Városodással és természetátalakítással a kapitalizmusba
Városodással és természetátalakítással a kapitalizmusba
A 18. század a betelepüléseknek, az országon belüli vándorlásnak, s mindenekfelett a mai értelemben vett "kultúrtáj" kialakulásának a kora: megnövekedik a szántók, kertek területe, kiépül a közlekedés. A városok szerény, de fejlődő piac- és kézműipari központokként, ugyanakkor még minden értelemben gyenge polgársággal közelítenek a természeti környezet átalakításában majdan oroszlánrészt vállaló kapitalizmushoz. (Hogy nagyvárosok ekkor még mennyire nincsenek, jól mutatják az 1784-es összeírás adatai: Pestnek-Budának együtt is csak 45, Kolozsvárnak 14 ezer fő a lélekszáma.)
Ebből az időszakból származtathatjuk országunk talán legsajátabb településtípusát: a tanyát. Az alföldi szórványtelepülések előzményei a török korba nyúlnak vissza, amikor az aprófalvak elpusztulásával a mezővárosok körül irdatlan határ alakul ki; később ugyanis ide települ vissza – most már szétszóródva – e városok földműves-állattenyésztő népe. Az alföldi városok tág körzetében jellegzetes, zöldség- és gyümölcstermesztő, állattenyésztő gazdálkodás éled újjá, hogy egészen századunk közepéig meg se álljon gyarapodása. Alföldünk legnagyobb részén a tanyák szórtan jönnek létre; Békésben az utak mentén települt sor-, a Nyírségben a bokortanyák a leggyakoribbak.
Újkori történelmünk civilizáló, iparosító, folyószabályozó lendülete – és ezzel az antropogén hatásokat mindenütt magán viselő mai táj kialakulása – a feudalizmus jogi és gazdasági kereteinek múlt századi megszűnésével veszi kezdetét. A történelem lapjaira tartozó időszakot nem ehelyütt részletezve, nézzük most, hogyan alakul városi és falusi népességünk száma a századunkra oly jellemző városodás folyamatában. A városi lakosság gyors növekedését jól példázza Budapest: lélekszáma 1890-től 1910-ig alig félmillióról közel 900 ezerre gyarapodik, 1960-ra meg már – elérve lényegében mai, mintegy 20%-os részarányát az ország népességéből – megközelíti a 2 millió főt. Hasonlóképpen, míg a falvakban élők száma 1910-ben – a trianoni határokon belül – még 80%, napjainkra alig több mint a felére esik vissza.
Tájba simuló bükkalji falu – Kács
