Irodalom és film
Irodalom és film
Feltűnhet az olvasónak, hogy a példaként említett filmek nagy része jeles irodalmi alkotás, színmű vagy regény filmváltozata.
A magyar film különlegessége, hogy magyar írók kezdettől fogva személyesen is bekapcsolódtak az alkotómunkába. Még inkább feltűnő, hogy művészi szándékú magyar filmek milyen áldozatos munkával népszerűsítették a magyar irodalom klasszikusait, mégpedig úgy, hogy e filmek önmagukban is időtálló műértékké válhattak. A magyar film mint műalkotás fogalma elválaszthatatlan a magyar irodalomtól, noha ezt a tényt egy másik, nem kevésbé fontos irányzat, a társadalmi dokumentáció vagy a közelmúltat feltáró történelmi mozgókép műfaja elhomályosította.
A klasszikus magyar elbeszélő irodalom magas művészi fokú filmmegjelenítői közül e tekintetben legjelentősebb Ranódy László. Móricz Zsigmond (Légy jó mindhalálig, Árvácska), Kosztolányi Dezső (Aranysárkány, Pacsirta, Színes tintákról álmodom), Babits Mihály (Hatholdas rózsakert) ihlették Ranódy Lászlót. Fábri Zoltán Móra Ferenc (Hannibál tanár úr), Kosztolányi Dezső (Édes Anna), Molnár Ferenc (A Pál utcai fiúk), Kaffka Margit (Hangyaboly), Déry Tibor (A befejezetlen mondat) műveit vitte filmre klasszikusaink közül. Várkonyi Zoltán Jókai Mór (A kőszívű ember fiai, Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán; Fekete gyémántok) és Gárdonyi Géza (Egri csillagok) regényeit filmesítette meg, sőt filmre vitte Moliére Dandin Györgyét is.
Hármukon kívül a legtöbb magyar filmrendező vállalkozott klasszikusok filmrevitelére; sokan puszta szórakoztató szándékkal, mások magas művészi igénnyel közelítettek témájukhoz. (Bán Frigyes: Úri muri; Fehér Imre: Bakaruhában, Égi madár; Gertler Viktor: A Noszty fiú esete Tóth Marival, Az aranyember, Hintsch György: Iszony; Huszárik Zoltán: Szindbád; Makk Károly: Liliomfi; Máriássy Félix: Rokonok; Marton Endre: Katonazene; Révész György: Angyalok földje, Utazás a koponyám körül, Kakuk Marci, A Pendragon-legenda; Sík Ferenc: Nem élhetek muzsikaszó nélkül; Szinetár Miklós: Háry János; Zsurzs Éva: A fekete város, A névtelen vár).
A filmre vitt klasszikus magyar irodalomnak azért van felbecsülhetetlen jelentősége, mert elszigetelt nyelvünk miatt a világ alig ismeri irodalmi kultúránkat, viszont a film segítségével ez a kultúra szétáradhat a nagyvilágban. Ha hozzászámítjuk e jelképesen, jelzésszerűen felsoroltakhoz a televízióban készült hasonló műveket, akkor a magyar irodalom nemzetközi megismertetésének eddig eléggé ki nem használt lehetősége kínálkozik.
Természetesen a kortárs irodalom is nagy szerepet játszik a magyar filmkultúrában. Eltekintve a néhány hivatásos forgatókönyvírótól, számos elbeszélőnk vett részt filmek írásában; rendszeres érdemi közreműködésük nélkül a magyar film nem fejlődhetett volna azzá, amivé lett. Egyetlen más ország irodalmi életéből nem vett és nem vesz részt ténylegesen (tehát nem csupán műve jogainak eladásával) annyi író filmek megalkotásában, mint Magyarországon. Csak a közelmúlt évtizedekben Balázs József, Bereményi Géza, Cseres Tibor, Csoóri Sándor, Csurka István, Déry Tibor, Fekete Gyula, Galambos Lajos, Galgóczy Erzsébet, Hernádi Gyula, Hubay Miklós, Kertész Ákos, Mándy Iván, Örkény István, Sánta Ferenc, Somogyi Tóth Sándor, Tatay Sándor, Thurzó Gábor, Vészi Endre... Természetesen ez a felsorolás is jelzésszerű.
