Filmek a moziban
Filmek a moziban
Magyarországon a mozilátogatásnak nagy hagyományai vannak. A közönség, főleg a hangosfilm első évtizedében, ragaszkodott kedvelt mozijához, ami nem feltétlenül volt azonos a lakóhelyéhez legközelebb eső mozival. A moziknak ugyanis megvolt a maguk programja, stílusa. A filmkészítés első évtizedeiben hazánkban plakátokon és hírlapokban még nem a filmeket, hanem a mozikat hirdették!
Magyarországon ma alig néhány száz, minden tekintetben korszerű mozi működik, ezek nagy része Budapesten és néhány nagyvárosban. Ez olyan kicsi szám, hogy ha egy magyar filmet minden hazai mozi műsorára tűzne, sem fizetődne ki annak előállítási költsége. Ezért a magyar filmgyártás eleve ráfizetéses, ha tehát a társadalom közérdekből fenn kívánja azt tartani, elkerülhetetlen a központi költségvetésből történő támogatás. A magyar állam, politikai rendszerektől függetlenül, mindig támogatta a hazai filmgyártást, mert annak felbecsülhetetlen tömegtájékoztatási és eszmei hatása lehet.
A moziban megtekintett film lélektani hatása különbözik a videokazettára zsugorított vagy a televízióban megtekintett mozgókép hatásától. Ezt a tömeglélektani hatás éppúgy magyarázza, mint a vetítővászon mérete és a vetítőhelyiség színvonala, berendezése, korszerűsége, hangulata.
A nemzetközileg kialakult forgalmazási szokásokból következően a filmek többnyire örökre eltűnnek a raktárak mélyén. Holott öt-tíz évenként új nemzedék nő fel, s aki tízévesen nem láthatott valamely, elvileg maradandó értékű filmet, az húszévesen szívesen megtekintené. Ez a mozgókép művészetének világszerte mindmáig megoldatlan problémája. Festmények, képzőművészeti alkotások, ha másképp nem, reprodukciókról megismerhetők; színművek elolvasva is élményt adnak, ha nem játsszák azokat színházakban; zeneművek hanglemezről is élvezhetők; egy könyvhöz bármikor hozzá lehet férni. De filmhez csak moziban juthat hozzá a néző. A kazetták elterjedése azt a reményt ébresztette, hogy általuk bárki bármikor megtekintheti kedvenc filmjeit. Ezzel szemben a hangosfilmművészet (vagy szórakoztatóipar) klasszikus alkotásai szinte egyáltalán nem kaphatók. Marad a televízió; ennek műsorán azonban mindenütt a világon csak az esetlegesen, többnyire zsákbamacskaszerűen beszerzett tucatfilmek szerepelnek. S ha mégis értékes alkotást vetítenek, annak képi hatása az eredetihez képest elenyésző: a zsugorítás, a "képmagnóhang", a vörössé vagy sárgává, néha zölddé torzult színek – a hanyag tárolás következménye – tucatáruvá silányítják a legszebb műalkotásokat is.
Ezen az állapoton a filmtárak (archívumok), filmklubok, filmintézetek igyekeznek segíteni. Ezek az intézmények nemcsak őrzik és tárolják a filmeket, hanem tudományos előadásokkal kísért klubszerű vetítéseken, "filmmúzeum" jellegű mozikban, konferenciák és összejövetelek szervezésével tartják ébren a mozgófényképezés évszázados történetének értékeit. A magyar filmtár, a XII. kerületi Budakeszi úton, igyekszik gondosan őrizni és tudományos igénnyel feldolgozni a rábízott filmeket; nincs azonban olyan rendelkezés, mely – mint a könyvtárak esetében – előírná köteles példányok küldését, ezért állománya eleve hiányos; szűkös anyagi lehetőségeivel pedig a korszerű tárolást sem képes biztosítani.
