A barlangi oroszlán, a barlangi medve és az ősbölény
A barlangi oroszlán, a barlangi medve és az ősbölény
Hajdan élt kőbaltás őseink életében a sík vidékeken bizonyára fontos szerepet játszott a mamut, de ugyanez elmondható a hegyekben élt ősember és a barlangi oroszlán (Panthera spelaea), valamint a barlangi medve (Ursus spelaeus) kapcsolatáról is. Ez utóbbiak jóval nagyobbak voltak a mai barna medvénél, csontjaik például a Bükk-hegység különböző pontjain nagy számban kerültek elő az ásatások során. Feltételezések szerint ez a medve elsősorban növényevő volt, ennek ellenére valószínűleg kíméletlen harcot folytatott az ősemberrel a barlangok birtoklásáért. Hasonló lehetett a helyzet a másik "konkurenssel", a félelmetes barlangi oroszlánnal. A megvizsgált leletek tanúsága szerint ez az állat jóval nagyobb lehetett a ma élő oroszlánoknál, sörénye viszont – legalábbis az ősember sziklarajzai szerint – sokkal gyérebb volt. Az ember és az oroszlán ejtette zsákmány maradékain falatozott a barlangi hiéna (Crocuta spelaea).
A barlangi medve, a mamuthoz és a gyapjas orrszarvúhoz hasonlóan, a jégkorszak vége felé fokozatosan eltűnt, a barlangi oroszlán viszont túlélte ezt az időszakot. Arisztotelész például pontos leírást adott róla, kétségtelen tehát, hogy ez az állat 4000-5000 évvel ezelőtt még élt a mai Európa területén.
Sokkal korábban, mintegy 40 000-50 000 évvel ezelőtt halt ki az óriás szarvas (Megaloceros giganteus), melyre őseink valószínűleg előszeretettel vadásztak. A körülbelül 4000-5000 éve élt ősbölény (Bison priscus) kihalt ugyan, de egy fejlődési oldalágából származik a ma is élő európai bölény (Bison bison bonasus). Ennek vadon élő állománya fokozatosan pusztult, zsugorodott, míg végül 1926 körül két utolsó menedékhelyükről, a Kaukázusból és a lengyelországi Bialowiezából is kiirtották. Ezt követően állatkerti és vadasparkokban élő bölények révén sikerült mindkét területre újra betelepíteni őket. Hazánkban Mátyás király idejében még javában vadásztak bölényekre, a Kárpát-medencéből a hatalmas állat végérvényesen a 18. században tűnt el.
Mint érdekességet érdemes megemlíteni, hogy míg Európa nyugati felén, például Angliában, valószínűleg a Golf-áram jótékony hatására, hajdan meglehetősen gyakori lehetett a víziló (Hippopotamus antiqus), és persze számos maradványa is előkerült, ugyanez nálunk ritkának számít. Hazánk mai területén vízilovak elsősorban a langyos források körüli mocsarakban éltek, maradványaikat találták például Üröm közelében. Bizonyára nem véletlen az sem, hogy a budapesti állatkertben olyan jól szaporodnak a vízilovak. Medencéjükbe ugyanis a szomszédos Széchenyi-fürdő vizét is belekeverik, és ez a víz, úgy tűnik, félmillió év elteltével is kedvező hatással van a vastagbőrű óriásokra.
