Az animációs film sajátságai; jeles magyar animátorok
Az animációs film sajátságai; jeles magyar animátorok
Az animációs filmkészítés szakértelmet, türelmet és művészi képzelőerőt igénylő kollektív alkotótevékenység. A rendező, aki többnyire vezető tervező, festi a film alaphelyzeteit, melyeket aztán rajzolók tucatjai, néha százai ezernyi mozdulatfázisban dolgoznak ki. Az így elkészült rajzokat, bábokat, képeket sorozatban egymás után fényképezik; így alakul ki vetítéskor a mozgás látszata.
Az animációs film tervezőművészének művészi szabadsága szinte végtelen az "élet valóságát" fényképező játékfilmek alkotóinak lehetőségeihez képest. A megmozdított színek, vonalak, alakok, emberek, tárgyak, állatok, növények, fények, árnyékok a művész akarata szerint kelnek életre. Megeleveníthet mesét, drámát, tréfát, hangulatot. Animációs filmben bármekkora valószínűtlenség megtörténhet, a mesét elfogadjuk és élvezzük. Nem véletlen, hogy a művészileg is legszebb rajzolt rövidfilmek a magyar népmesék világát idézik gyermeki derűvel és rafinált rajzkészséggel.
Mindebből következően az animációs filmek alkotói Magyarországon képzőművészeti jellegű főiskolákból kerülnek ki. Festőművészek, grafikusok, reklámtervezők.
A műfaj sajátosságából eredően különösen fontos a kísérőzene és a kísérőhang is; ez gyakran meghatározó alkotóeleme az animációs filmnek.
Stílus- és módszerteremtő alkotóegyéniségek sorába tartozik a társadalombíráló fekete humor képviselője, Gémes József (Esemény, Temetés); Csermák Tibor (A török és a tehenek, A pirospöttyös labda, a velencei fesztivál nyertese); Jankovics Marcell, a Gusztáv-sorozat egyik megteremtője. Kovásznai György a "festményelemek" tudatos alkalmazója (Habfürdő); a kiállító művész-grafikus Gyulai Líviusz (Új lakók); a gyermekek fantáziavilágát megragadó Macskássy Kati, Macskássy Gyula leánya (Nekem az élet teccik nagyon); Nepp József, Doktor Bubó és a Mézga család alkotóművésze; Reisenbüchler Sándor, irodalmi ihletésű látomások művésze (A Nap és a Hold elrablása; 1812); a fanyar humorú Réber László karikaturista (Eldorádó); Szoboszlay Péter (Ha én felnőtt volnék), aki könyvet is írt mesterségéről A rajzfilm címen; Ternovszky Béla, a könyörtelen fekete humor mestere (Modern edzésmódszerek); Vajda Béla, a rajzdokumentum kezdeményezője (Nyelvlecke, Életmű); Várnay György grafikus, Macskássy Gyula alkotótársa. Rófusz Ferenc: A légy című animációja – hazánkból elsőként – Oscar-díjat kapott, s ez az egész magyar animációs film iránti elismerésnek is tekinthető.
A bábfilmek elismert mesterei Foky Ottó (Babfilm) és Imre István (Szentgalleni kaland). Újabban tért hódítanak a gyurmafilmek, melyek groteszk esetlenségükkel mintha a csúnyaság esztétikáját képviselnék.
Ezek a felsorolt alkotók és filmek nem merítik ki a magyar animációsfilm-alkotók teljes névsorát; pusztán az olvasó tájékoztatására szolgálnak, hogy emlékei között kutatva, a címek felidézhessék benne a filmeket, és meggyőződhessen a magyar filmanimáció látványos sokrétűségéről.
Az 1812-es év (Reisenbüchler Sándor, 1972)
