Miből lesz a színházi műsor?
Miből lesz a színházi műsor?
Örkény István a Tótékat eredetileg filmforgatókönyvnek írta meg, elutasítása után kisregénynek, s csak ez utóbbiból készült a Thália Színház felkérésére a színpadi változat. (Hogy a kör bezáruljon, Fábri Zoltán filmet forgatott a témából.) Az imposztort Spiró György saját nagyregényének, az Ikszeknek egyik részletéből formálta ki. Hasonlóképp "készültek" Fejes Endre vagy Déry Tibor színpadi sikerei is. Néhány esetben szinte reménytelennek látszó vállalkozást sikerült emlékezetes élménnyé formálni. A több lehetséges példából idézzük fel két irodalmi Nobel-díjas esetét. A Doktor Zsivágó c. Paszternak-regényből Szikora János írt "költői játék"-ot és ő rendezte a világbemutatót is (1988). Márquez Száz év magányából Schwajda György írt színpadi változatot, szintén a szolnoki Szigligeti Színház mutatta be (1990), majd 1992-ben sikerrel vendégszerepeltek vele az író hazájában, Kolumbiában.
Az elmúlt évtizedekben gyakorlatilag folyamatosnak tekinthető a klasszikus magyar drámarepertoár kiegészítésére, megújítására való törekvés. A drámatörténet időrendjében haladva, a teljesség igénye nélkül említsük meg a következőket. (Az évszámok a színpadi bemutatóra vonatkoznak.) Hubay Miklós átdolgozta a Balassa Menyhért árultatásáról szóló 16. századi drámát (Színház a cethal hátán, 1973), 1984-ben Kerényi Imre visszanyúlt Bornemisza Magyar Elektrájának eredeti szövegéhez és egy estén játszották Novák Ferenc ugyanebből készült táncdrámájával. Balassi Bálint Szép magyar komédiáját ketten is átdolgozták: Mocsár Gábor (1961) és Görgey Gábor (1969). 18. századi szövegekből állította össze a Csíksomlyói passiót Balogh EIemér és Kerényí Imre (1981). Katona Imre befejezte Csokonaitól A méla Tempefőit (1973), Szabó Magda dramatizálta Kármán Józseftől a Fanni hagyományait (1965). Katona Józseftől Spiró György a Jeruzsálem pusztulását alkalmazta mai színpadra (1985), két Ziska-drámájából Giricz Mátyás formált egyestés darabot (Pártütés, 1988). Vörösmarty Mihály vígjátékát, A fátyol titkait Handabasa címen Görgey Gábor dolgozta át (1973), a Czillei és a Hunyadiakat Benedek András és Mészöly Dezső próbálta meg új életre kelteni (1966). Illyés Gyula "Teleki László eszméi nyomán" újraírta A kegyencet (1968), majd "átigazította" a Bánk bánt (1976). Fokozott figyelem fordult Madách Imre drámai életműve felé: Keresztury Dezső a Mózest dolgozta át (1967), utóbb a Csák végnapjait (1971). Az Endre királyfi új szövege Verebes Istvántól (1970), a Mária királynőé Gyárfás Miklóstól (1970), a Csak tréfáé Hubay Miklóstól származott (1971).
A 20. századi magyar drámák újrafelfedezői a világszínház áramköréhez kapcsolódó, rejtett hazai avantgárd bemutatására törekedtek. A dadaizmus, expresszionizmus, szürrealizmus drámáinak (közöttük Balázs Béla, Füst Milán, Barta Sándor, Déry Tibor műveinek) megkésett bemutatóit az amatőr mozgalom vállalta fel Budapesten és Szegeden, Pécsett és Dunaújvárosban – olyan rendezők választásaként, mint Ruszt József, Zsámbéki Gábor, Paál István, Valló Péter. Ide sorolható Krúdy Gyula színpadi sikere is (A vörös postakocsi, 1969), valamint Károlyi Mihály drámája, a Ravelszki, Hubay Miklós átdolgozásában (1979).
Új, de – úgy tűnik – átmeneti tendencia volt a sikeres filmekből készült színpadi változat, mint például A tizedes és a többiek (1985), a Hyppolit, a lakáj (1984) vagy a Villa Negra (1986).
Ezek a repertoárgyarapító kísérletek igen különböző előadásszámot értek el, voltak közöttük százas szériát befutók is. Legtöbbjük persze – hosszabb távon – nem lett számottevő műsortényező; mégis – a klasszikusokkal és a mai szerzők műveivel, dramatizálásokkal együtt – hozzájárultak ahhoz, hogy egy-egy évadon belül a magyar műsor 50% körül alakulhasson. Az is kétségtelen, hogy még mindig vannak a közelmúltnak olyan, sajnos, már lezárt drámaírói életművei, Pilinszky Jánosé, Weöres Sándoré, amelyekhez a magyar színházművészet az olykori bemutatók ellenére sem találta meg az igazi kulcsot.
