A középkori magyar irodalom jellege és intézményei
A középkori magyar irodalom jellege és intézményei
A középkor társadalma egyházi társadalom volt, ami az irodalom számára azt jelentette, hogy a változatos műfajok létrehozói szinte kizárólag az egyház tagjai voltak, akik vallásos szellemben és igények szerint alkották meg műveiket.
A középkori műveltség terjesztésében a legfontosabb szerep a szerzetesrendeknek jutott, melyek Nyugatról érkezve telepedtek meg Magyarországon. A bencések számára már Géza fejedelem helyet biztosított Pannonhalmán, Szent István pedig alapítólevéllel erősítette meg működésüket.
A 12-13. század folyamán megtelepült szerzetesrendek nem sokkal külföldi alapításuk után jelentek meg: a ciszterciták 1142-ben, a premontreiek 1178 körül, az ágostonosok és a domonkosok az 1220-as években. A ferenceseknek az 1230-as években rendtartományuk volt Magyarországon. A karthauzi rend letelepítésére először IV. Béla tett kísérletet (1238). A magyar eredetű pálos rendet (Remete Szent Pál tiszteletére) 1250 körül alapította Özséb esztergomi kanonok. E nyolc szerzetesrend a 16. század elejéig több száz kolostort tartott fenn Magyarországon.
A szerzetesrendek többsége iskolákat is működtetett. A káptalani iskolákkal és a plébániai oktatással együtt ezek tették lehetővé az alapfokú műveltség megszerzését. A gyakorlati oktatás nem feltétlenül követte a tudományok, vagyis a hét szabad művészet kétfokozatú elméleti felosztását. (Septem artes liberales: hét szabad művészet, ars: művészet, mesterség, tudomány.) Az alsó fokozat, a trivium három tárgyat jelentett (nyelvtan, szónoklattan, logika), a felső, a quadrivium pedig négyet (számtan, mértan, csillagászat, zene). A trivium tárgyaiban oktatták – az antik hagyomány felhasználásával – a különböző műfajokban való fogalmazás művészetét (ars dictandi). Szükség is volt erre, hiszen az ország működőképességéhez elengedhetetlennek bizonyult a hivatali írásbeliség elterjedése. III. Béla király 1181-ben kiadott rendelete szerint írásba kellett foglalni minden, a királyi udvarban eldöntött ügyet. Ennek következtében a 13. században már kibontakozott az oklevéladási gyakorlat. (Például II. Endre idejében, 1205 és 1235 között mintegy 300 királyi oklevél készült, ami négyszerese az uralkodását megelőző harminc évben kibocsátott oklevelek számának.) Ugyancsak a 13. században vált általánossá az országon belüli (latin nyelvű) levelezés.
A középkor századaiban is az egyetemek adták a legmagasabb szintű műveltséget. Magyarországon 1635-ig nem működött állandó egyetem, ezért a korábbi századokban külföldi egyetemeken szerezhették meg műveltségüket a magyar diákok. A középkorban különösen népszerű volt egyetemjáró fiataljaink számára a frissen alakult párizsi, bolognai, padovai, bécsi és prágai egyetem. Az oktatás nyelve valamennyi egyetemen a latin volt, s ez mindenütt meghatározta az írásbeliséget. A magyar nyelvű írásbeliség is a latin iskolájában nőtt fel. Mutatja ezt az a tény, hogy középkori írott műveink szinte kizárólag fordítások, melyek sok esetben megtartják az eredeti szövegek latinizmusait.
Szent István az 1031-ben készült koronázási paláston. A palást 17. századi másolata Pannonhalmán található
