A szentendreiek és az Európai Iskola
A szentendreiek és az Európai Iskola
A fővároshoz közeli kisvárosban már a 19. század vége óta szívesen dolgoztak a legkülönbözőbb festők. Közös program később sem alakult ki körükben. Megfért egymás mellett Kmetty János (1889-1976) vagy Barcsay Jenő (1900-1988) konstruktív szerkezetessége és a működését hosszú időn át Párizs és Szentendre között megosztó Czóbel Béla vérbő festőisége. A szentendrei művészet fontos vonulata volt az az 1934-35 körül körvonalazott magatartás is, melyet Vajda Lajos (1909-1941) és Korniss Dezső (1908-1984) fogalmazott meg, s melynek lényege a szellemi alapelemekből – népművészetből, helyi kulturális kincsből – való építkezés, a tárgyak mögöttes jelentéséből megérlelt szimbolika. Vajda "konstruktív-szürreális tematikának" nevezte késői műveit, az ún. ikonos képeket követő, madárformát idéző maszkokat. Korniss a népművészet bartóki szellemű gyűjtésétől jutott el a szürrealisztikus, majd nonfiguratív festészetig, melyet 1947-ben egy ún. kalligrafikus korszak követett. 1937-től dolgozott Szentendrén Ámos Imre (1907-1944), aki képzettársításokkal vetítette ki a fenyegetett egyén életérzéseit.
Vajda és Ámos örökét vállalva alakult meg 1945 őszén az Európai Iskola. A vajdai programot leginkább Korniss, Anna Margit (1913-1991) és Szántó Piroska folytatták, a szimbolista törekvéseket Bálint Endre (1914-1986) és Bán Béla, a konstruktivizmust Barcsay. A szobrász Jakovits József (sz. 1909) a prehistorikus művészetből kiindulva jutott el szürrealisztikus-nonfiguratív alkotásokig. Bokros Birman Dezsőt, Vilt Tibort (1905-1983), Forgách Hann Erzsébetet (1907-1954) expresszív, nyugtalan mintázás jellemezte. Az Európai Iskolából 1946-ban kivált Elvont művészek csoportjához tartozott Gyarmathy Tihamér (sz. 1915), akinek bonyolult nonfiguratív festészetében mindmáig filozófiai fogalmak kapnak színbeli, térbeli formát. E csoport tagja lett a több évtizedes külföldi tartózkodás után 1940-ben hazatért Martyn Ferenc is (1899-1986).
Az Európai Iskola 1948-ban megszüntette működését. Hagyatéka és tagjai a hatvanas évek elejétől lehettek ismét inspirálói a magyar művészetnek.
Korniss Dezső: Tücsöklakodalom – Hommaga á Bartók (1948) részlet
Derkovits Gyula: Hajókovács (1934)
Kondor Béla: Darázskirály (1936)
A. N.
