Ékszerek és kegytárgyak az ötvösművészetben
Ékszerek és kegytárgyak az ötvösművészetben
Igen kedvelik ebben a korban az ékszereket; nemcsak azért, mert az öltözködésben férfiak és nők egyaránt szerették a pompát, hanem azért is, mert a létbizonytalanság idején a kisméretű értéktárgyakat könnyen lehetett szállítani és biztonságba helyezni. A násfák (láncon a nyakban függő ötvöstárgyak), a boglárok (amelyek a gombokat helyettesítették), forgók, csatok és láncok hozzátartoztak a főúri viselethez. A 16. században készült Izabella királyné zománcos, opálkövekkel borított násfája és a Thököly-családé, amely indákkal övezett kis építményt utánoz. Nem csupán ékszereket vagy egyházi rendeltetésű tárgyakat készítettek az ötvösművészek, hanem művészi használati tárgyakat is a lakásokba, az asztalokra. Egyre több díszes evőeszközkészlet, kupa, serleg, ivópohár, szelence, fűszertartó került ki kezük alól – jelezve, hogy az emberek a mindennapi élet mind szélesebb területén igénylik a művészi munkát.
A világi rendeltetésű vagy az egyházi szertartásokhoz használt kupák a középkori formák helyett barokk részleteket és zömök arányokat mutatnak (Brózer István beágyazott zománccal díszített aranykelyhe, I. Rákóczi György megrendelésére, a kolozsvári Református Egyház számára 1640.).
Nagyszebenben működött Hann Sebestyén (1644-1713), a 17. század legjelentősebb magyarországi ötvöse. A nemesfémek (főleg az ezüst) nyújthatóságát használta ki, és ötvöstárgyait az alapból erősen kiemelkedő virágdíszekkel és domborműves jelenetekkel díszítette. Témáit a Bibliából, a történelemből vagy az antik mitológiából merítette, s többnyire rézmetszetek alapján dolgozta ki. Díszítőelemei egyértelműen barokk jellegűek, s barokkos a műveken a zsúfoltság, a gyöngyökkel, drágakövekkel dúsan kirakott felület.
A magyar későbarokk és rokokó ötvösség legjelentősebb mestere a lőcsei Szilassy János (1708-82) volt. Művein az úgynevezett festőzománc-eljárást tökéletesítette, amikor azokat a zománcra festett és vele együtt kiégetett képecskékkel díszítette. Elsősorban egyházi tárgyakat (úrmutató, kehely, tömjéntartó) készített, s felületüket dús levelű, zsúfoltan elhelyezett növényi ornamentumokkal, csavarodó, gazdag formákkal alakította ki.
