajt azonban a török politika megváltozása jelentette. A Mátyás által kötött békéket ugyan rendszeresen meghosszabbították, de a török támadások egyre gyakoribbá váltak, s nemcsak zsákmányszerző hadjáratokat kezdeményeztek, hanem egyre több várat is elfoglaltak. Az ország a béke alatt is háborúzott, s egyre fogyott a területe. A török határ 1493-ban 12 kilométerre megközelítette Jajcát, pedig Mátyás halálakor ez a távolság még 100 kilométer volt.
