Átiratok évada
Átiratok évada
A nyolcvanas évekre hagyományozódó legelevenebb drámai tradíció Örkény Istváné volt. A folytatás mégsem elsősorban a kitaposott nyomokon járt. Spiró György (1946-) ugyan kacérkodott a Pisti...-re is hasonlító stációs drámával – és az újnaturalizmus kísérleteivel , de sokszereplős, extenzív színművei után a Csirkefej (1985) című tragédiában, a nyelvkritikai társadalomkritikában jutott a legmesszebbre. Nádas Péter (1942-) a már-már határtalanul kiterjedt és fölrázóan hangos Spiró-darabokkal szemben saját középpontjukba visszavont, két-három szereplős, zenei építkezésű, fojtott drámákból szervezett trilógiát (Takarítás, 1977; Találkozás, 1979; Temetés, 1980). Bereményi Géza (1946-) csapongó fantáziáját a higgadt elemzőkészség fegyelmezi. Nem két népszerűbb alkotása, a Légköbméter (1976) című élettér-dráma és a Halmi (1979) Hamlet-parafrázisa, inkább a "Valami bűzlik Dániában" rosszérzését a jelenbe átfordító "orr-drámája" (Kutyák, 1975) árulkodik tehetségéről.
Nagy András, Márton László, Forgách András, Garaczi László, Németh Ákos, Kárpáti Péter és a legújabb magyar dráma más tehetségei szívesen elevenítik föl – vélhetően filmes közvetítéssel – a szociografizálás attitűdjét, s még gyakoribb, hogy híres műveket írnak újra, öltöztetnek mai köntösbe. Az adaptációk sokaságát ki a másodlagosság jelének, ki a reinkarnáló újrakezdés stigmájának véli.
Spiró György Csirkefej című drámájának felújítása Törőcsík Marival és Papp Zoltánnal – Zsámbéki Gábor rendezésében (Bemutató: 1989. október 17.)
1990-ben az Új Idők könyvnapján (balról jobbra): Végh Antal, Csurka István, Lázár Ervin és Kolozsvári Grandpierre Emil
T. T.
