Bagolyfajaink
Bagolyfajaink
Magyarországon nyolc bagolyfaj fészkel, köztük az Európában legtermetesebb uhu (Bubo bubo) is. A barna alapon feketén mintázott, narancsvörös nagy szemeivel és hosszú tollfüleivel jellemezhető bagoly az Északi-középhegységben költ néhány párban. Zsákmánylistája rendkívül változatos, a fiatal rókától lefelé a törpeegérig mindent megfoghat. Előszeretettel vadászik sünökre, a kifordítva talált tüskés bőrök mindig az uhu jelenlétére utalnak. Kedveli a kőbányákat, ahol sziklapárkányon költ. Fészket, mint a baglyok általában, nem épít, 3-4 fehér tojása a csupasz sziklán, az ott lévő törmeléken fekszik. A 31-36 nap múlva kikelő fiókák már háromhetes korukban elhagyják a fészket, a környéken rejtőznek el, de csak két hónapos korukban válnak röpképessé.Tollfülei vannak a nálunk költő legkisebb bagolynak, a füleskuviknak (Otus scops) is. Az egyetlen vonuló baglyunk, a telet a trópusi Afrikában tölti. Hazánkban a Dunántúl és az Északi-középhegység néhány pontján kis számban költ. Harkályodúkat foglal el, de megtelepszik a tág lyukú mesterséges fészekodúkban is. Elsősorban nagyobb rovarokkal, cserebogarakkal, lombszöcskékkel táplálkozik, fiókáit is ezekkel eteti. Bánatos füttyentésre emlékeztető hangját például a Tihanyi-félszigeten lévő öreg tölgyesben májusi, júniusi estéken gyakran hallani.
Az öreg templomtornyok lakója a rozsdássárga alapon finoman pettyezett gyöngybagoly (Tyto alba). Tollfüle nincs, az arcán látható úgynevezett fátyol nála különösen jól fejlett, szív alakú. Igazi éjjeli madár, tanyáját csak a sötétedés beállta után hagyja el, és oda még a hajnali derengés előtt visszatér.
A mezőkön és a kertekben sok házi egeret, mezei pockot, emellett a többi bagolyhoz viszonyítva sok cickányt is fog. A baglyok a meg nem emésztett táplálékot, az épen maradó apró csontokat, szőrt és tollakat hosszúkás gombócok, köpetek alakjában visszaöklendezik. Ha ezeket szétbontogatjuk, az apró állkapcsok és koponyák, és elsősorban a fogak alapján pontosan meg lehet határozni a madár étrendjét. A gyöngybagoly zsákmánya keresése közben elsősorban a füleit használja, hihetetlenül éles hallásával pontosan "beméri" a motozás vagy cincogás helyét, és leereszkedve hegyes karmaival az avaron keresztül is biztosan ragadja meg áldozatát. A párok a táplálékkínálathoz igazodóan költenek. Ha sok a pocok, akár 10 fiókát is nevelhetnek, esetleg kétszer is költenek abban az évben, máskor kevés fiókájuk van, vagy egy évet egyszerűen kihagynak, nem költenek.
A baglyokról sokan azt hiszik, hogy nappal nem látnak, holott ennek éppen az ellenkezője igaz. Példa erre a kuvik (Athene noctua), amely a világos reggeli órákban is szívesen üldögél a kémény sarkán vagy a hodály tetején, hogy napfürdőzzön kicsit. De ha közeledünk felé, már jó előre menekül, lebukik a másik oldalon, és hullámvonalban repül tova.
A kuvikot régebben a kevéssé hízelgő "halálmadár" névvel illették. A kis bagoly a tavaszi és nyári időszakban főként nagyobb bogarakat, éjjeli lepkéket fogdos, ezek pedig szívesen repülnek a fényforrások felé, adott esetben a messzire világító ablak irányába. Régen azonban legfeljebb a nagybeteg szobájában égett gyertya, ha pedig a közelben leskelődő bagoly kuvikolt is néhányat, és a beteg éppen azon az éjszakán hunyta le a szemét örökre, semmi nem moshatta le szerencsétlen madárról, hogy ő volt a közelgő halál előhírnöke. A kuvik állománya egész Európában megfogyott, de hazánkban, különösen az alföldi tanyák, juhhodályok, vidéki vasútállomások közelében a tél végén és kora tavasszal még ma is felhangzik a szerelmes kis baglyok kiáltozása.
Az erdei fülesbagoly (Asio otus) az uhu kicsinyített mása. Ritkás erdőkben, ligetekben, parkokban szarkák vagy varjak elhagyott fészkeiben költ. Szinte kizárólag rágcsálókkal táplálkozik, 4-5 fiókáját is pockokkal, egerekkel táplálja. Az állományok télire az északabbról érkezőkkel felszaporodnak, és a fülesbaglyok kisebb-nagyobb csoportokban, fenyőfákon ülve együtt töltik a nappali órákat. Vannak olyan parkok, arborétumok, ahol már évtizedek óta rendszeresen megjelennek ősszel a telelő csoportok.
A középhegységi erdőkben gyakori, de a nagyvárosok ligeteiben és kertes részein is megtelepszik a macskabagoly (Strix aluco). A hímek huhogó, kacagó kiáltozása már december-januárban megkezdődik. A vele közeli rokonságban álló uráli bagoly (Strix uralensis) csak újabban költ a Zempléni-hegységben, időnként a Bükkben is. Ez az egyetlen hazai bagolyfaj, amely habozás nélkül megtámadja a fiókái felé mászó embert is. Mindig hátulról érkezik, és hegyes karmaival a tarkón ejthet komoly sebeket. Ezért a kutatók, akik gyűrűzés vagy más tudományos célból másznak az uráli bagoly fiókáihoz, bukósisakot viselnek védekezésképpen.
Európa legnagyobb bagolyfaja az uhu hazánkban nagyon megfogyott, mindössze néhány párja fészkel
Öreg templomtornyok lakója a gyöngybagoly. Rejtekét csak a sötétedés beállta után hagyja el, a tavaszi párosodási időben furcsa, hortyogó hangokat ad
Leggyakoribb bagolyfajunk az erdei fülesbagoly. Nevével ellentétben nem az erdőben, hanem a nyílt területeken vadászik, ahol rengeteg rágcsálót pusztít el
Európában két kányafaj él. A képen látható vörös kánya hazánkban rendkívül ritka fészkelő
S. E.
