Földtörténetünk hajnala
Földtörténetünk hajnala
Országunk legidősebb kőzetei az óidő elejéről vagy még régebbről származnak. Hol üledékes, hol magmás kőzetekből átalakult, metamorf kőzetek, amelyek legtöbbjének pontos időbesorolását megnehezíti, hogy – enyhén vagy erősebben – több hegységképződés is átkristályosíthatta őket. Az ősi kontinensek peremeit meggyűrő nagy nyomóerők – az óidő előtt lezajlott bajkáli (assynti), a szilur-devon kaledóniai és elsősorban a karbon-perm variszkuszi (hercini) hegységképződés – egyaránt érintették az akkor még a déli félgömbön lévő Ős-Európa és Afrika partszegélyeit. Ezért e homályba vesző időszakok kőzetei – kristályospalák (csillámpalák, fillitek stb.), gneiszek, részleges megolvadást szenvedett ún. migmatitok és valamivel fiatalabb gránitok – ma egyaránt megtalálhatók a Pelso- és a valamivel idősebbnek gondolt Tisia-lemeztöredék területén. Túlnyomórészt az aljzatból (a kéreg legmélyebb részéről) ismeretesek; a ritkább felszíni kibukkanások közül a Soproni-hegység csillámpaláit, a Balaton-part fillitjeit, a Velencei-hegység gránitját, a Mórágyi-dombság migmatitjait, a Szendrői- és Upponyi-hegység enyhén átalakult üledékes kőzeteit és a Vilyvitányi-"rög" paláit érdemes említeni. Hogy e kőzetek zömükben már nincsenek a mai felszínen, az részint a lepusztulásnak, inkább azonban a szerkezetüket ért süllyedéseknek tudható be; azért pedig, hogy mint az ábra mutatja, a mai aljzatban északkelet-délnyugat irányú pásztákban húzódnak, a később bemutatandó fiatal alpi hegységképző mozgások felelősek.
Az óidő szilur, majd devon időszaki, ősmaradványokat még meglehetősen ritkán rejtő kőzeteit a karbonban már jóval kövületgazdagabb üledékek követték. A mai felszínen főként a Bükkből ismert fosszíliák egykori trópusi tengerre vallanak: korallok, mohaállatok, kagylók sokasága mellett a híres háromkaréjú ősrák, a Trilobita is előkerült. Ellenben a fatermetű harasztoknak, vagy a partmenti mocsarak másutt kőszénképző zsurlóinak, korpafüveinek nálunk csak mutatóba fordulnak elő maradványai.
Mészkőhegységeink talán legjellegzetesebb ősmaradványai a középidőben (főleg a jurában) élt ammoniteszek
A karbon időszak második felétől – a Variszkuszi-hegységképződést követő lepusztulás nyomán – már szárazföldi üledékek is ismertek. A karbon és perm tengeri üledékek ugyanakkor (mint a Bükk is példa rá) csak a két mai nagyszerkezeti egység között, az ún. közép-magyarországi sáv környékén fordulnak elő (l. később); az a tény, hogy e kőzetek a mélytengeri triász üledékekkel együtt dél-alpi meg dinári-hegységi üledékek rokonai (ezt például ősmaradványokkal lehet bizonyítani), a Bükk vagy a Bakony jelentős oldalelmozdulására utal (erre is még visszatérünk).
A perm időszaki szárazföldi üledékképződés jellemző kőzete – a homokkő – mindkét lemeztöredéken megtalálható. A Balaton-felvidék vöröshomokkövével a part mentén épült házak falában találkozhatunk, a Dél-Dunántúlon a Mecsek vastag homokkő-összetétele az egykori gránit- és kristályospala-hegységek lepusztulásából származó, híres uránércet rejti. Az üledékek gyakran vöröses színét – az éghajlat szárazodására utalván – az oxidálódott vasvegyületek adják. A permből – a felszínen főként lepusztulástermékekként – vulkáni kőzetek (riolitok avagy "kvarcporfírok") is ismeretesek; ezek a variszkuszi hegységképződés szubdukciós (kőzetlemez-alábukáshoz kapcsolódó) folyamatainak emlékei.
A perm időszak végére kialakult az immár valamennyi kontinenst magába foglaló Pangea ("összes föld"), ugyanakkor a szárazföldek átrendeződése egybeesett a környező tengerekben élő fajok jelentős részének kihalásával. Ami az ebből az időszakból való, amúgy is gyér hazai ősmaradványainkat (pálmákat, ősfenyőket stb.) illeti, rájuk a sokszor katasztrófaszerűnek vélt, valójában azonban sokmillió éves (perm végi-triász eleji) kihalási folyamatnak nemigen volt hatása.
