NEVEINKRŐL
NEVEINKRŐL
Szórványemlékeinkből megállapíthatjuk; hogy a honfoglalás korában személyneveink egy része török eredetű volt (Ákos 'fehér sólyom', Ajtony 'arany', Ond 'tizedik', Tas 'kő'), többségük azonban magyar közszó (Árpád 'árpácska', Bulcsú 'engesztelés, megbocsátás', Előd 'elsőszülött'; Géza 'dicsőséges', Farkas, Erös; Fehér, Szép, Nyest, Piroska). A kereszténység fölvételétől jelennek meg; az egyházi nevek, amelyek a legkülönbözőbb eredetűek: héberek (Sámuel 'Isten meghallgatott', Salamon 'békés, szelíd'), görögök (István 'virágkoszorú', Margit 'gyöngy'), latinok (Pál 'kicsi', Péter 'kő', Krisztina 'Krisztushoz tartozó'), germánok (Imre 'uralkodó`; Adél 'harcosnő; szlávok (Lázsló, Ulászló 'hatalom és dicsőség') stb.
A 14-15. századra ezek ki is szorítják a használatból a régi, úgynevezett pogány neveket, amelyek csak a 19. század elején kezdenek újhól megjelenni (Béla, Gyula, Zoltán stb.).
A 14-15. századig csak keresztneveket használtak őseink. A családnevek csak ekkor kezdtek kialakulni: egyrészt keresztnevekből (Bálint; Dénes, Deme, Jankó, Pálfi, Gergelyi, Mihályi), másrészi helynevekből (Eszterházi, Kisfaludi, Erdélyi, foglalkozásnevekből (Bíró; Deák, Ötvös) vagy külső-belső tulajdonságokból (Balog, Kis, Nagy, Tar). Alakulhattak metaforikuson is családnevek (Császár, Király – olyan dölyfös, gőgös, mint. .., Pap – olyan szenteskedő. ...Holló – olyan fekete ..) és szimbolikusan (Eke – mert ekével dolgozott, Kasza, Páncél, Pajzs – meri ezt gyártott).
A családnevek a 18. században szilárdultak meg; ekkor még nem volt egységes a helyesírás, ezért különböző alakjaik váltak hivatalossá (Györffy, Pálfy; Lőrincze, Esterházy, Eötvös).
A 14-15. századra ezek ki is szorítják a használatból a régi, úgynevezett pogány neveket, amelyek csak a 19. század elején kezdenek újhól megjelenni (Béla, Gyula, Zoltán stb.).
A 14-15. századig csak keresztneveket használtak őseink. A családnevek csak ekkor kezdtek kialakulni: egyrészt keresztnevekből (Bálint; Dénes, Deme, Jankó, Pálfi, Gergelyi, Mihályi), másrészi helynevekből (Eszterházi, Kisfaludi, Erdélyi, foglalkozásnevekből (Bíró; Deák, Ötvös) vagy külső-belső tulajdonságokból (Balog, Kis, Nagy, Tar). Alakulhattak metaforikuson is családnevek (Császár, Király – olyan dölyfös, gőgös, mint. .., Pap – olyan szenteskedő. ...Holló – olyan fekete ..) és szimbolikusan (Eke – mert ekével dolgozott, Kasza, Páncél, Pajzs – meri ezt gyártott).
A családnevek a 18. században szilárdultak meg; ekkor még nem volt egységes a helyesírás, ezért különböző alakjaik váltak hivatalossá (Györffy, Pálfy; Lőrincze, Esterházy, Eötvös).
