Állatokról magyarul
Állatokról magyarul
Ebben az időben már kezd gazdagodni a magyar természetrajzi tankönyvirodalom is, s Pázmány Péter egy helyütt így mutatja be a baromfit: "A tyúk a csirkéinek szerelme miatt elszárad, elerőtlenedik, megborzad, megbetegszik, és mindenkor csak nyeg. Egybegyűjti mellye alá fiait, szárnyaival béfedi: melegségével éleszteti és vastagittya. Napestig orrával és körmeivel kapirtyál, hogy eledelre való magot talállyon." Így vezeti elénk a többi háziállatot is kötetében a remek pedagógus, s hasonló stílusban írja le az állatvilágot Comenius is az ismert képes szótárában (1675).
Az első magyar szerző által írt rovartani értekezés 1637-ben jelent meg Wittenbergben, szerzője Horvát András volt. Két évtizeddel későbbi Apáczai Enciklopédiája, amely 1655-ben került ki az utrechti sajtó alól, s amelyben részletesen beszél az állatvilágról is. Elmeséli, hogy az elefánt "iszonyú otromba nagyságú négylábú állat", de "felette tiszta, mivel a hím, ha mely nőstént meghasasított, többször hozzája nőszni nem megyen".
Az első magyar méhészkönyvet az ifjabbik Rákóczi György főméhésze, Horhi Miklós írta 1645-ben. Lippay János az 1660-as évek közepén kiadott háromkötetes botanikai munkájában ír a vetemények kártevőiről is, a cserebogárról például azt, hogy "a fáknak gyönge leveleit, virágjait igen megrágja és elveszti. (...) Az szorgalmatos kertész mindennap déltájban rázza meg a fát, akin lévélnek, és ölje meg őket, avagy hányja a kácháknak, igen megeszik". A káchák, azaz a kacsák tehát segítették a szorgalmatos kertész munkáját.
Az első magyar nyelvű állattani munka Miskolczi Csujak Gáspár református prédikátor nevéhez fűződik, egyben az 1702-es évhez kötődik. Ez nem a saját műve volt, hiszen Frantze állattanát ültette át magyarra, de szép magyarsággal íródott, s ez a kötet nagy erénye. A Lőcsén megjelent kötet címe ez volt: "Egy jeles Vad-kert."
