Bor és pezsgő
Bor és pezsgő
Az újkori gazdálkodást bemutató fejezetben szóltunk részletesebben bornemzetté alakulásunk főbb fázisairól, az alábbiakban arra keresünk választ, hogy később kik lettek borexportőrökké, valamint pezsgőgyártókká, s kik vezették be őket egy új tudomány, a borászati kémia rejtelmeibe.
A szervezett borkereskedés egyik első, kiemelkedő személyisége Wolf Lipót volt, aki 1790-ben Kismartonban hozott létre egy nagyobb pincészetet, s közvetítésével a magyar bor még Ausztráliába is eljutott. Pozsonyban 1830-ban alakult a Palugyai cég, akik Budafokon is építettek pincéket. Az első Magyar Általános Mezőgazdasági Kiállítást 1857-ben tudták megrendezni, s azon már nem kevesebb mint 2001 bort mutattak be. Az első díjat egy tolcsvai aszúbor nyerte.
1825-től Pozsonyban a Hubert cég kezdte meg a pezsgyőgyártást, míg Budafokon 1881-ben alakult a Törley pezsgőgyár. 1880-as alapítású a Francois pezsgőgyár, s e márkaneveket szerencsére a mai napig ismerjük.
Hogy a borászat a 19. századra az ország nemzetközi hírnevét fenn tudta tartani, s hogy a világkiállításokon a magyar dohány mellett a borok is mindig a legnagyobb elismerésben részesültek, az nem kis részben azoknak a szakembereknek köszönhető, akik megszervezték a fiatal borászok oktatását, akik kitalálták a szőlőbetegségek elleni védekezés módját.
1857-ben indult meg az első magyar nyelvű szőlészeti folyóirat "Szőlészeti és borászati közlemények" címmel, majd a szőlész és borász szakemberek képzésére hozták létre Entz Ferenc vezetésével a Haszonkertészképző Gyakorlati Tanintézetet (ez már a mai egyetem jogelődje), amely 1860 és 1880 között Vincellér- és Kertészképző Gyakorlati Tanintézet néven, majd 1894-ig Budai Vincellér Iskola megnevezéssel működött. Attól kezdve Kertészeti Tanintézet néven oktatta a diákokat, hároméves képzéssel. 1939-ben Kertészeti Akadémiává, 1943-ban főiskolává alakult, 1968 óta egyetem.
1875 a magyar szőlészet gyászos éve volt, ekkor jelenik meg először Magyarországon a filoxéra, amely betegség megállíthatatlannak látszott, hiszen 1897-ig több mint 230 ezer hektár szőlőültetvény esett áldozatul e kórnak. E betegség megállításában komoly szerep jutott az alanynemesítésnek, valamint a talaj fiziológiai mésztartalma meghatározási módszere kidolgozásának és elterjesztésének. Előírták, hogy ezek után mely fajták telepíthetők, s melyek nem, hogyan kell a talajt forgatni, mi a szabályos sor- és tőtávolság, s hogyan kell alkalmazni a csapos metszést. Az állomány lecserélésével és helyes gondozásával végül is nagy nehezen sikerült megállítani a járványt, de az majd negyedszázadnyi küzdelem eredménye volt. És ezt követően az új telepítéseket segítette a Liebermann Leó jóvoltából 1881-ben megalakult borvizsgáló állomás éppúgy, mint az 1898-ban létrejött Szőlészeti Kísérleti Állomás.
A baj nem jár egyedül, mert az 1880-as évek elején a filoxéra mellett megjelent a peronoszpóra is, de mintegy tíz év alatt rájöttek arra, hogy ez ellen a kórokozó ellen a legbiztosabban a bordói lével való permetezéssel védekezhetnek, s ez már félig-meddig vegytani kérdés is.
A borászati kémia tudósai között gondoljunk például a Zsolnay-féle eozinmázzal kapcsolatban már említett Wartha Vincére, aki az egyik első, ilyen témájú szakkönyvünk írója volt, vagy László Edére, aki e témakörben már műegyetemi magántanári képesítést is szerzett. Az Országos Kémiai Intézet igazgatójaként is ismert Kosutány Tamás a borélesztők biológiájának nemzetközileg is elismert szakembere lett, s mellettük olyan kiváló szőlőnemesítő is szóhoz jutott, mint például Mathiász János.
