Egyetemi és akadémiai kutatások
Egyetemi és akadémiai kutatások
Az egyetemen Kövesligethy Radó 1897-ben a kozmográfia és geográfia rendkívüli tanára lett (ő már egy évtizeddel korábban felismerte a Wien-féle eltolódási törvényt színképelemzési vizsgálatai során). A Tudományegyetemen 1913-ban kozmográfiai intézet alakult, amelyet szintén Kövesligethy vezetett, majd rövid ideig utóda Móra Károly lett.
Konkoly-Thege 1916-ban elhunyt, s az ógyallai műszerek egy részét ekkor Budára szállították, ahol 1921 és 1928 között épült csillagvizsgáló, és annak első vezetője Tass Antal lett. Az 1916 utáni években az országnak egyetlen kisebb csillagvizsgálója volt, mégpedig az 1918-tól működő erdőtagyosi magán-csillagvizsgáló, amelyet a földbirtokos Posztóczky Károly alapított. (A későbbi tatai és tatabányai bemutató csillagvizsgáló alapját az itteni műszerek képezték.)
1928-tól működött tehát Budán az új csillagvizsgáló, amely Közép-Európa akkori legmodernebb intézeteinek egyike volt. Itt dolgozott Detre László, aki a változó fényű csillagok periódus- és amplitúdóváltozásainak rendszeres kutatásával tett szert nemzetközi hírnévre. 1934-ben az egyetemi műhely Csillagászati Intézetté alakult át Wodetzky József vezetésével, majd 1943-ban Lassovszky Károly lett annak irányítója.
Izsák G. Imre, aki 1957-ben tanulmányt írt a mesterséges holdak mozgásáról, s később a NASA égi mechanikai osztályának lett vezetője. Azon kevés magyar csillagászok egyike, akiről krátert neveztek el a Hold túlsó oldalán (ugyanúgy, mint Kármán Tódorról, Hell Miksáról, Kövesligethy Radóról, Bolyai Jánosról, Eötvös Lorándról, Fényi Gyuláról, Neumann Jánosról, Petzval Józsefről, Gothard Jenőről és másokról), és ezt azzal érdemelte ki, hogy igazolta, miszerint a földi Egyenlítő lapult ellipszis, tehát a Föld egy háromtengelyű ellipszoid.
A fenti adatsor, s ezek a holdkráter-elnevezések is igazolják, hogy a magyar tudomány, s vele együtt a csillagászat is immár évszázadok óta a világ élvonalában áll, s remélhetőleg marad is.
Holdfénykép 1851-ből
G. I.
