Az egészségért
Az egészségért
A legrégibb magyar orvosi munka az ispotályos rend tagjának 1473-ból fennmaradt kéziratos értekezése, s e lőcsei rendtagot Aranyasi Gellértfi Jánosnak hívták. Ebben az időben már hazánkban is oktatták egyetemen az orvosi ismereteket, a 14. században talán Pécsett, a következőben pedig Pozsonyban, igaz ezek az univerzitások – ahogyan az a jelen kötet más fejezeteiből kitűnik – csak rövid ideig álltak fenn.
A jelen kötet botanikai fejezetében említett füveskönyvek, így Méliusz Juhász Péter 1578-as herbáriuma, Beythe András 1595-ös füveskönyve, Frankovics Gergely hasonló jellegű, s az 1580-as években megjelent munkája, Péchi Lukács 1591-es botanikai összefoglalója az orvoslás számára is fontos emlék, akárcsak a gyulafehérvári Lencsés Györgynek a 16. században összeállított, de akkor nyomtatásban meg nem jelent orvosi népkönyve. Sajnos elkallódott Balsaráti Vitus János, V. Pál pápa udvari orvosa, később a sárospataki kollégium tanára sebgyógyításról írt oktatókönyve, pontosabban annak megjelentetésre szánt kézirata.
1551-ben viszont kikerült a brassói sajtó alól Kyr Pál egészségtana, s ez az első hazánkban nyomtatott, s teljes egészében orvosi kérdésekkel foglalkozó – bár még latin nyelvű – munka. Kortársa, Kolozsvári Jordán Tamás a szomorú magyar betegség, a kiütéses tífusz (Morbus Hungaricus) egyik első leírója volt, aki bár Bécsben élt, nehezen tudott praktizálni, és ezért Brünnbe költözött, s a fertőzések leírása mellett az ásványvizek egyik kiváló korai kutatója is lett.
János Zsigmond erdélyi fejedelem orvosa volt az Itáliából érkezett G. Blandrata, aki részben az unitárius hit egyik erdélyi meghonosítója volt, részben pedig neki köszönhető, hogy később Báthory István fejedelem egy, a teljes vallásszabadságot biztosító törvényt alkotott meg.
