A népiességtől a nemzeti klasszicizmusig
A népiességtől a nemzeti klasszicizmusig
A század közepének hatalmas alakja volt Arany János (1817-1882), ki Petőfi barátjaként kezdte pályáját, s össznemzeti megbecsüléstől övezve mint mindenki által elismert klasszikus végezte be. Első népies történelmi elbeszélő költeménye, a Toldi (1846) oly nagy sikert hozott számára, hogy folytatását, trilógiává egészítését élete egyik legnagyobb feladatául tekintette (Toldi estéje, 1854; Toldi szerelme, 1879). Több epikus kísérlete is volt: meg akarta írni a hun-magyar őstörténeti eposzt Csaba királyfiról (csak egy résszel lett kész – Buda halála, 1864); írt szatirikus költeményt, allegorikus célzattal a 48-as forradalomra (A nagyidai cigányok, 1854); s szubjektivizáló, önéletrajzi ihletésű, ironikus epikával is próbálkozott (Bolond Istók, 1850). Lírája szintén nagy jelentőségű: az 50-es évek elégikus darabjai (Visszatekintés, Kertben stb.), nagyszabású történeti és lélektani balladái (Mátyás anyja, A walesi bárdok; Vörös Rébék, Ágnes asszony stb.), valamint az élete végén írt, a szimbolizmus felé közelítő megrázó Őszikék, csodálatos nyelv- és formakezelésük okán mind a magyar költészet csúcsain járnak.
