Mintaadó életművek

Teljes szövegű keresés

Mintaadó életművek
Németh László (1901-1975) a népi írói mozgalom legszűkebb élbolyából érkezett, noha valójában mindig önmaga egyszemélyes mozgalmaként tevékenykedett. A közösség szolgálatára fölesküdött nagy magányosok alakmás-figuraként regényeiben és drámáiban is gyakorta fölbukkannak. Etikai és pedagógiai megfontolások tüzelték monumentális vállalkozásaira, melyeknek eredményét szinte mindig kudarcnak ítélte. Óriási műveltségével majdhogynem az egész civilizációt bekalandozta, hogy e javakat népe s önmaga számára domesztikálhassa (azaz: megszelídíthesse). Tanári, esszéírói, fordítói működésétől elválaszthatatlan nagyepikájában az Iszony (1947), az Égető Eszter (1956) és az Irgalom (1965) egy-egy asszonyt: a magány, a teremtőerő és az életszentség három nőalakját állította abba a jelképes "Medici-kápolnába", amelyben negyedik szoborként a korábbi Gyász (1931) fiatal özvegye várta társait. A részletesen elemző lélektani realizmus arányos szerkezetekbe, vakító felületekbe építette be magát, puritán díszként a sűrítőerő és a választékosság mutatkozott.
Déry Tibor (1894-1977), az izmusok környékéről és az emigráció mozgalmaiból jött lázadó a nagypolgárság és a munkásosztály regényét adta közre A befejezetlen mondattal (1947), mindkét fél igazságát higgadtan keresve a harmincas évek magyar mindennapjaiban. Egyetlen főalak, Parcen-Nagy Lőrinc személye találkoztatja a burzsoáziát és a proletariátust. A mű elvi továbbgondolása lett volna a rímelő című Felelet (1950-1952), szerkezeti és egyéb megfontolásból immár két főhőssel. Bár a regényterv szerint az ifjú munkásforradalmár, Köpe Bálint igaza távlatosabb lett volna Farkas Zénó professzor, a démonikus intellektuel elveinél, a koncepcióval és az addigi két kötettel elégedetlen dogmatikus irodalompolitika visszhangos vitát kerekített, Déry pedig elállt a folytatástól. Kisepikájában sorjáztatta a remekléseket, így a Niki (1955) lírával bugyolált társadalombírálatát. 1956 után elszenvedett börtönbüntetése alatt is dolgozott (G. A. úr X-ben, 1964), majd e kafkai hangoltságú utópikus víziót követően változatos tárgyú kisregényekkel, önéletrajzi művekkel és naplójegyzetekkel adta az időskori alkotóerő tanújelét (Ítélet nincs, 1968; Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, 1971; A napok hordaléka, 1972; Kedves bópeer. .., 1973; Kyvagiokén, 1976).

Az 1970-es években készült fényképen Déry Tibor az agg Goethére emlékeztető festői beállításban látható...
E két kiváló író mellett a Szovjetunióból hazatért Lengyel József (1896-1975) az Igéző (1961) elbeszéléseinek kritikai erejével, Veres Péter sokoldalú, pásztázó-vitázó érdeklődésének műhelynaplóival, Kodolányi János történelmi és autobiografikus regényeivel, Illyés Gyula főleg szépírói érvényű publicisztikájával gyarapította prózánkat.
Amikor az idősebb mesterek gárdája a hetvenes évek közepe táján kidőlt a sorból, a magyar próza rangidősei – szintén hosszú ideje megbecsült egyéniségek – voltak hivatva pótolni őket. Persze az esszéit szikével metsző orvos-író, Illés Endre (1902-1985), a gördülékeny történetszövésben és változatos nyelvhasználatban otthonos, pompás humorú Kolozsvári Grandpierre Emil (1907-1992), a vitalitás barokk világszínházát egy hatalmas regénysorozatban mefisztói mosollyal dirigáló Szentkuthy Miklós (1908-1988), a hol pannon zamatú, hol betyáros mesék és igaz történetek tanulságaival kínáló Tatay Sándor (1910-1991), a Hideg napok (1964) című deheroizáló regényével kulcsfontosságú II. világháborús művet alkotó, figyelmét utóbb is a közelmúlt történelmére szegző Cseres Tibor (1915-1993), a "régimódi történeteit" modern írástechnikával, friss nyelven előadó, szilárd ítélőerővel és pedagógiai szenvedéllyel megáldott Szabó Magda (1917-) öntörvényű, a maguk útját járó alkotók, akik nem a Déry- és Németh-oeuvre monumentális formátumával kívánnak versenyre kelni.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem